Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőhozzanak 21. Ez a román hivatalos felfogás ismét beleilleszkedik Erdély történeti tradíciójába és hivatásába, beleilleszkedik abba a nagy politikai koncepcióba, amely szerint Erdélynek ütköző hatalomként kell jelentkeznie és fennmaradnia Európa politikai térképén,, hogy európai történelmi hivatását betölthesse. Erdély abban a formában, ahogyan Komániába bekebeleztetett és abban a formában, ahogyan Erdéllyel szemben a román hivatalos politika eljárt, Romániára nézve súlyos politikai tehertételként jelentkezik. Meg kell érteniök az utódállamoknak, hogy. a Duna-medencében, a Kárpát-medencében valamennyi nép történeti sorsközösségben él. (Ügy van! jobbfelől.) Meg kell érteni, hogy a Duna-medence kis «népeinek további történeti alakulása attól függ, hogy egymás között miként tudják likvidálni azokat a, zavaró momentumokat, amelyek ma még a megértés gátjaiként jelentkeznek, mert különben a nagyhatalmak nyomása következtében elsodródunk,, mint ősszel a falevelek. Az a forma, ahogyan Erdély bekebeleztetett Romániába a nemzetiségi elv, az önrendelkezési elv, a történeti fejlődés nagy gondolatába ütközőleg, megszégyenítése mindazoknak a szent és magasztos gondolatoknak, amelyeknek jegyében a békeszerződések létrejöttek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha van a világon békeszerződés és vannak békediktátumok, amelyek meggyalázzák és megtagadják azokat a nagy gondolatokat, amelyek jegyében útnak indultak, akkor a párizskörnyéki békék ilyenek. 1918 január 5-én az angol alsóházban Lloyd George többek között azt mondotta, hogy Ausztria és Magyarország feldarabolása nem politikai célja a szövetséges és társult hatalmaknak. Ezt három nappal követői eg 1918 január 8-án a Washington által demokratikus talajra épített Amerikai Egyesült Államok Capitoliumáhan mondja el Wilson a maga 14 pontját, azt a 14 pontot, amelyben szó sincs Ausztria-Magyarország feldarabolásáról. Ezek csak az Osztrák-Magyar Birodalom keretén belül élő nemzetiségek autonóm szervezetekkel való ellátását tűzik ki célul, de szó sincs egyéb, azóta létrejött utódállamok kreálásáról sem, mert csak azt kívánja ez a 14 pont, hogy Szerbia, Montenegró és Románia üríttessék ki és egy közös 'kártérítési alapból építtessék újra. Wilsonnak ez a 14 pontja kötelezta el a nagy nyugati demokráciákat arra, hogy a jog és igazság elvei fognak érvényesülni a békeszerződés asztalánál. (Ügy van! jobbfelől.) Wilsoninaik ez >a nagy (kijelentése volt az^ amely^, megbénította a központi hatalmak győzelmes* "hadseregeinek ellenállóképességét. Olyan kijelentés volt ez, amelynek hallatára azt hitték a szövetséges és társult hatalmak katonái és hadseregei, hogy ime eljutottunk az igazságos béke idejéhez, de azt hitték a központi hatalmak vezető egyéniségei és küzdő milliói is, hogy ime, tovább küzdeni, tovább harcolni nem érdemes, mert a wilsoni kinyilatkoztatáson keresztül elértük mindazt, amiért küzdöttünk és véreztünk. Az egyik nagy angol diplomata megállapítása szerint olyan volt ez a kinyilatkoztatás, mint .a keleti bölcsek dodonikus valláserkölcsi kinyilatkoztatásai: mindenki azt érthette belőle, úgy fordíthatta saját malmára és úgy értelmezhette, amként neki a legmegfelelőbb volt. Mi jött azután? A győzelem nélküli békét követte a békeszerződések rendszerének egy olyan kreációja, amelyre a világtörténelemben nincs példa. Ha jól emlékszem, . ülése 1937 május 12-én, szerdán. 