Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának 2 09. ülése 1937 május 10-én, hétfőn, 21 legnagyobb kérdései, nem 18 esztendő óta térnek vissza, hanem századok óta, legalább is egy évszázad óta, amióta Széchenyi István ennek a nemzetnek sorsdöntő problémáit messzehallható és megrázó szóval tárta ennek a nemzetnek közvéleménye elé. Igen t. Ház! Hogy nagy kérdéseink megoldatlanul maradnak, annak legfőbb oka az, hogy vagy nem merünk hozzányúlni idejében, vagy az időket nem tartjuk alkalmasaknak — ez már egy közkeletű politikai jelszó — vagy az eszközök elegendő voltában nem tudunk bízni, vagy pedig, ha hozzányúlunk egy problémához, mint ahogy az elmúlt • 18 esztendő alatt sok problémához hozzányúltunk, ahhoz mindig bátortalan kézzel nyúlunk hozzá és létrejöttek iazok 13, félmegoldások, /bátortalan megoldások, amelyek a probléma lényegét a legtöbb esetben nyitva hagyták. Igen t. Ház! Friedrich István igen t. képviselőtársam a költségvetés mellett szólalt fel, én ellene vagyok feliratkozva, azonban a magam részéről is hangsúlyozni akarom, hogy nem pártpolitikai szempontból kívánok foglalkozni ezzel az egész költségvetéssel, hanem •nemzeti szempontból, megnézve azt, hogy ez a költségvetés ezámol-e a valóságos helyzettel, amely ma van az országban, számol-e azokkal a legsürgősebb feladatokkal, amelyek ebből a helyzetből erednek, a távolabbiakkal, amelyek történelmi (feladatoknak mondhatók és hogy helyesen veszik-e igénybe azokat az eszközöket, amelyek e feladatok megoldása szempontjából a nemzet rendelkezésére állanak. Éppen ezért nem akarok a múlttal foglalkozni, mint azt több képviselőtársam tette, a közelmúlttal sem, amelyet sok vonatkozásban tragikusnak tartok, személyi és közszempontból is. Meg kell jegyeznem azt, hogy én rendkívül tiszteletreméltónak tartom azoknak a képviselőtársaimnak az álláspontját és viselkedését, akik halott vezérükhöz ma is hívek és akik képviselik a többségi párt keretén belül és az egész magyar közéletben ma is azt a politikát, amelyet a halott vezér képviselt, mert hiszen, igen t. Ház, nincsen visszataszítóbb jelensége az egész politikai közéletnek, mint az, amikor a hatalom éléről eltávozott, vagy esetleg az életből eltávozott vezért rögtön az első pillanatban elhagyják azok, akik talán egy évtizedig is kitartottak mellette. (Zaj.) Igen t. Ház! Ismétlem, a beszédem elején hangsúlyozott szempont miatt nem kívánok pártpolitikai szempontot érvényesíteni ebben az igénytelen felszólalásomban. Az ország gazdasági helyzete szempontjából minden költségvetésnél szerintem legdöntőbb, hogy az a költségvetés számol-e a gazdasági életnek azzal a megbillent egyensúlyával, amely különösen az utóbbi tíz esztendőben következett be a mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági lakosság rovására. Igen t. Ház! Hála Istennek, el lehet mondani, hogy nagyon sok vitás kérdésben legalább az egyetértés megvan ma már a pénzügyi politika irányítója, a többségi párt nagyon sok tagja és az ellenzéknek azok között a tagjai között, akik ezeket a gazdasági követeléseket egy évtizeden keresztül hangoztatták itt, ebben a Házban. Igen t. Ház! A gazdasági egyensúly megbillenéséhez elsősorban hozzájárult az az adórendszer, amelyet ma is fenntart a kormányzat. Méltóztassanak visszaemlékezni arra, a szinte azt mondhatnám megrázó jelenetre, amikor 1922-ben itt, a képviselőházban