Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

246 Az országgyűlés képviselőházának 2 újabb kategóriákat kívánok, nemcsak, hogy mindenben hozzájárulok Cseh-Szombathy László t. képviselőtársam fejtegetéseihez és határo­zati javaslataihoz, hanem igenis, kívánom a hadirokkantsegélyek felemelését. (Arvátíalvi Nagy István: Az más!) Nem áll az, hogy erre nekünk nincs módunk, mert igenis, van mó­dunk. Ha fokozottabb fegyverkezés indul meg, akkor sehonnan máshonnan nem vehetjük a fedezetet a hadirokkantak jobb megsegítésé­hez, mint éppen abból az iparból, amely a fo­kozó ttab fegyverkezés anyagát állítja elő és akkor is bővebben lesz erre fedezet. Sajnos, nálunk úrrá lett az a vélelem, hogy nem vagyunk képesek többet szolgáltatni a ha­dirokkantaknak. Állítom, hogy ez tévedés. Igenis, ezekhez a — nem akarom mondani — szégyenteljes hadirokkantsegélyekhez, ame­lyek jelenleg vannak érvényben s a hadiözve­gyek megsegítéséhez beleegyezésemet soha nem adnám, mégpedig azért, mert a 110.685 hadse­gélyezettből, aki múlt év október 1-én élvezte — amennyiben ezt élvezetnek lehet mondani — a hadirokkantsegélyeket, mindössze 42.576 a hadiözvegyek száma. Ha csak ezeknek a hihe­tetlen alacsonyra szabott segélyét méltóztat­nának megduplázni, igaz, hogy ez végered­ményben elég nagy összeget, évi átlagban 3,650.000 pengőt tenne ki, de ilyen összeget elö kell tudni teremteni. Es ha itt a múltkor rá tudtam mutatni arra a mérlegkimunkálásra, amelyet egyes nagy iparvállalatok űznek Ma­gyarországon, akkor hivatkoznom kell arra, hogy ezeknek a mérlegeknek alaposabb átvizs­gálása után bőségesen volna fedezet ezeknek a nyomorult segélyeknek a megduplázására. Ha azonban azt méltóztatnak gondolni, hogy ÜZ szinte kivihetetlen, akkor legalább is a 33-170 ötpengős hadiözvegyjárulékot méltóztassék megduplázni, ami tnexii egészen 2 millió pengő. T. Ház! 17 millió pengő hadirokkantadóról van szó, ne méltóztassanak azt mondani, hogy ennek felemelése az államháztartás megterhelé­sével járna. Hiszen ez külön adó, ezt egyenesen arra fizeti be az ország adózó közönsége, hogy ez a hadirokkantak megsegítésére fordíttassék. Ismétlem, hogy ennek pótlékát a fokozott fegy­verkezés alapján a fegyverkezési anyagot elő­állító bőr- és textilipar bőségesen ki tudná fizetni. Nem tágítok és nem engedek abból. hogy igenis a 75 százalékos hadirokkantaktól lefelé az összes rokkantsegélyek, továbbá a hadiözvegyek segélyei megdupláztassanak, de különösen megdupláztassanak azok a hayi 2 pengős és 25 százalékos hadirokkantsegélyek, amelyek ma nagyon alacsonyak. A 25 százalé­kos segélyek duplájára 612.000 pengő pluszt je­lentene, amely összeg ilyen költségvetésben el­enyészően csekély. Nagyon kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy mivel nekünk a hadirokkantak ügye áll legközelebb a szívünkhöz, méltóztassék ezt a kérésemet megfontolás tárgyává tenni, mél­tóztassék ránk támaszkodni. Nem hiszem, hogy akadna a Házban bárki, aki nem szavazná meg az ehhez szükséges anyagi feltételeket. Egy megalakítandó adózókat ellenőrző szövet­ségbe elsőnek jelentkezem vállalatok mérlegé­nek kimunkálására, mert azt hiszem, hogy már néhány vállalatnál azonnal elő tudnánk terem­teni a szükséges összeget, öt vállalattól, ame­lyeknek mérlegeit is megvizsgáltam a törvény­széken, biztosan a sokszorosát lehetne behaj­tani annak az összegnek, amit a hadirokkantak méltán követelnek. Ha a német hadirokkantak; nál egy vakokat vezető kutya eltartására havi 3. ülése 1937 május lU-én, pénteken. 