Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

298 Àz országgyűlés képviselőházának az a reform, amelyről szólni kívánok. (Egy hang balfelöl: Tizenötéve irányul!) Ez a reformgondolat és reformtörekvés újkeletű, tehát nem lehet 15 esztendős múltjáról beszélni. A felsőoktatás korszerű" reformjában nagy szerepet kapott a felsőoktatási tanács és a múlt év őszén megalakult felsőoktatási kongresszus nagy hatással volt reá. A felsőoktatási kongresszuson a ft. kultuszminiszter úr hdvatkozott Magyarország főméltóságú kormányzójának az 1935-ös országgyűlést megnyitó beszédére, amelyben ugyancsak a -nemzetnevelés, illetve a magasabbrendű állampolgári nevelés; az erkölcs-, a jellem-, az öntudatképzés szempontjairól szólott. Itt is leszögezte a kultuszminiszter úr, hogy közművelődési politikai programmja a művelődés intézményeinek korszerű, nemzeti érdekű reformálásának gondolatán épült fel. A kultuszminiszter úr ezzel a programmal foglalta el székét annakidején és azóta is ehhez tartja, magát. Felelős pozíciójában azonban kellő átgondolással, nem a multat megtagadó forradalmi újításokkal dolgozik, hanem a történelmi fejlődésből önként következő és a realitásokhoz igazodó újjászervezéssel. (Zaj balfelöl.) Nem idegen ideológiákat és ki nem próbált rendszereket kíván kritikátlanul átültetni a hazai talajba, hanem — amint ez a magyar történelem kiváló tudósától természetes is — hagyományaink tiszteletben tartásával nevelési rendszerünk életképes elemeinek épségbentartásával törekszik az avultságok kiküszöbölésére és a bajok orvoslására. Amint akkor ismételten mondotta a mínisszter úr, nem lebontani és újat építeni, hanem felülvizsgálni, javítani, továbbépíteni, tökéletesíteni kíván, Ezt a szempontot érvényesíti felsőoktatásunktól kezdve egészen legalsófokú oktatásügyi intézményeinkig, szem előtt tartva azt az igazságot, hogy a nemzeti művelődésnek éppúgy, mint az egyéni műveltségnek egyenrangú tényezői a tudás és az erkölcs. A felsőoktatás, illetőleg közelebbről az egyetemi kérdések kapcsán legyen szabad egy részletkérdésre kitérnem. Egy konkrét esetből kifolyólag a kultuszminiszter úr szükségesnek mondotta, hogy az egyetemeken a tanárok és a diákok viszonya mennél bensőségesebb, közvetlenebb és meghittebb legyen. Azt hiszem, hogy ezt mindnyájan a legteljesebb helyesléssel fogadhatjuk. A tanár és diák benső kapcsolatának kiépítése^ kétségkívül sok olyan jelenség kiküszöbölésére volna alkalmas, amely jelenség, mint például az ifjúság egy-egy temperamentumosabb megmozdulása és ennek nyomán bizonyos oldalakon keletkezett visszhang az ifjúság valódi hangulatának sokszor helytelen megítélésére adhat alkalmat. Itt le kell szögeznem, hogy ne törjünk nyomban pálcát az egyetemi ifjúság felett, ha néha szabadabban, vagy kevésbbé megfontoltan ad kifejezést érzéseinek és felfogásának. Én semmiesetre sem helyeslem, ha az erősebb és gyengébb közti különbség fizikailag olyképpen nyilvánul meg» hogy az erősehb és számbelileg túlsúlyban levő a gyengébbet és kevesebbet véresre veri. Van azonban a mai trianoni magyar fiatalságnak, főképpen az egyetemi ifjúságnak sok olyan fájó sebe, amelyet sürgősen és hatékonyan meggyógyítani, nemzeti kötelesség. (Esztergályos János: De azt el lehet intézni templomi ablakok beverése nélkül is!) Szeretnők elérni. Ebben a tekintetben is éppen a kultuszminiszter úr igen nagy megértésről tett