Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának i már vége van a második honfoglalásnak, mégis koplal hárommillió ember! Azt mondják, hogy a gazdasági válság már elmúlt és ha a statisztikát nézzük, megállapíthatjuk, hogy az egyes ágazatokban tényleg fejlődés van, de, amint képviselőtársaim mondják és odaát is mondották, 1928 óta például a földmunkások keresete 60%-kai csökkent, hogy amíg a világháború előtt egy magyar földmunkás átlagos évi keresete 600—700 pengő volt, addig ma 250 pengő, hogy egy földmunkás Magyarországon átlagban csak 120 napot tud dolgozni egy évben. A többi idejét mivel tölti, az Isten szereiméérti Hát, engedelmet kérek, amikor örülünk a sikereknek, akkor látnunk kell a másik oldalon azt a szomorú valóságot is, hogy milyen rengeteg sok munka és feladat áll még előttünk. A mezőgazdaság helyzete javult a legutóbbi években, a mezőgazdaság összbevétele — amint a statisztikusok mondják és a képviselő urak is mondották — 660 millió pengőről 930 millió pengőre emelkedett. Ugyanakkor mit látunk? Azt látjuk, hogy az agrárproletariátus jövedelme csökkent. (Ügy van! Ügy van! a középen és a baloldalon.) sőt azt is hallom, hogy voltak egyes vidékek, ahol akadtak olyan birtokosok, akik még a kommenciót is leszállították azzal az indokolással, hogy miután most az árak magasabbaik, az értékesítés könnyebben történik, ezekéit a kommenciókat le lehet szállítani. (Gr. Festetics Domonkos: Voltak ilyenek! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Mi a legutóbbi időben annyi dologban megértjük egymást, ne méltóztassék tehát idegességgel fogadni, ha hozzányúlunk ehhez la (kérdéshez, (Felkiáltások jobbfelől: Nem fogadjuk idegességgel!) mert ezt valahogyan el kell intéznünk és ne méltóztassék azok felé a fiatal szociográfiai írók felé, ha azok egy kicsit elvetik a súlykot: — mert talán elvetik — mindjárt ilyen dühvel fordulni. (Mozgás.) Hiszen úgy kezdhetünk a problémák megoldásához, ha azolk a közélet előterébe kerülnek. (Ügy van! Ügy van!) Nem baj, ha majd veszekszünk is, ha majd egymásnak megyünk is, de valhogyan vigyük ezt a dolgot előre. (Zaj. — Dinnyés Lajos: Ide mindjárt van ügyész!) Méltóztattak említeni a mninimális munkabéreket a földmunkásokkal kapcsolatban. Az 1923-as törvény módot ad ilyen korrekcióra, ez azonban — úgy hallom — nem vált be. Folyton halljuk, hogy a kormányzat népies politikát inaugurál, (Felkiáltások balfelől: Haladó!) folyton halljuk, hogy szociális politikát inaugurál. Itt van ez az 1923. évi törvény, egy novellával lehetne ezen segíteni és amint az iparban meg lehetett állapítani a sok gyártási ágazatban a minimális munkabéreket, miért ne lehetne megállapítani a mezőgazdaságban is? (Mandy Sándor: Lehet. Meg is történik! Folyamatban van!) íme, itt van egy nagybirtokos, aki szintén azt mondja, hogy meg lehet ezt csinálni. Azért vagyunk itt, hogy ezrt sürgessük. Tényleg, nem tuidom megérteni, hogy a kormányzat a mai napig mért nem mert hozzányúlni ehhez a kérdéshez. Ha vizsgálom, hogy ez a parlament miért tudott az idő folyamán olyan kevés pozitívumot teremteni, vizsgálódásom során arra is rájutok, hogy nem vigyáztunk eléggé arra, hogy mindenütt az abszolút igazságosság honoljon és uralkodjék. (Gr. Festetics Domonkos: Mindig jogot kerestek és nem igazságot!) Egyik (képviselőtársam az; önök oldaláról