Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-212
Az országgyűlés képviselőházának 212. ü teni, abszolút bizalommal kell felnézni hozzá, mint aki megfelelő anyagi függetlenséggel rendelkezik. Nincs szörnyűbb, mint a nyomorgó bíró, aki maga is anyagi gondokkal küszködik és felebarátainak 50, meg 40 pengős jogviszonyairól kell határoznia. (Mózes Sándor: Milliós perekben is!) Nem hiszem, hogy a magyar közalkalmazotti kar csupa irigységből óvást emelne a bírói fizetések felemelése ellen. Végeredményben meg kell érteni azt, hogy az egész közalkalmazotti vonalon ha nem is tudjuk ezt megcsinálni, az nem jelentheti azt, hogy legalább egy részében és pedig éppen abban a részében, ahol a legfontosabb és a nemzet életére leginkább kiható, meg ne csináljuk. (Homonnay Tivadar: Nagy kár, hogy ezt a pénzügyminiszter úr elutasította!) T. Képviselőház! Az előadó úr azt mondotta, hogy a bírák működése zavartalan, gyors és alapos. Ha azonban közelebbről nézzük a | dolgokat, akkor meg kell állapítanunk, hogy a ! gyorsaság megvan, az alaposság is megvan, a zavartalanság azonban nincs meg. Rendkívül I megzavarta tudniillik az egész igazságszolgáltatást a létszámcsökkentés, amelyről nagyon jól tudom, hogy a miniszter úr nem a saját gyönyörűségére, hanem kényszerhelyzet következtében hajtotta végre. Az is kétségtelen azonban, hogy ezzel a csökkentett létszámmal az igazságszolgáitatást nem lehet zavartalanul ellátni.^ Ha nézzük például a vidéki bíróságok működését, elszörnyedve kérdezzük, mi lesz ennek a vége, meddig bírják ezt a bírák. A bíró dolgozik, míg bírja, mert nem abban a szellemben nevelkedett, hogy kitárja sebeit és eljöjjön panaszkodni; némán és hangtalanul teljesíti a haza iránt való kötelességét. Ne méltóztassék azonban elfelejteni, hogy nemcsak a 2%-os ügyforgalomnövekedéssel állunk itt szemben, hanem egy új munkálatba is belekapcsolódtak a bírák, amire az előadó úr is hivatkozott. Az igazságügy miniszter úr igen helyesen, belátván a tagosítás rendkívül nagy jelentőségét, erősebb lendülettel fogott a tagosításhoz. Ebbe belekapcsolják a bíróságokat is. Szörnyű nagy programm ez. Körülbelül 1800 községben nincs még tagosítás. Eddig évente 25—50 községet tudtunk tagosítani. Kétségtelen, hogy ez most sokkal nagyobb arányokban folytatódik és ez csak fokozódni fog. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden törvényszék területéről elvonnak egy-két bírót tagosítás címén. A szekszárdi törvényszéken két bíró foglalkozik tagosítással. Amikor a bírói létszám amúgyis a normálstátusra van szorítva, amikor a bíró a csökkentett létszám mellett máris alig tudja ellátni bírói kötelességét, akkor elképzelhetetlen hatással jár, ha ebből a csökkentett létszámból is elvisznek még egy-két bírót, hiszen az eddig ezekre eső munka a többiek munkatöbbletét fogja jelenteni. Ez azután oda vezet, hogy a bíró ugyan egyideig teljesíti ezt a többletmunkát is s amint az előadó úr mondotta, tisztelet-becsület ezért a nagy munkateljesítményért, valamit azonban ne felejtsünk el: a terhet a szerint kell elbírálni, hogy azt az ember hoszszabb vagy rövidebb útra viszi-e. El tudom képzelni, hogy a bírák egy évig vagy két évig bírják ezt a fokozott munkát, kétségtelen azonban, hogy nagyon sokáig nem bírják, mert a nagy megterheltetést nem lehet hosszú ideig elviselni. Kon ; krét eseteket tudunk, amikor kiváló és ao bírók, akik kötelességüket az utolsó percig teljesítették, mivel mindig több és több súlyt raktak vállaikra, a tűlérőltetés folytán meglése 1937 május 13-án, csütörtökön. 