tanulságot, amikor évekkel ezelőtt egy Y&21U. ülése 1937 május 18-án, kedden. ; terpellációra adott válaszában rámutatott a keresztény magyar ifjúság nehéz szociális és gazdasági helyzetére. Azóta, hogy ez a válasz j elhangzott, a diák szociális intézménynek támo! gatása és más ifjúsági ügyekben a diákság őszinte jóakarójának mutatkozott. Ezenfelül hálára kötelezte a munkanélküli végzett fiatalságot azzal a tervezettel, amely azóta a Darányi-kormány egyik fontos programmpontjává vált és amely eredménnyel is kecsegtet. i Tanúbizonyság erre az a többrendbeli sürgöny, amelyet az ifjúsági szervezetek a kultuszminiszter úrhoz intéztek. Ámde azt meg kell mondanom, hogy meggyőződésem szerint a kormányintézkedések egyedül '• nem vezethetnek célhoz, ha ezt a -problémát a magyar társadalom, illetőleg a magyar gazdasági élet teljesen magáévá nem teszi. Tisztelet és hála a megértőknek, de még ma is hallunk olyan hangokat, hogy a kenyérért küzdő magyar fiatalság szóbanforgó rétegei nem alkalmasak arra, hogy a magyar magángazdaságba bekapcsolódhassanak.. Ezt a leghatározottabban vissza kell utasítanom. Ilyesmit csak cinizmus, rosszakarat vagy felületesség mondathat, azok mondják ezt, akik ezzel a valótlan beállítással kérges szívüket akarják csupán leplezni. Erre a méltó választ különben magának az ifjúságnak kell megadni, hogy a reábízott munkát a legjobb tudása szerint, de mindenesetre a legnagyobb szorgalommal lássa el es ilyen módon^ ezzel az. egyéni kötelességteljesítéssel ; vizsgázik le az állampolgári kötelességteljesítésből is. Ami a nemzeti önállósítás! alapot^ illeti, itt ugyanaz a felfogásom, mint a munkáhozjuttatásról. Ez is nagyjelentőségű kormánysegítség az új exisztenciák megalapozása tekintetében, de ezt is inkább iránymutatónak kell tekintenem a gazdasági élet, közelebbről a pénzügyi élet vezetői számára. (Rajniss Ferenc: Nem önkéntes adományok kellenek! . . .) Nem önkéntes adományokról van szó, t. képviselőtársam, én ezt úgy értem, hogy a pénzügyi körök indokolt esetekben kezeljék a hitelkérdéseket sokkal large-abban, ne a szigorú bankszerűség alapján, hanem olymódon kezeljék, hogy hitelek nyújtásával, esetleg egy áldozatkész rizikóval tegyék lehetővé az új exisztenciák megalapozását. Elvégre erre példát is látunk. Példa vau erre a román életben, ahol annakidején Erdélyben a bankok az értelmiség és a polgári középosztály részére igenis áldozatkész módon és rizikóval bocsátottak bankhiteleket rendelkezésre (Antal István: A bukaresti titkos alapokból!) és ezzel megindították az értelmiség számára a gazdasági pályákra való tódulást. (Antal István: A bukaresti titkos alapokból!) Hogy hogyan alimentálták ezeket a bankokat, az más kérdés, de azt hiszem, amikor itt nem ilyen természetű megoldásról van szó, hanem önmagunknak és önmagunkért dolgozunk, ezt az áldozatkész rizikót el lehet várni a pénzügyi köröktől, amikor esetleg még nem is áll fenn ez a rizikó és pénzük nem lesz elveszett pénz, mert azt vissza fogják kapni. Visszatérve a kultusztárca szoros értelemben vett kérdéseire, őszinte örömmel állapítom meg, hogy a tárca költségvetése a beruházások szempontjából méltóan illeszkedik a ikorábbi költségvetésekhez. Vonatkozik ez fokent az iskolaépítésekre, aholis úgy látom, hogy minden ágazatban tervszerű munka folyik. Ugy látom ebből, hogy a közoktatásügyi szervezet fejlesztése élő valóság és a költségvetésbe be-