Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

Az országgyűlés képviselőházának 212. i bizonyos módosításokat eszközölt a javaslaton, 1 azt visszaküldte a képviselőháznak. Ezeket a I módosításokat a törvény szerint már régen le ' kellett volna itt tárgyalnunk, de annak letárgyalasara vonatkozólag intézkedés nem történt. . » £

z idő rövidsége miatt csupán még egy kérdéssel akarok röviden foglalkozni, amely ugyancsak az alkotmányjogi kérdések szabályozásával kapcsolatos és ez a sajtójogi reform kérdése. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, ! szíveskedjek beszédét befejezni. Mojzes János: Beszédidőm lejárt és így ezzel a kérdéssel majd csak a részletes vita során fogok foglalkozni. A költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslem a baloldalon.) r Elnök: Szólásra következik Malasits Géza képviselő úr. Malasits Géza: T. Képviselőház! A magyar igazságszolgáltatás egyik legszembetűnőbb hiányosságára akarom a t. Ház ós az igazságugyminiszter úr figyelmét felhívni. A magyar törvénytárból többszöri sürgetés dacara még mindig hiányzik a rehabilitáció lehetősége, a büntető ítéletek hátrányos jogkövetkezményeinek megszüntetéséről szóló törvény. Miután már többízben beszéltek erről a kérdésről, az idő előrehaladottsága miatt én csak röviden arra hívom fel a miniszter úr figyelmét, hogy a mai állapotból rendkívül sok baj, egyéni és családi tragédia származik. Ezek közül csak egyet említek fel. Tizenhétévvel ezelőtt egy munkás közös megállapodás alapján az egyik üzemből nem is az üzem tulajdonát képező 40 deka karbidot vitt el, ennek az elviteléért az illetőt megbüntették és most, tizenhét év után, miután családot alapított, két gyermeke van, s a vállalat, amelynél alkalmazásban állt, csak büntetlen előéletűeket alkalmaz, ezt a szerencsétlen embert tizenhét év előtti hunéért, annak a 23 fillér értékű karbidnak eltulajdonításáért minden további nélkül

1 kitették a munkából. Az esetek százait, a legrettenetesebb igazságtalanságokat tudnám felsorolni, amelyek mind azt bizonyítják, hogy elérkezett végre a rehabilitáció szüksége. (Dulin Jenő: Ez igaz!) Legyen szabad azonban felhívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy azokra a lesújtó esetekre és ítéletekre, amelyeket a tanácskormány bukása után az akkori mesterségesen felkorbácsolt hangulat hatása alatt a gyorsított eljárás alapján ítélkező bíróságok és igazolóbizottságok produkáltak. Ennek, a gyorsított bíráskodási eljárásnak sok száz vasutas, villamos- és postaalkalmazott, megyei, városi tisztviselő, Oti.- és .magánalkalmazott é,s munkás esett áldozatul, akik a mellett, hogy erkölcsileg egész életükre meg vannak bélyegezve, anyagi károsodást is szenvedtek. Megfosztották őket állásuktól, szerzett jogaiktól, segélyüktől, nyugdíjuktól és még olyanokat is sújtottak ilyen módon, akiket büntetőjogilag nem vontak felelősségre és nem is vonhattak felelősségre, mert semmiféle bűncselekményt nem követtek el, de mégis szenvedniük kellett. Ezt az igazságtalanságot most tizenhét esztendő után igazán jóvá kell tenni. Az elmúlt esztendőben Propper képviselőtársam szóvá tette ezt a kérdést és akkor a miniszter úr megígérte, hogy a kérdést rendezni fogja és megszünteti azt az állapotot, hogy míg ezek közül egyes kivételezettek megKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII, lése 1937 május 13-án. csütörivkön. 215 kapják nyugdíjukat, míg egyes kivételezetteket ezek közül rehabilitáltak, addig a nagy többség még ma is szenvedni kénytelen olyan bűnökért és bűncselekményekért, amelyek a mai felfogás szerint nem bűnök és nem bűncselekmények. A legfőbb ideje volna tehát annak, hogy a kormány tegyen végre egy kiengesztelő gesztust ezek felé a szegény emberek felé, akik semmivel sem bűnösebbek, mint bűnösök voltak akkor, ha egyáltalában bűnnek mondható az, amit tettek. Egy tisztviselőt például azért, mert hamiskártyásokat fülönfogott, pénzüket elszedte, de beszolgáltatta a község pénztárába, zsarolásért és személyes szabadság megsértéséért szigorúan megbüntettek. Ezt az embert nem lehet egész életére nyomorékká tenni és szenvedtetni. De logikai képtelenségnek, paradoxonnak is érezzük azt, hogy aki elkövetett bűnéért a büntetést elszenvedte, rosszabb helyzetbe kerüljön, mint az a bűntettes, aki kijátszotta az igazságszolgáltatást, mert szökés által vagy másképpen kibújt az elítélés és büntetés alól. (Ügy van! a baloldalon.) Az elévülés húsz év letelte után kizárja a bűnvádi eljárást a halálbüntetéssel vagy életfogytiglani fegyházzal büntetendő cselekmények esetében is, a kisebb büntetéssel fenyegetett esetekben már 15, 10, sőt 5 év elteltével, a vétségek esetében pedig már három év elteltével is. Az esetek 90 százalékában tehát már három, illetve öt év után tiszta erkölcsi bizonyítványt kaphat az, akinek sikerült megszöknie a bűnvádi eljárás elől. Nem érezzük-.e abszurdumnak és ellenmondás,nak azt, hogy aki elszenvedte büntetését, az 30 —40, sőt 50 év múlva se kaphasson tiszta erkölcsi bizonyítványt, nem kellene-e ezt az utób•bit inkább kedvezőbb helyzetbe hozni, mint azt, aki a bűnvádi eljárás elől megszökött, vagy azt, akinek legalább kedvező körülmények között sikerült a büntetéstől megszabadulni? Itt akarom az igen t. miniszter úr figyelmét egy olyan kérdésre felhívni, amelyről talán még a miniszter úr sem tud, de amelyről mint a jogrend legfőbb őrének, tudnia kell. Nevezetesen a közigazgatási bíróság ^hatásköre a mi jogunk szerint csak a taxatíve felsorolt ügyekre terjed ki. A bizonyítványok kiadásának kérdésében van azonban hatásköre a közigazgatási bíróságnak. Az erkölcsi bizonyítvány kérdésében ítélkezett már ez a bíróság és ismételten kimondotta., hogy olyankor, amikor az erkölcsi bizonyítványt kérőnek csakis bizonyos meghatározott számú évekre, 5 vagy 10 évre visszamenőleg kell igazolnia magaviseletét, mert a törvény vagy rendelet pályázatnál, vagy iparengedélynél, folyamodásnál, vagy más esetekben ezt írja elő, — nem szabad az erkölcsi bizonyítványban említést tenni a régebbi büntetésről. A belügyminisztérium azonban mostanáig nem volt hajlandó respektálni ezt a közigazgatási bírósági döntést, úgyhogy a rendőri hatóságok a belügyminisztérium utasítása szerint minden esetben, ha kell, ha nem kell, az erkölcsi bizonyítványt kérő egész életére visszamenőleg, néha 3(1) —40—50 évre visszamenőleg feltüntetik a legkisebb cselekményt is, például egy konkrét esetben azt is, hogy az illető 18 éves korában, 30 évvel ezelőtt tejlopásért egynapi fogházra volt ítélve. Beszélnek arról, f hogy most a gyárakban végignézik a munkásokat.: ki volt büntetve, ki nem volt büntetve és megtörténik, hogy ha valaki 30 esztendő előtt egy apró kihágásért büntetve volt, tehát nem bün 31