Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Í8 Àz országgyűlés képviselőházának ket a nagyvállalatokat s ha megnézem megint csak a közgazdasági híreket, látom, (hogy a legelőkelőbb emberek, korra való tekintet nélkül — most már idős emberek és nem fiatalok is — (Derültség.) milyen szívesen vállalnak ezeknél a vállalatoknál igazgatósági tagságot. Mi nem vagyunk bent ezekben a vállalatokban. (Ügy van! Ügy vani a baloldalon. — Nagy taps. — Zaj. — Fábián Béla: Tessék megcsinálni az Összeférhetetlenségi törvényt és nem. tapsolni.) Lássák, t. uraim, amikor tehát én ikeresem ezeket az okokat, amelyek ennek a par.aientnek belsejében a nemzeti géniusznak kV íejlődését akadályozzák, ezeket a 'momentumokat egészen őszintén, minden egyéni él nélkül itt szépen el kell mondanom. A karteltöcyényről beszélnek. Hogyan szidják itt a karteleket, bár Bornemisza miniszter ar a mai közgazdasági tudomány álláspontján van — (Béldi Béla közbeszól.) ezt Béldi igen t. képviselőtársam szintén igen jól tudja — s a mai tudományos álláspont az, hogy a kartelekre bizonyos vonatkozásban szükség van. Hát azért hoztunk karteltörvényt, hogy ezeknek :a karteleknek koronái ne nőhessenek az égig, azért hoztunk árellenőrző bizottságot is. De mit látunk? Szidják a karteleket, szidják a kartelvezéreket és szidják úgy néha százszázalékosan, nyíltan a zsidókat, akik mérsékeltebbek, azok a liberálisokat szidják. (Elénk derültség.) Rendben van, azonban valami megint nem egyezik. (Rassay Károly: Még sem mi ülünk benn az igazgatóságokban. Csodálatos! — Bródy Ernő: Mi van az altruista igazgatósági tagságokkal?) Ha tényleg olyan igazságot követnek el a kartelvezérek, akkor itt az ellenzéki oldalon egyhangúlag felállunk és egyhangúlag megszavazzuk: börtönbe velük. Ámde mit látunk? A.zt, hogy ezek mind méltóságosak lesznek, sőt kegyelmes urak lesznek, dekorálva vannak, (Ügy van! Ügy van! Zaj a baloldalon.) csak úgy csillognak, mint a karácsonyfák. (Élénk derültség.) Nyilt titok, hogy ezek óriási összegeket áldoztak a haza oltárára, nemzeti célokra. (Derültség.) Itt van a baj, uraim. Vagy rosszak a kartelek s akkor nem lehet a vezéreket ennyire dekorálni, (Mózes Sándor: Kegyelmes urakká előléptetni.) vagy jók, s akkor nem szabad őket annyit szidni és gyalázni. Nagyipar, kisipar. A kisipart természetesen . támogatni kell mindenképpen, hitelekkel, házépítő kölcsönökkel, ahogyan csak lehet. Ez a kisipar megérdemli, minden segítség megilleti. Azonban itt van a nagyipar. A nagyiparra is szükség van. Távolról sem beszélek a nagyipar ellen, de azt mondom, a nagyipar területén ez a gondoskodás a kormányzat részéről nagyon sokszor túlságos és valósággal monopolisztikus helyzetet teremt. Kérdem, miért van ez így? Tizennyolc éve agrárszellemű kormánya van az országnak. (Zaj a jobboldalon. — Gr. Festetics Domonkos ellenmond.) Mindig azt hallom, tizennyolc éven át állandó gondok között bukdácsolt a mezőgazdaság és kivirult egy hatalmas ipar és kartelgazdaság. (Ügy van! balfelől.) Hogyan legyen azután a nemzeti géniusznak alkalma és módja innen ebből a szép márványpalotából teremtő erőként kiemelkedni? (Rassay Károly: A nemzeti géniusz bemegy igazgatósági tagnak. Ez sokkal egyszerűbb.) En nem vagyok földbirtokos, de azt a földbirtokos testvéremet nagyrabecsülöm, mert