157 Keynes mondja a »Béke közgazdasági következményei«-ről írott tanulmányában, hogy Karthago elpusztítása óta ilyen békeszerződéseket még nem látott a világ. Es mégis, ÉszakMagyarország elsiklik a kulisszák mögött. Charles Danielou, a trianoni békeszerződésnek a francia képviselőházban volt előadója 1921ben megjelent emlékiratában megállapítja, hogy azok ,a területek, amelyeket Massaryk Észak-Magyarországból követelt, teljes mértékben etnográfiai területek voltak, ezekbe a területekbe — amint maga a francia kamara trianoni előadója írja — nem esett bele Pozsony, Érsekújvár, Rimaszombat, Kassa és nem esett bele az egész Ruszinszkó sem. Megjelent azonban a kulisszák mögött Benes Eduárd és sikerült neki egy mérhetetlenül raffinait nemzetközi politikai manőveren keresztül ezeket az etnográfiai határokat — amiként ő maga írja emlékiratában — stratégiai határokká átalakítani és Magyarország területének minden ellenvetés nélküli szétdarabolását Lloyd George kivételével a négyes és az ötös tanács tagjai szó nékül tűrték. Amikor pedig Antonescu, mint a román kormány külügyminisztere, megjelent a román békedelegációval és Clemenceaunál jelentkezett, hogy: ime, itt vagyunk és kérjük Erdélyt, a Bánátot és egészen a Tiszáig a magyar területeket, Clemenceau olyan választ adott Antonescunak, — szemére vetvén azt, hogy a román állam sem politikailag, sem katonailag nem váltotta be azokat a kikötéseket, amelyeket a háborúban vele szemben támasztottak — hogy Antonescu sírva fakadt. Azután megjelentek a békeszerződés asztalánál a politikai kalandorok és az agent provocateur-ök százai, — ahogy Henry Pozzi írja: megjelentek a balkáni szépasszonyok is. És a békeszerződés feltételei között jönnek elsősorban a katonai garanciák, azután jönnek a gazdasági, pénzügyi és a kulturális garanciák és végül jön a kereskedelmi, a közlekedésügyi garancia, így vágtak bele — ahogy Clemenceau állapítja meg — »a győzelem sakáljai« — fokrólfokra Magyarország testébe és óráról-órára nagyobb területeket daraboltak le belőle. A magyar és a középeurópai viszonyokról teljesen tájékozatlan békekonferencia azonban még az utódállamok diplomáciája által felhozott indokokra való tekintettel sem tudta volna átengedni ezeket a területeket, ha nem kötötték volna ki a kisebbségi jogvédelem nemzetközi garanciáját. A kisebbségi jogvédelemből azóta semmi sem valósult meg. Kornis Gyula igen t, képviselőtársam nagyértékű fejtegetéseiben rátért arra a balkáni szellemre, amely rendszeresen, gazdaságilag, kulturális, kereskedelmi, ipari tekintetben, nyelvi és faji te^ kintetben kívánja megsemmisíteni az erdélyi magyarságot. Az 1924-es és 193fras román kultúrtörvény, az iskoláztatási törvény felállítja az úgynevezett kultúrzónát, leküld a tiszta színmagyar vidékekre magyarul nem tudó tanítókat, akiknek az átlagosnál 50 százalékkal nagyobb fizetést ad, azonkívül jutalmul 10—10 hektár földet. Hogy kiknek a földjéből, azt ne kérdezzük. Torda vármegye román tanfelügyelője jelenti 1925-ben a Tanítók Háza igazgatóságának, hogy ezek a leküldött román tanítók a tiszta színmagyar lakosság közt úgy vergődnek, mint a szárazra rántott halak. De hogy kiknek a földjéből jut ez a 10—10 hektár, azt nem kell különösebb vizsgálat tárgyává tenni. Elég, ha arra az egyetlenegy román statiszti-