Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

182 Az országgyűlés képviselőházának 212 pert, (Benkő Géza: Ez igaz! Ügy van!) mert ' a bíró kénytelen a tanuk légióit pro és kontra i kihallgatni, a polgártársak^ egész népszavazást tartanák a bíróság termében, hogy megtörtént-e valamely tény vagy nem. Ez kiküszöbölhető. Sőt az esetben, ha az ügyletek okiratban rögzítve vannak, sokkal kevesebb lesz a vitás^ ügy is, mert a fél maga érzi, hogy a bizonyíték írásban van leszegezve. Nem kell félni, hogy megszűnnek a perek. Mi ügyvédek ettől egyáltalán nem félünk. A perek sohasem fognak megszűnni. Epúgy, ahogyan akármilyen jó orvosok vannak, akármilyen jó a közegészség, azért beteg mindig lesz. Az emberek természete ugyanis hajlamos ia pereskedésre. Eszembe jut egy tréfás rajz. A gazda nézi három meghízott sertését és megelégedve mondja: az első sertés jó lesz télire a családomnak, a második sertésből ki fiaetem az adót, a harmadik sertésből pedig jóízű pert akasztok a szomszédom nyakára. (Derültség.) A per magva benn szunnyad az emberek természetéiben. A köz érdekében azonban meg kell kísérelni a lehetőségeket minél szűkebb keretek közé szorítani. Az okirati kényszerrel kapcsolatban felhívnám a mélyen t. igazságügyminiszter figyelmét arra is, hogy vannak közokiratok, amelyek felesleges 'módon kezeltetnek köziratként. Ezeket át lehet utalni az ügyvédi munkakörbe. Az olyan köziratok felvétele, amelyek úgyis hatósági jóváhagyást igényelnek, teljesen felesleges, hogy közirati formában történjék. Végeredményben az egész elgondolás azt célozza, hogy a gyönge ki ne zsákmányoltassék. Ha az az okirat hatósági jóváhagyást igényel, az esetben ez az elv már sérelmet nem szenvedhet. Egyáltalában őszintén megvallva, a közjegyzők és a közjegyzői állás érdekében valónak találnám, hogy méltóztassék a közjegyzőt visszaszorítani a köziratok szerkesztéséhez. Eredetileg is köziratot kellett szerkeszteniük, ők a káptalanok utóda, a közhitei ességü hely. A közjegyző ne foglalkozzék magánokirat szerkesztésével, először is azért, mert a közjegyző feladatköre megvan határozva, másodszor, mert az egyébként is mostoha helyzetben élő ügyvédek kereseti lehetőségét csökkenti és veszélyezteti. T. Ház! Felkérjük az igazság.ügyminiszter urat, hogy az ítélkező bírák munkájának megkönnyítése végett, hogy a törvényeknek valósággal beláthatatlan tengerében, ebben a rettenetes dzsungelben, valamilyen formában rendet teremteni méltóztassék. Ma már ott vagyunk, hogy nincs jogászember, akinek áttekintése lenne a törvények és rendeletek között. A törvényhozás állandóan ontja a törvényeket. Ezt sem tartom helyesnek. A törvényhozásnak nem az a feladata, hogy nap-nap mellett 365 napon át törvényeket csináljon. Az eddigi törvények között igen «ok jó törvény van s csak azért, mert újabb törvényt kell hozni, tehát, azért, hogy foglalkozzunk, felesleges jól bevált törvényeket megváltoztatni és helyettük más törvényeket alkotni. (Meizler Károly: Ezt nem is csináljuk!) Pusztán azért, hogy a törvényhozás foglalkoztatva legyen- Nem látnék abban tragédiát, ha a törvényhozás nem gyártaná olyan nagy számban a különböző törvényeket. Ugyanez vonatkozik természetesen a rendeletekre is, (Mojzes János: Azokat még kevésbbé kell gyártani!) mert hiszen ma a rendeletekben csak az abszolút szakember, a részleteket értő szakember tud eligazodni, Goethe mondotta és ülése 