dolgozik, küzködik. Akár nagybirtokos, akár kisbirtokos, az nekem mindegy, a lényeges az, hogy dú. ülésé 1937 május 10-én, hétfon. munalkalmat teremt, új generációt nevel. Ez mind helyes. De méltóztassék ugyanezt elismerni az iparosról, a gyárosról is. (Az elnöki széket Tahy László foglalja el.) Tessék elhinni, olyan jó érzés az, ha aa embernek gyára van és nevel ott tanoncokat, produktív munkát végez, a nemzeti munkában résztvesz és ha az urak ilyen életet éltek valaha, akkor valószínűleg ugyanolyan fájdalmakon estek át, amilyeneken én is olyan gyakran. Amikor kint a gyakorlati életben mindenütt láttam és látom a pozitívumokat, látom a konstruktív alkotásokat, akkor itt a politikában valahogy olyan légüres teret érzek, magam körül valami olyan vákuumot, hogy a sok szótól nem győzünk semmit sem elvégezni. Azért mondom, hogy a magyar közéletben minden embernek, akármilyen helyen dolgozik, meg kell adni az őt megillető posztót, ha a nemzeti munkában produktive résztvesz. En elismerem, íhogy a kormány sok vonatkozásiján egészen eredményesen működik, elismerem, hogy a gazdaadósságok tekintetében üdvös javaslatokat léptetett életbe, a földbirtokreform során a földhöz jutottakon segített, hogy az adótartozásoknál könnyítéseket engedélyezett, az adóhátralékoknál a kamatot redukálta, ezt mind elismerem, az intelligens fiatalság önállósítását elősegíti az úgynevezett nemzeti alappal, közmunkák útján igyekszik elősegíteni a munkanélküliség leküzdését, a kérdés azonban az, hogy ezeknek a részletkérdéseknek figyelembevételével vájjon hogyan alakul az általános eredmény és hogy szociálpolitikai^ szempontból ezek a részleteredmények hogyan érvényesülnek. Én egy német tábornok könyvéből olvastam legutóbb, hogy, azt hiszem, Ludendorff egy csata után összehivatta a 12 hadosztályparancsnokot megbeszélésre és a 12 hadosztályparancsnok mindegyik sorjában elmondotta, hogy ő az ő helyén teljes győzelmet aratott. De Ludendorff a végén azt mondotta: liât kérem, a 12 hadosztály külön-külön győzött, az egész csatát azonban elvesztettük. így vagyunk mi is: a részletkérdésekben haladunk, részletkérdésekben talán győzünk is, de az a kérdés miniszter úr, hogy általánosságában beszélhetünk-e győzelemről, például beszélhe; tünk-e győzelemről, ha azokat a statisztikai adatokat veszem figyelembe, amelyeket erről az oldalról és a túlsó oldalról is felszólalt t. képviselőtársaim most legutóbb is ide a Ház elé terjesztettek. Azt állapíthatjuk meg, hogy mialatt a kormány ezekben a részletkérdésekben sikereket ért el, — éppen ma a túloldalról Megay t. képviselőtársam fejtette ki — ezzel szemben hárommillió magyar földmunkás, zsellér és törpebirtokos a legnagyobb nyomorban sinylődik. Ez nem hangulatcsinálás, hogy egy túloldali képviselőtársam szavait idézem, mert ugyanezt mondották Antal István és mások is. Most tessék elképzelni, 18 év óta figyelem ezt a meddőséget és ha látom is ezt a nagy örömet a sikerek felett és el is ismerem, hogy a kormány sok vonatkozásban sikereket ért el, de maga az az egy tehertétel, hogy ebben a kis országban még mindig hárommillió ember nyomorog, annyira lebillenti a mérleg másik serpenyőjét, hogy azt kell mondanom, hogy^ az eredmény nem kielégítő, hogy az eredmény még mindig szomorú. (Mojzes János: Pedig