15—20 márka ellátási díjat utalnak ki, (Propper Sándor: Ugy van, tökéletesen igaz!) ha Német­országban egy 30% -os hadirokkant minimális járadéka 14 márka, akkor a magyar állam a hadirokkantaknak nem fizethet 2 pengőket. Nem áll meg tehát semmiféle vonatkozásban az, hogy a hadirokkantak segélyét nem lehet felemelnünk. Állítom, hogy erre a fedezet bő­ségesen megvan. Arvátfaivi Nagy István igen t. 'képviselőtársammal ellentétben állíthatom, hogy ezen az úton a hadirokkant segélyből ki­szorultakon is tudnánk segíteni. A megboldogult honvédelmi miniszter ur idejében is több kirívó hadirokkant-ügyet ter­jesztettem a t. Ház elé. Meg vagyok ugyan győződve a*ról, hogy ha az anyagi fedezet, az anyagi bázis az illetékes hivataloknak rendel kezesükre állana, megfelelő gondoskodás is tör­ténnék, de nem volna szabad előfordulnia an­nak, hogyha a háborút végigszenvedett, súlyo­san sebesült emberek nem tudják igazolni, a háborúra visszavezetni sérülésüket, nyomorog­janak. Csak egy Minyó Sándor nevű budapesti hadirokkantat említek fel, aki, bár őt a kor­mányzó úr a rendkívüli haditetteiért a legény­ségi sorból hadnaggyá nevezte ki, ki van ta­szítva az utcára, mert nem tudta igazolni, hogy tényleg hadirokkant. Azt mondják, hogy a fe­jére esett, pedig német lapokban olvasom bősé ges illusztrációkkal, hogy milyen csoda az, hogy operáció segítségével talpon jár az az ember, akibe a gránát ilyen súlyosan belecsa­pott. Idehoztam a Ház elé egy Dékány István nevű pécsváradi hadirokkant ügyét is, akinek szálankínt operálják ki arcából az idegeket, és az operációk folytán teljesen tönkremegy. Vé­gigszenvedte az egész háborút, és mégsem utal­nak ki részére egy krajcár hadirokkant-segélyt sem. Pedig szerintem mellékes az, hogy valaki bizonyítani tudja-e hadirokkantságát, a lényeg az, hogyha hadirokkantnak nem is fogadjuk el, mint frontharcosnak, mint háborút viselt hősnek nem volna szabad nyomorognia. Azt hiszem, hogy a hadirokkantakon való nagyobb­mérvű segítés sok-sok nyert csatát jelentene, mert ez olyan szellemet vinne át a népbe, a jö­vendő katonáiba, hogy egészen más mentalitás­sal nyernének kiképzést és mennének a frontra. (Élénk helyeslés és taps.) Meg vagyok győződve arról, hogy legkivá­lóbb frontharcosképviselőnk, Takách-Tolvay gróf és — eltekintve bizonyos tévedéseitől — mint aminőket Árvátfalvi Nagy István kép­. viselőtársam mai beszédében is találtam, ide­haza és külföldön is helyesen képviselik a ha­dirokkantak érdekét. Mégis bátor vagyok beje­lenteni, hogy én hosszabb memorandumban fordultam már a honvédelmi miniszter úrhoz azért, mert teljes mértékben bizalommal visel­tetem minden olyan hadirokkant- vagy front­harcos-megsegítés iránt, amely egyszer a hon­védelmi miniszter úrnak, vagy bármelyik osz­tályának a kezén megy keresztül. Én azt kívánom ebben a memorandumban, hogy a frontharcosok és a hadirokkantak ügyét tisztán és kizárólag a honvédelmi miniszté­riumba utalják. A honvédelmi minisztérium­nak oly óriási szervezete van, a népgondozó ki­rendeltségek és hasonlók révén, s azok az urak, akik ezeknek a hivataloknak élén állanak, olyan megértéssel, olyan bizalommal tudják a hadirokkant- és frontharcoskérdéseket kezelni és olyan eréllyel tudják képviselni a hatósá­gokkal szemben, hogy ezt a kérdést csakis ők, ismétlem, csakis ezek a hivatalok képesek to­vábbvinni és a szükséges intézkedéseket teljes

Next

/
Oldalképek
Tartalom