Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. tolja a már megöregedett hadirokkantak és hadiözvegyek élne lyezesét. Azt kérem teftát a melyen t. kormánytól, hogy elsősorban az ilyen diplomás, vagy érettségizett hadirokkantak el­helyezéséről — nem nagy számban vannak — méltóztassék megfelelőképpen gondoskodni. Őszinte sajnálattal kell megállapítanom, hogy a székesfőváros közüzemeinél sincs a hadiroJr­kant-törvény még kellőképpen végrehajtva, nincs meg a felvételeknél az a bizonyos 10%, nagyon jó volna tehát, ha ebben az irányban is megfelelő változtatás történnék. Ami a hadigondozottak földhözjuttatását illeti, itt nagy elismeréssel és köszönettel kell megemlékeznem Fabinyi Tihamér pénzügymi­niszter úr legutóbbi rendeletéről, amely a föld­birtokreform során földhözjuttatott hadigon­dozottak terheit lényegesen csökkentette. Ugyancsak meg kell emlékeznem Miskolc város gyönyörű példájáról. Miskolc városa tudniillik az elmúlt napokban 33.000 négyszögöl belsősé­get adományozott hadirokkantjai részére. Bár­csak mas törvényhatóságok és községek is megfelelően követnék ezt a példát. Itt közbe­fűzöm és megemlékezem arról a mozgalmunk­ról, amely a hadirokkantak háza elnevezése alatt ismeretes. Ezideig saját szerény fillé­reinkből mintegy 15.000 pengőt gyűjtöttünk össze. Még nem is járultunk a társadalom elé, még nem kértük a kormánynak sem pénzügyi, sem egyéb anyagi támogatását. Kívánatos volna, hogy ez a hadirokkan­tak háza itt a székesfővárosban mielőbb meg­épüljön. Ez nem a szövetség adminisztrációs céljait szolgáló épület kíván lenni, hanem a hősi gondolatnak, a háborús katonai erények­nek fellegvára, múzeuma — hogy így mond­jam — és egyszersmind minden rászoruló hadi­gondozott bajtársunk és bajtársnőnk igaz ott­hona, ahol a vidékről feljövő, művégtagjaikat megjavíttatni kívánó, vagy egészségügyi cél­ból, kórházba utalás céljából ideérkező nadi­gondozottaink is elhelyezést találnának. Saj­nos, a székesfőváros még ebben a vonatkozás­ban is adós a támogatással, mert már körül­belül egy éve, hogy telket kértünk erre a célra és a székesfőváros nagyon sok más intézmény­nek, szociális érzéstől áthatva adományoz in­gyentelket, de a mi részünkre ez az ingyen­telekadományozás még e pillanatban is késik. Ami a jogosítványok kérdését illeti, ennél a kérdésnél nem kívánok hosszasabban időzni. Meg kell azonban állapítanom, hogy a mozi­jogok adományozásánál még mindig van ki- . vánni való. így különösen nem tartom egészen célravezetőnek, hogy egyes új engedélyhez jut­tatottak bizonyos összegek leadására kötelez­tetnek és ezeket az összegeket egyénileg utalja ki a belügyminisztérium. Sokkal helyesebb volna, ha ezeket a leadásokat a szöveteéghez juttatnák és az összegek kiosztását a szövet­ség autonómiájára bíznák, mert akkor sokkal helyesebben történnék azok kiosztása. Tekintettel arra, hogy időm lejárt, nem kí­vánok tovább beszélni. Csak megállapítani kí­vánom, hogy szövetségünk változatlanul küzd azért, hogy a hadigondozottak részére immár kiharcolt tisztelet és tekintély továbbra is meg­illesse a hadigondozottak táborát és hogy ők azt kiérdemeljék. Küzdünk anyagi helyzetük megjavításáért, de küzdünk azért is, hogy ebben a sokat szenvedett táborban ezután is az egység, az összetartás és fegyelmezetts< legyen az úr és a vezetőgondolat. Ezt nemcsak a magunk érdekében tesszük, hanem tesszük az egyetemes magyar nemzet s a szebb és bol­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1937 május 14-én, pénteken. 