em9. ülése 1937 május iÔ-èn, hét fon. 1§ lítette a múltkoriban, hogy például a gazdaadósságoknál mi a helyzet. (Halljuk! Halljuk!) Ugyebár, aki nem fizetett, aki nem tudott fizetni, — nem mondom, hogy nem akart — annak a végén segítségére sietett az államhatalom pénzzel, (Rassay Károly: A többi adózó pénzéből!) könyvátírással, szociális és népies megértéssel. Tóth képviselőtársam említette ezt. (Tóth Pál: Én nem arról beszéltem!) Mindjárt rátérek. Viszont voltak olyan földbirtokosok, akiknél az egész család robotolt, dolgozott, izzadt, verejtékezett és akik így valahgyan kifizették az adósságukat. (Ügy van! Ügy van!) Most tessék elképzelni a két szomszédot: az egyik munkával valahogyan talpraállt, a másik pedig — nem vádolok, mondjuk, hogy ezek kivételek — pipázva végigvárta, míg a törvényhozás a segítségére sietett. (Felkiáltások: Ez igaz!) Én már nem akarok rekriminálni és nem akarok ezen változtatni, — nem is tudok — de megtaláltam itt is, hogy az igazságtalanság, még ha egyéb vonatkozásokban a legnagyobb jóindulat is érvényesült, milyen pusztítást vitt véghez. Most, pénzügyminiszter úr, hogyan vagyunk az adóhátralékkal? Tóth t. képviselőtársam ezt már említette és én is hallottam ezt már sok oldalról. Aki adót fizetett, aki eladta az utolsó szerszámját, az, hála Istennek, valahogyan kimászott a bajból, szabadult a végrehajtástól, de aki nem fizetett, annak most elengedik az adót. Mi a helyzet ebben a tekintetben? (Zaj.) Miniszter úr, a lényegről beszélek, ragaszkodjunk a lényeghez. Mi a helyzet? Most az a névtelen adófizető azt mondja: 'hiszen nem érdemes itt pontosnak lenni, nem érdemes itt rendesnek lenni. S nem csodálkoztam azon, hogy a túlsó oldalról valaki felvetette, hogy azokat, akik rendesen fizettek, utólag kárpótolni kell v-alami jóváírással, nehogy igazságtalanságot szenvedjenek el a többiekkel szemben. (Rassay Károly: Majdnem logikus!) T. Képviselőház! Az adott szó szentségéhez ragaszkodnunk kell, bárhol és bárhonnan hangzott is el az. Ha tehát itt egyszer egy felelős miniszterelnök kijelentette, — ahogy 1931ben történt, — hogy a köztisztviselők fizetését csak átmenetileg és ideiglenesen redukálják és amint meg lesz a mód, visszaállítják a köztisztviselői fizetéseket a régi mértékre, akkor tessék azt be is tartani. (Helyeslés.) Vagy akkor történt a hiba, amikor a nyilatkozat és ez az ígéret történt, vagy most van itt a hiba, amikor ennek az Ígéretnek nem tesznek eleget. (Mojzes János: A másik kormány tette!) Miért aktuális ez, t. Ház? Azt a drágulási folyamatot, amely most ráfekszik a társadalomra, ma már nem lehet letagadni, az a köztisztviselő tehát, akinek 1931-ben leszállították a fizetését, most még a drágulás által is egészen súlyos helyzetbe kerül. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Mojzes János: Az a nyilatkozat nem valósul meg!) Nem csak itt, hanem kint a gazdasági életben is mindenütt ez az igazságtalanság tapasztalható. Az egyik oldalon áll a nagyipar, — amelyet igenis, szerintem is támogatni kell a produkciójában, de nem monopólisztikus alapon — és azt tudjuk támogatni. A másik oldalon viszont semmit sem tudtunk csinálni az agrár proletariátus érdekében, sőt — akármilyen szomorú — annak a helyzete még rosszabbodott is. Sok mindenfélére előteremtettük a fedezetet. Látom például, hogy a közalkalma3*