Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Âz országgyűlés képviselőházának Éli, ülése 1937 május 18-án, kedden. 301 niszter: Engemet nem lehet ugratni!), hogy addig, amíg a miniszter úr nem szabályozza a felekezeti tanítóképzőkből kiinduló áradatot, addig legalább is nem igazságos, hogy velük szemben ilyen merev álláspontot foglaljon el. Meg kell jegyeznem, hogy mióta a magyar középosztály felfedezte azt, hogy nemcsak a fiúk, hanem a leányok részére is a legjobb elhelyező intézet az állam, azóta a középosztály leányai is megrohanták az úgynevezett »úri« foglalkozásokra képesítő tanintézeteket és ma már vannak bőségesen olyan családok is, amelyeknek 3—4 tagja, férfi és nő egyaránt, állami alkalmazásban van, sokszor — meg kell vallani — minden tehetség nélkül, csupán azért, mert a megyében, a városban vagy minisztériumban (Farkas István: Protekcióval!) protektoraik, rokonaik vagy hozzátartozóik vannak. Ezek azután otthon tarthatnak egy kis rabszolga cselédet, amit nagyon könnyű megtenni, hiszen az éhező falu önti erre a szolgálatra a leányait, azzal .az indokolással, hogy szolgálatban legalább enni kapnak. Ealusi elvtársaink beszélik, hogy ma mar az állami ranglétra legalacsonyabb fokán állók, ülők, vagy pihenők is tartanak házi segítséget, a házimunkát teljesen a cseléd és szolga végzi; és még öntudatlanul sem értik meg ezek a kis rabszolgatartók, hogy minél nyomorultabb és szegényebb egy társadalom, annál több ember kénytelen eladni magát és munkaerejét pénzért vagy élelemért és annál megvetettebb a testi munka. Láttam francia és angol háztartásokat, amelyekben a háziasszony, még akkor is,, ha kenyérkereső volt, ha házonkívül dolgozott, saját maga végzett el mindent. Nálunk a vicének is vicéje van, nem azért, mert telik rá, hanem azért, mert a munka díja olyan .szégyenletesen lezuhant. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem ismeri képviselőtársam a magyar háztartásokat! — Farkas István: Na, Na!) Sajnálatosan ismerem; lehet,, hogy nem ismerem azokat, amelyeket a miniszter úr ismer, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ott megtalálná azt, amit keres: hogy a nők maguk is dolgoznak!) de azokat, amelyek énhozzám közelállanak, túlontúl jól ismerem. Ez a körülmény teszi azután lehetővé azt, hogy olyanok is az, úgynevezett úrifoglalkozásra vetik magukat, akik erre nem hivatottak. De a valóban képesekben, a valóban hivatottakban nincs felesleg és ha ez sokáig így tart, ilyenek lesznek az állapotok, akkor még sokáig nem is lesz felesleg ezen a téren. Természetesen, ha nézem ezt a költségvetést, akkor mint álom lebeg előttünk az az iskolafajta, amely a gyengét és a tehetségest, elkülöníti egymástól, hogy egymásnak előrehaladását ne zavarják, hogy a gyógyítva nevelő iskolának az & faja kiépüljön, amelybe könnyen és anyagi nehézség nélkül bejuthat minden rászoruló szerencsétlen, hiszen minél szörnyűbb a gazdasági helyzet, annál többen vannak azok, akik ilyen testi okokból különleges iskolákra szorulnak rá. Mint álom lebeg előttünk az az iskola, amely a tényleg beteget és az egészségeset különválasztja egymástól, hogy a beteg már az iskoláztatás ideje alatt megkaphassa azokat a kedvezményeket, amelyek gyógyulását elősegítik. Itt .egy példára mutatok rá, — és ez valóban elismerés a kultuszminisztérium felé — az Országos Tüdőbeteg Szanatóriumegyesületnek az újpesti gyógy iskola ja, amely a kultuszminisztérium segítségével juKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. te d tanerőkhöz, felszereléshez és mindenhez, és ahol megmutatták azt, hogy felesleges fényűzés és felesleges bürokrácia nélkül milyen sokat lehet tenni a tuberkulózis terjedésének meggátlására, éppen azokban az osztályokban, amelyekben a legveszedelmesebben pusztít ez a betegség, amelyekben legkevésbbé képesek a szülők^ arra, hogy gyermekeiket a betegség terjedésétől megóvják. Mint egy álom van előttünk az állandó iskolaorvosi szolgálat, amelyet olyan szépen és példakövetésre biztatóan valósított meg a főváros. Gondolok egy iskolaorvosi vándorambulanciára, gondolok iskolai fogorvosokra, akik egy nagy vándorvizsgálat segítségével igen sok későbbi bajnak elejét tudják venni. Sajnos, ilyen körülmények között, amikor népoktatásunk általában ilyen viszonyokkal küzd, ezeknek az álomképeknek a megvalósulására gondolni valóban túlságosan nagy fantáziára mutat. A közoktatásban demokráciát jelentene az is, hogy ha a tanító időbeli tehermentesítésével és anyagi ellátásának biztosításával módot teremtenének arra is, hogy az iskola és a szülők között — és itt nemcsak a középiskolára gondolok, amit az előttem szólott képviselő úr reklamált, hanem általában minden iskolatípusra s elsősorban és legfőképpen a népiskolákra — közvetlenebb kapcsolat létesüljön. Igaz, elismerem, hogy vannak szülői értekezletek szerte mindenütt, de azt tapasztaljuk, hogy ezeknek a szülői értekezleteknek 50%-a sajtóagitáció, a másik 50%-ának nagyrésze politikai agitáció. Hogy a tanító megismerje a szülő gazdasági helyzetét, megtanulja azt, hogy hogyan és miből táplálják, hogyan és miképp gondozzák a gyerekeket, erre ezeken a szülői értekezleteken alig kerül sor. Már pedig meg kell mondanom azt, hogy nemcsak az aláírások gyűjtésekor, nemcsak a választási agitáció idején kell, hogy a tanító meglátogassa a szülőt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen ezzel a magatartásával még mélyebbre ássa a szakadékot iskola és a szülői ház között. Már pedig az iskolamulasztásért büntetéseket kirovó tanító úgyis eléggé népszerűtlen, indokolatlanul ugyan, de mégis népszerűtlen a szegény emberek előtt; azok nem keresik, hogy a tanító ezt nem a maga jószántából és a gyerek haszna érdekében csinálja, egyszerűen tudomásul veszik, hogy ez a rossz pénzbüntetés a tanítón keresztül zúdul a házra. Már pedig bizonyos, hogy amíg a tanítónak a faluban, vagy a városban nincs tekintélye, — ón nem botcsinálta tekintélyre gondolok — amíg a tanító nem az első a falu szellemi vezetésében, amíg a tanító nem az, aki a falu közhangulatát, közvéleményét jelenti, addig mindig baj van az egész közoktatásban, sőt az egész ország közvéleményének kialakulásában is, mert a tanulásnak, az oktatásnak annyi hitele és tekintélye van, amennyi a tanítónak jut. T. Képviselőház! Demokráciát jelentene a közoktatásban a tehetség útjának megkönnyítése felfelé a magasabb oktatás elérésére. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek az lítnak megvannak a maga szörnyű akadályai, már azokban az okokban is, amelyek a gazdasági viszonyainkból erednek. A szülők nyomora korán kenyérkereső pályára kergeti a gyem eket és szinte megható például a kapitalista vállalkozónak az az indokolása, hogy azért vesz fel gyermekmunkást és azért dolgoztatja őket törvény ellenére, hogy ezzel a 43