Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

244 Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1987 május íU-én, pénteken. ügyileg olyan mértékben gondoskodni róluk, mint ahogyan ez elvárható volna. Azt hiszem, hogy ebben sem a hivatalos tényezők, sem más tényezők között felfogás tekintetében különbség nincs. Akkor javult a helyzet először, amikor végre akadt egy miniszterelnökünk, néhai Gömbös Gyula, aki idehozta a Ház elé a hadirokkant törvényjavaslatot» amiért örök hálánk illeti őt és ha nem is olyan méretben, ahogyan talán szíve szerint ő is óhajtotta volna, de mégis gondoskodott nemcsak a járadékkérdés valamelyes rendezéséről, hanem más vonatkozásokban is a hadigondozottakról és inkább ezeken, az egyéb vonatkozásokban — munkábahelyezés, jogosítványok biztosítása és így tovább — ez a hadirokkant törvény már tényleg lényeges előrehaladást jelent a múlthoz képest. A jelenlegi honvédelmi miniszter úr őnagyméltósága iránt, is a legnagyobb hálával, tisztelettel és ragaszkodással érez a hadigondozott társadalom, mert amit Gömbös Gyula volt miniszterelnök úr megkezdett, azt ő méltóképpen folytatja tovább és as ő melegszívű támogatása megnyugtat bennünket afelől, hogy ami lehetséges, azt ő úgyis megteszi a magyar hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák érdekében. Azt is meg kell állapítanom, hogy a honvédelmi minisztérium hadigondozási ügyosztálya is a legnagyobb jóindulattal és szeretettel kezeli ezt az ügyet, ha tehát ma még vannak panaszok és kívánságok, akkor azok teljesítése nem a jóakarat hiányán, hanem inkább pénzügyi és gazdasági nehézségeken múlik. T. Ház! A honvédelmi miniszter úr a legutóbb már kieszközölte azt, hogy azj az összeg, amely a magyar állam költségvetésében hadigondozási célokra fordíttatik, rögzítve van. Ez a hadigondozottak társadalmának egyik kardinális kívánsága volt, örömünkre szolgál tehát, hogy az a 17,735.000 pengő, amely hadigondozási ellátásra szolgál, azt hiszem,, most már harmadik esztendeje változatlanul ugyanaz az összeg. Tudniillik mi tényleg azt kérjük és mint minimális kívánságunkat azt terjesztjük a kormányzat elé, hogy a kihalások folytán mutatkozó feleslegek a járadékok felemelésére fordíttassanak. Ez a rögzítés már de facto megvan és az ennek alapján már az idei költségvetésben is mutatkozó többszáz^ ezer pengő felesleget, addig is, amíg valamely járadékkatogória megfelelően felemelhető nem lesz, a legszegényebb és a legrászorultabb hadigondozottak segélyezésére fogják felhasználni, amiért végtelenül hálásak vagyunk a honvédelmi miniszter úrnak. Például az elmúlt karácsonykor a honvédelmi minisztérium Szövetségünkön keresztül ezer hadirokkantat és hadiözvegyet ruházott fel ebből a fennmaradó összegből, egy részben pedig ezek az összegek fordíttattak arra a célra, hogy a régebben méltánytalanul alacsonyan megállapított százalékok felemeltessenek. Nagy elismerés illeti a honvédelmi miniszter urat azért is, hogy a felülvizsgálati csökkentéseket beszüntette. Régi kívánságunk és kérésünk az, hogy a világháború után immár majdnem 20 esztendővel ne szállítsanak le százalékot egészségügyi vagy gazdasági szempontok alapján, legfeljebb csupán egy esetben. ha visszaélés forog fenn. Ez természetes, mert mi sem akarunk a soraink között álrokkantakat látni, viszont éppen olyan természetes az a kérésünk is, hogy ilyen leszállítások ne történjenek a mai viszonyok között, éppen akkor, amikor a járadékok még amúgy is aránytalanok, amikor tehát egy alacsonyabb százalékra való leszállítás a maga hatásában nem ugyanolyan százalékkal való csökkentését jelenti a járadéknak, hanem sokkal nagyobb, mértani arányban való csökkentését. Megemlékezve itt a honvédelmi miniszter úrnak a bizottsági tárgyalás során ezzel az üggyel kapcsolatban elmondott szavairól, legyen szabad még arra is rámutatnom, hogy ami már most az egyes kategóriáknak a hadigondozottak táborába való beállítását, tehát az újabb hadirokkanttá és hadiözveggyé való nyilvánításokat illeti, ebben a tekintetben bizonyos óvatosságot ajánlok és ebben a kérdésben nem osztom teljesen az előttem felszólalt bajtársaim és képviselőtársaim felfogását. Vannak tiszteletreméltó kívánságok, amelyeket mi, a hadigondozottak nagy tömegei is akceptálunk, az azonban, hogy a háború után 20 évvel még mindig előfordul újabb és újabb kategóriáknak hadirokkanttá és hadiözveggyé nyilvánítása, nemcsak az állam pénzügyi érdekével ellenkezik, hanem a hadirokkant-érdekkel is, mert hiszen sokkal később állhatnak elő ilyenformán feleslegek és ennek folytán sokkal később kerül sor arra, hogy a járadékok megfelelően felemeltessenek. En egy mérsékelt álláspontot, — hogy úgy mondjam ftürelmes és hazafias érzéstől áthatottan türelmes álláspontot képviselek, de ezt képviseli a vezetésem alatt álló szövetség tagjainak túlnyomó része is, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem volnánk boldogok, ha ^ márólholnapra fel lehetne emelni ezeket a járadékokat és nemcsak a költségvetési fedezetet lehetne rögzíteni, hanem még milliókat és milliókat lehetne hadigondozási célokra fordítani. Természetesen boldogok volnánk, ha ez lehetséges volna, de amennyiben az állam nehéz helyzete ezt nem teszi lehetővé, legalább kérjük, a költségvetési keretnek nemcsak de facto, hanem de jure való rögzítését is a jövőben és különösképpen erre vonatkozik ez a bizonyos novelláris kérelmünk, azonkívül pedig új hadirokkanttá, hadiözveggyé nyilvánítást csak abszolút tiszteletreméltó, kivételes esetben tartunk megengedhetőnek. Ami a munkaalkalmak kérdését illeti, itt nagyon kívánatos volna a társadalmi szervezet, a Honsz. részére» amelv minden pártpolitikán felül álló szervezete a hadigondozottaknaik. amely állami ellenőrzés alatt működik, megfelelő ingerenciát biztosítani mind a munkaközvetítéseknél, mind a magánvállalatok ellenőrzésénél. Én főleg ebben látom a hiányosságot és annak okát, hogy sajnos, még ma sincs szigorúan végrehajtva a rokkanttörvény a munkaalkalmak biztosítása tekintetében. Hálásan elismerem, hogy a honvédelmi minisztérium igen szigorúan kezeli ezt a kérdést és a tudomására jutó esetekben megfelelő pénzbírságok kiszabását is alkalmazza, a visszaélések azonban nem jutnak kellő számban tudomására és ez csak ilyen Társadalmi autonóm ellenőrzés útján volna megvalósítható. Az 1931 : III. te. is, amely az igazolványos altisztekről szól, szerény nézetem szerint revízióra szorul, mert meg kell állapítanom, hogy sajnos, ez az akadálya a hadirokkantak és frontharcosok megfelelő elhelyezésének. Le kell szegeznem azt is, hogy a munkanélküli diplomás ifjúság elhelyezésére irányuló akció, bármennyire tiszteletreméltó is, sok esetben gá-