181 betegedtek, végül idegileg összeomlottak. Azt hiszem, nem lehet az igazságszolgáltatás célja az, hogy ezeket a lelkes embereket végeredményben, hogy úgy mondjam, teljesen kifacsarjuk és idegileg tönkretegyük. Éppen ezért arra kérem az igen t. igazságügyminiszter urat, méltóztassék azon lenni, hogy a bírák számát megfelelő módon és minél sürgősebben szaporítsa. Amint a miniszter ur a vádhatóságokra nézve megállapította, hogy a bűnügyek szaporodása következtében az ügyészek számát emelni kell, éppen úgy kiindulva abból, hogy az a statisztika, amely csak 2%-os ügy forgalomnövekedést mutat, a helyzetet nem mutatja teljesen híven, mert a bírák munkája azóta a tagosítással is szaporodott, méltóztassék a bírák számát is emelni. Ha kevés bíró van, ezt maga az igazságszolgáltatás is megsínyli, tudniillik hosszadalmas lesz, már pedig közismert dolog az, hogy a per tulajdonképpen a jogrend betegsége, lázas állapot, amely nem tarthat sokáig, amelyet minél gyorsabban, minél hamarabf meg kell szüntetni. A pereket nem szabad végtelenül húzni, már pedig erre vezet az, ha túlkevés a bíró. Mi, gyakorlati jogászok látjuk., hogy képtelen a bíró érdemi intézkedéseket tenni, érdemi tárgyalást lefolytatni 1 . Rengeteg az úgynevezett formális tárgyalás, ahol a felek tárgyalása után új határnap következik. Ez nemcsak a pernek érdemi hátrányára megy, hanem természetesen a perköltségeket is roppantul megnöveli és végeredményben oda vezet, hogy a közönség az ügyvédet szidja, mert húzza a pert, nem akarja befejezni, pedig képtelen befejezni, mert nem kap érdemi elbírálást» természetesen nem a bíró hibájából, hanem a körülmények, az adottságok szerencsétlen alakulása folytán. Előfordul az is — szintén konkrét esetet tudok — hogy kiváló bíró, aki a magasabb bíróságoknál elsőrendű minősítéssel rendelkezik mint bíró, fegyelmit kap azért, mert restanciája van. Furcsa érzés lehet a bírónak, aki lelkiismeretesen akarja ellátni a dolgát, mert vagy odatörekszik, hogy az ügy darab okát egymásután elintézze és ne legyen restanciája, az esetben persze nem lehet olyan lelkiismeretes az ügyek elintézésében, vagy felszínesebben kénytelen eldönteni a dolgot. Ha elmélyedő természetű és lelkiismeretesen, de lassabban csinálja a dolgát, akkor viszont kétségtelenül a nyaka közé gyűl a restancia, ami pedig fegyelmi eljárás megindítására szolgálhat alapul. (Lázár Andor igazságügyin iniszter: A perek időtartama állandóan csökken!) Tehermentesíteni kell a bíróságot, az kétségtelen. A tehermentesítésnek többféle formája és elképzelése van. Ezek közül a legcélravezetőbbnek találnám az okirati kényszer megvalósítását. (Horváth Zoltán: Helyes!) Kétségtelen, hogy a perek nagy száma tényállásdifferencia következtében van. A jogvitát maga a bíró gyorsan, esetleg egy tárgyaláson eldönti, igen sokszor vitás azonban az, hogy az ügyletkötő fél egyáltalán nyilvánított-e ügyleti akaratot, nem egyszerű alkudozásról, előzetes megbeszélésről van-e szó és így tovább. Legtöbbször magának az ügyletnek megkötése is vita tárgya. Ha az okirati kényszer behozatik, akkor az ügyleti akarat, az ügylet megkötöttsége vitássá nem tehető, nem kell a bírónak állandóan hadakoznia a hamis tanuk egész seregével, ami elhúzza a