245 dogabb jövendő érdekében is. Ezért kérjük a í'rontharcostörvénynek is mielőbbi megvalósí­tását. Köszönettel vesszük tudomásul, hogy már ez is útban van és hisszük, hogy sok igaz­ságtalanságot fog kiküszöbölni. Ha a hazának ezek a háborút viselt legjobb polgárai jobb helyzetbe kerülnek, akkor hiszem, hogy ez az ifjú generációk számára megfelelő biztatást, buzdítást fog jelenteni. Tekintettel arra, hogy a honvédelmi mi­niszter úr és a m. kir. honvédség a hazafias kötelességteljesítésben minden tekintetben pél­dát szolgáltatnák és mivel teljes bizalommal vagyok a kormány iránt, a költségvetést el­fogadom. (Élénk helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik Czirják Antal képviselő ÚT Czirják Antal: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy megállapítsam: az a tárgyalás, amely ma itt folyik, valóban lélekemelő és teljesen méltó ahhoz a tárcához, amelyről itt szó van. De le­gyen szabad a honvédelmi miniszter úr sze­rénysége ellenére is megállapítanom, hogy méltó őhozzá is, aki ezt a tárcát képviseli. (Élénk helyeslés és taps.) Nem szállok senkivel sem vitába, mert fel sem tudnám tételezni, hogy valaki meré­szeljen a mi féltett kincsünk, a honvédség el­len szót emelni, mert az, aki ezt teszi, egy­szerűen nem magyar ember. (Ügy van! Ügy van!) Mi pártvezérünk szellemét képviseljük, akiről köztudomású, hogy az ország egyik leg­nagyobb militaristája és köztudomású, hogy az ő izzó hazaszeretete éppen abban csúcsoso­dik ki, hogy állandóan a honvédség fejleszté­sét tartja elsőrendű kötelességnek. Legfeljebb sajnálattal állapíthatnám, meg, hogy ennek a tárcának a vitája ilyen gyér érdeklődés mel­lett folyik, (Vázsonyi János: így van! — Tóth Pál: Lélekben itt van az egész ország!) holott véleményem szerint egyenesen demonstrál­nunk kellene ennél a tárcánál, hogy milyen lelkesedéssel tesszük magunkévá nyomorúsá­gunk mellett is a honvédelmi miniszter úr el­gondolásait. (Ügy van! Ügy van! — Tóth Pál: Lélekben itt van az egész ország!) Tudjuk, micsoda óriási terhekkel jár az államokra a mai mértéktelen fegyverkezés. Tartanunk kell azonban legalább a magunk elesettségéhez képest, azt a tempót, amelyet különösen a körülöttünk lévő államok diktálnak. Ha szabad egyet kérnem az igen t. minisz­ter úrtól, az az, hogy a felszerelések beszer­zése terén különös figyelemmel méltóztassék lenni tárcája körében a kisiparra. Űgy érzem, hogy számos felszerelési kérdés, de különösen a bakancsok és a ruhák kérdése megoldható volna a kisiparosság fokozottabb részeltetésé­vel. De nemcsak a ruhák készíttetése, hanem — amint a múltkori gyönyörű felvonuláson láttam — az a rengeteg szükséglet is, amely a lovasságnál jelentkezik, bőségesen foglal­koztathatná a mi kisiparosainkat. Meg va­gyok arról győződve, hogy ők legalább is olyan minőséget szállítanának a honvédség részére, amilyet a kartelipar szállít s amilyen­nek a szállítását a kartelipar most a maga részére kisajátítani igyekszik. Arváfalvi Nagy István képviselőtársam beszédében legfeljebb azt nehezményezem, hogy a hadirokkantaknál nem kívánt újabb kategó-. riákat, nem kívánt újabb részeltetéseket a 'ha­dirokkantsegélyekben. Én nemcsak, hogy 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom