Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

184 Az országgyűlés képviselőházának 212, lyozást. Hiszen erre vonatkozólag a képviselőház már állást is foglalt, a felsőház által kívánt módosítások mgyan még nem kerültek ide, — de az kormányzati kérdés, hogy a kormány a maga programmjában az összeférhetlenségi törvényt tulajdonképpen mely időpontban találja a legcélszerűbben megvalósíthatónak — ebben a kérdésben azonban azért nines .semmiféle nyugtalanságra ok, mert szilárd meggyőződésem az, hogy ha a ma érvényben lévő összeférhetlenségi törvényt a maga teljes szigorával alkalmazzuk, akkor azokat a kinövéseket, amelyek ezen a téren felmerültek, igenis egészen megtudjuk szüntetni. Természetesen jobb volna egy a mai kor szellemének megfelelően átalakított új törvény, azonban addig is, amíg ez meglesz, hiszem, hogy a régi összeférhetlenségi törvény azokat a kinövéseket, amelyekre célzások szoktak történni, igenis megszüntetni alkalmas. (Ügy van! jobbfelől.) Hasonlóképpen helyeslem a sajtóval kapcsolatban elhangzott észrevételeket is, mert ' tényleg valami rettenetes dolog a röpiratoknak, felélőtlen lapoknak olyan tömegben való megjelenése, amely a komoly és igazi sajtó nemes és közismert hivatását szinte már veszélyezteti.^ Nagyon sok lap van, amely azt mondja: kérem,, én a, köz érdekében dolgozom, — de az első oldalán rögtön nagy támadást intéz valaki ellen és két héttel később az akkor megjelent rendkívüli számban kijelenti, hogy tévedett; de sokszor nem 'is jelenti ki. Nekem igenis mindig az volt az álláspontom, hogy ha valakire valami inkorrektséget mondanak, akkor a legsürgősebben, a leggyorsabban tisztáztassék a helyzet, ellenben nem tartom helyesnek másrészről azt, hogy felelőtlenül lehessen végighurcolni és végigrágalmazni az embereket. (Rupert Rezső: Fontos a gyors sajtóeljárás!) En a magam részéről éppen a sajtó érdekében hangoztatom, hogy a kinövéseket a legsürgősebben kell lefaragni, mert a sajtó csak úgy fogja tudni folytatni felbecsülhetetlen értékű tevékenységét, ha maga is megszabadul ezektől a csökevén vektől. Az igazságügyi tárca mostani költségvetését a magam részéről azért is nézem különös meleg szeretettel, mert tisztában vagyok azokkal a nagy feladatokkal, amelyek az igazságügyi kormányzat előtt állanak, amikor kilátás van arra, hogy az alkotmányjogi tárgyú törvényjavaslatok rövidesen a Ház elé kerülnek, hiszen azok ma már előzetes tárgyalás alatt vannak. Ezek között, talán a sorrendet véve alapul, elsőnek kell említenem a kormányzói jogkör kiterjesztésének kérdését, amely kérdéssel — tudomásom szerint — éppen az igazságügyi kormányzat foglalkozik. A kormányzói hatáskör kérdésében törvényeink között első ízben az 1920:1. te. intézkedik. Ha ezt a törvényt a maga teljes egészében elolvassuk s elolvassuk azt a bevezetŐszprű elvi deklarációt, amivel ez a törvény kezdődik, (Rupert Rezső: Szóval a prefációt!) akkor megállapíthatjuk azt, hogy egyes rendelkezéseiben több tekintetben valami bizonytalansági érzés vonul át az egész törvényen. Kétségtelen, hogy ez érthető is, hiszen ha figyelemmel kísérjük azokat a viszonyokat, amelyek fennállottak akkor és azelőtt, mielőtt ezt a törvényt megalkották, akkor láhatjuk e bizonyai an sági érzés fennforgásának hátterét. Hiszen vesztett háború után két forradalom előzte meg a nemzetgyűlés összehívását, de azt megelőzőleg is ülése 1937 május 13-án, csütörbökön. olyan események játszódtak le az országban, amelyek minden vonatkozásban alkalmasak voltak annak előidézésére, hogy teljes fejvesztettség legyen itt úrrá. Teljes megdöfcibenéssel szemléltük azokat a sajnálatos eseményeket, amelyek a forradalom kitörésével kapcsolatban itt nálunk előfordultak. Láttuk a polgári társadalomnak teljesen indokolatlan, lehet mondani, momentán Összeroppanását, amelyet nem tudtunk megmagyarázni. Nem tudjuk, miért történt meg, hogy semmi ellentállás sem volt, összeroppantunk. Láttuk, hogy a hadsereg — eltekintve a hadsereg szétbomlasztására vonatkozó izgatásoktól — egyik napról a másikra teljesen felmondta a szolgálatott. Láttuk azt, hogy az akkori (kormányzatban olyan gyámoltalan tehetetlenség nyilvánult meg, (Liehtenstein László: Bűnös tehetetlenség!) hogy — ami teljesen érthetetlen — minden erélyes intézkedés nélkül az akkori kormányzat abban látta az alkotmányos megoldást, tvagy nem tudom magam sem, hogy mit, hogy egy konszolidált viszonyok között lévő államban szokásos módon annak a konzekvenciának levonását^ tartotta kötelességének, hogy lemondott a kormányzatról, benyújtotta a lemondását s ennek következtében tulajdonképpen vezető és kormány nélkül állt itt az egész ország. Tehát nemcsak, hogy kötelességét nem teljesítette, hanem azt egyenesen megsértette. Láttuk szubverzív elemek minden fék nélküli lazítását és semmi intézkedést sem láttunk, ami ezt megakadályozta volna. Es ami a legszomorúbb, az uralkodó távozását, majd pedig az államfői hatalom gyakorlásának átengedését is láttuk. Ezek a tények tehát a maguk összességében természetesen nem maradhattak nyom nélkül akkor sem, amikor a nemzetgyűlés összeült és összeülése után első teendőjéül az alkotmányosság visszaállításának kérdését jelölte meg. Nagy problémák kívántak tehát akkor gyors megoldást és számolni kellett minden alkotmányjogi megoldásnál azzal a nehéz, kétségbeejtő külpolitikai helyzettel is, amely akkortájban a békekötés előtt, a megszállási helyzetben fennforgott. A nemzetgyűlés bölcs belátással foglalt állást ebben a kérdésben, mert nem lehet tagadni, hogy az akkori nehéz és zavaros viszonyok között az a tétel, amelyből a nemzetgyűlés kiindult és az az alap, amelyre a kérdés megoldásánál helyezkedett, helyes volt. Helyes volt az, hogy a nemzetgyűlés első teendőjéül a régi magyar alkotmányra való visszatérést jelölte meg, arra a régi magyar alkotmányra, amelyhez való ragaszkodás ezer esztendőn át igen kritikus helyzetekben, igen sokszor megmentette a nemzetet a teljes elpusztulástól. T. Ház! Az 1920 :

1. törvénycikk, amelyről szólok, 12. §-ában az államfői teendők ideiglenes ellátására kormányzó választását rendelte el, 13. §-ában pedig kimondotta, hogy a kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása illeti meg, természetesen azokkal a korlátozásokkal, amelyeket azután ugyanez a törvény megállapít. Ebből a törvényidézetből kétségtelen az, hogy ennek a törvénynek meghozatala alkalmával a nemzet akarata arra irányult, hogy a kormányzó királyi jogokat gyakoroljon. A magam részéről tehát kétségtelennek tartom azt, hogy ma, amikor arról beszélünk, vagy amikor a közel jövőben arról fogunk beszélni, hogy a kormányzói jogkör kiterjesztését hogyan szabályozzuk, akkor ugyanebből a tételből kell ki-