a képviselőház akkori elnöke leszállott ide, az ellenzéki padokba és felemelte a maga óvó szavát az ellen az adórendszer ellen, amely különösképpen megadóztatta és súlyos terhekkel sújtotta a látható vagyont. Mintha csak a Gaal Gaston beszédeinek visszhangját hallottam volna, illetőleg olvastam volna, amikor a pénzügyminiszter úrnak egy — azt hiszem Pécsett tartott — beszédében a következő kijelentéseket találtam (olvassa): »Az adóelosztás igazságosságára, arányosságára és méltányosságára törekszem.« Ez volt három szempont, amelyet a magyarországi adórendszerrel szemben Gaal Gaston mindig követelt és íme, a pénzügyminiszter úrnak ez a kijelentése, hogy ezeknek az elérésére törekszik, nyilván mutatja annak az elismerését, hogy ma ezek a tényezők nem játszanak uralkodó szempontokként szerepet a magyar adórendszerben. (Olvassa): »Tudom, — folytatta a miniszter úr ^— hogy az ingó jövedelem nincs kellően megadóztatva és ha ezen sikerül segíteni, akkor a kisemberek adója is csökkenni fog.« Mélyen t. Ház! Egészen világos ezekből a megállapításokból, hogy komoly adóreformra van szükség ebben az országban. Tisztelettel ismerem el, hogy a pénzügyminiszter úr és a kormányzat ezen a téren megtettek bizonyos kezdő lépéseket. Megtették például azt a kezdő lépést, hogy az egyszobakonyhás házak adóját és adóhátralékát törölni rendelték és azt objektív kritikával el kell ismernünk, hogy ez egy igen széles népréteget érintő cselekedet volt, de meg kell állapítanunk azt is, hogy ezt csak kezdetnek tekinthetjük egy komoly, átfogó és gyökeres adóreform megtétele irányában. Engedje meg a pénzügyminiszter úr, — nagyon örvendek, hogy jelen van most itt a Házban — hogy az adórendszerrel kapcsolatban néhány adóbehajtási visszásságot említsek meg. Azt hiszem, Kenyeres János igen t. képviselőtársam a túloldalon a múlt alkalommal felemlítette, hogy egészen lehetetlen helyzet, ahogyan az adóbehajtási gépezet — nyilván kiadott rendelkezések alapján — az adót a mezőgazdasági lakosságtól hajtja be. ö maga is megemlítette és én felhívom az igen t. pénzügyminiszter úr szíves figyelmét arra a tényre, hogy az adót gazdaemberektől úgy hajtani be, hogy csak 12 holdra való vetőmagot, csak egyhónapi élelmet, csak 12 hold megmunkálásához szükséges jószágot köteles a végrehajtó mentesíteni az adóbehajtás alól: ez, igen t. pénzügyminiszter úr, termelés ellenes is, mert hiszen, ha ezt szigorúan hajtanák végre, bekövetkezhetnék az az eset, hogy egy 100 holddal rendelkező gazda egészen nagy darab földet lenne kénytelen az adóbehajtás szigorúsága miatt bevetetlenül hagyni. Igen t. pénzügyminiszter úr, egy másik dolog, amit szóvá szeretnék tenni, (Dinnyés Lajos: Ki adja ki ezeket a rendeleteket, miniszter úr? — Mojzes János: Törvényben van! — Dinnyés Lajos: Rossz a törvény! — Dulin Jenő: Már sokat panaszkodtunk ezért!) az a rendszer, amely az adóért a gazdánál nem az artás után, hanem már az aratás előtt jelentkezik. Méltóztassék elképzelni, a végrehajtók végig a határon legtöbbször a gazdák tudta nélkül jelennek meg az egyes földeken, úgy hogy számos esetben találtam olyan gazdát, akinek fogalma sem volt arról, hogy termését kint a földeken lefoglalták. Lefoglalják a gabonát meghatározatlan mennyiségben, keresztekben, és azután bekövetkezik az az eset» — mint ahogy az én községemben bekövetkezett — hogy amikor ez a mégha-