1937 május'13-án, csütörhökön. ez ina is áll, ha az emberek minden olyan törvényt és rendeletet elolvasnának, amelyet nem szabad megsérteniök, akkor nem volna idejük a törvényt megsérteni s ez volna talán a legideálisabb állapot. (Dinnyés Lajos: Olvassuk!) T. Képviselőház! A bírói szervezet kérdésében méltóztassék megengedni, hogy ugyancsak gyakorlati megfigyelés alapján felhívjam az igazságügyminiszter úr szíves figyelmét arra, hogy a társasbíróságok visszaállítására valamit már tényleg tenni kellene, jaert

>r az egyesbíráskodás, őszintén megvallva, csődöt mondott. Helytelennek tartom azt az irányzatot, hogy a Kúriához felkerülő ügyek száma restringáltassék. Ez ugyanis elsősorban az agrárlakosságot érinti. A Kúriához kerülő ügyek értékhatár szerint vannak osztályozva. Az a kis falusi polgárember az ő kis 1000 pengős ügyé* vei, amely egész házának, egész vagyonának értékét jelenti, sohasem kerülhet fel a legmagasabb igazságszolgáltatás fórumához, ellenben a dúsgazdag bankár, aki százezrekben perel, mindig megkapja az igazságszolgáltatás legmagasabb, legnagyobb képességekkel rendelkező bíráinak védelmét és ítéletét. (Antal István: Ügy van!) T. Képviselőház! Az igazságügyi tárca keretébe tartoaik, s éppen ezért itt vagyok bátor megemlíteni az összeférhetlenség kérdését. Arra kérem az igen t. igazságügyminiszter urat, hogy miután a választójog kérdése aktuálissá vált, méltóztassék saját hatáskörében mindent elkövetni, hogy ezzel kapcsolatban egy szigorú összeférhetlenségi törvény alkottassék. Hallottuk már azt, hogy majd a következő parlament csinálja meg az összeférhetlenségi törvényt, azt hiszem azonban, ez helytelen álláspont, mert az összeférhetlenséget mindig annak a parlamentnek kell megcsinálnia, amely megy, sohasem az a parlament csináljon összeférhetlenségi törvényt, amely van, mert az elfogult. Azoknak, akik elmennek, sokkal inkább lesz szívük ahhoz, hogy egy szigorú összeférhetlenségi törvényt alkossanak, mint azoknak, akik majd jönni fognak. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Olvassuk el a meglévő összeférhetlenségi törvényt. — Dinnyés Lajos: De tartsuk is be, miniszter úr! Hány összeférhetlen képviselő van itt, Okh. igazgató, stb. — Lázár Andor igazságügy miniszter: Mondom, hogy van összeférhetlenségi törvény! — Dinnyés Lajos: De miért nem tartjuk be! — Mózes Sándor: Az a baj, hogy nem tartják be. — Lázár Andor igazságügyminiszter (Dinnyés felé): Olvassa el a képviselő úr a meglevő összeférhetlenségi törvényt! — Dinnyés Lajos: Folyton erről énekelünk!) Szükségesnek tartom továbbá, hogy a részvényjog reformja is végre a Ház elé kerüljön, mert hihetetlen és lehetetlen az, amit egyes részvénytársaságok a szerencsétlen részvényesekkel elkövetnek, akik teljesen ki vannak szolgáltatva a vezérigazgatók intézkedéseinek. Amikor annakidején a kereskedelmi törvényt alkotta a törvényhozás, abban a balga hiedelemben volt, hogy a részvényesek majd tudják: mi a részvénytársaság, s hogy el fognak menni a közgyűlésekre, ott gyakorolni fogják jogaikat, hogy az igazgatóság tagjai értik a kereskedelmi törvényt, hogy a felügyelőbizottság tagjai tudnak ellenőrizni. De hát ez mind csak olyan feltevés volt, aminek — mint látjuk — komolyabb alapja nem volt, mert hiszen végeredményben a részvényeseket egyedül és kizárólag az osztalék nagysága érdekű s egyébként pedig valósággal kiszolgáltatják magukat