Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. 151 tekben gyönyörködni volt alkalmunk és amivel az egész világ előtt úgyszólván hivalkodva álltunk, rámutatva arra, hogy Magyarország nem egyoldalú mezőgazdasági állam, hanem van nemzetközi viszonylatban is elismerésreméltó ipari termelése és készültsége. Nem kell tehát félteni az országot a jogtól, nem kell félteni az országot a joggal feruházott néptől. Ha valami veszélyről lehet beszélni, elismerem, lehet valami veszély a határtalanul széleskörű titkos választójoggal kapcsolatban, de ez a veszély nem veszély az országra és nem veszély a népre, hanem csak a haza haszonbérlőire veszély, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ez csak a jogtalan vagyonhalmozási lehetőség és az elavult előjog veszélye, (Farkas István: Csak a kartelokra és a privilégiumokra veszély!) márpedig nem hiszem, hogy van közöttünk valaki is, aki nem akarná ezeket feladni ebben a mai igen válságos korszakban. Ezeket az előjogokat és egyesek, kis, vékony rétegek gazdagodás! lehetőségét, amelyeknek sohasem volt olyan tág területük, mint most és amelyek népellenesek, törvényes eszközökkel le kell rombolni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és helyet kell adni egy új gazdasági rendszernek, helyet kell adni a vagyon és jövedelem helyesebb, okosabb, a nemzetnek megfelelőbb megoszlásának. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, bajaink legbőségesebben buzgó forrása éppen a jövedelemmegoszlás igazságtalan volta. És ha egy új választójog alapján megválasztott új parlament ül össze, egészen bizonyos, hogy az nem fogja idejét meddő kísérletekkel elfecsérelni, hanem ezen a téren alkotó munkával fogja a magyar népet megörvendeztetni. T. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban kell felvetnem a munkanélküliség problémáját is. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A kormány eddig még ezen a téren sem produkált semmit Én nem akarom igazolni Darányi miniszterelnök urat, aki azt mondotta szegedi beszédében, hogy a magyar ellenzék mindenre azt mondja, hogy kevés, vagy semmi, de a miniszterelnök úr viszont ne kérjen tőlünk költői munkát, hogy mi költői alapon mondjuk valamiről, hogy jó vagy rossz, mi csak a tények és a valóság alapján mozoghatunk és aszerint állapíthatjuk meg, hogy jó vagy rossz-e valami, mert nem mindenre mondjuk azt, hogy kevés és nem mondjuk azt sem, hogy semmi, de van, amire azt mondjuk, hogy sok, katasztrofálisan sok és ez a teherviselés, ez a közterheknek a súlya, amelyek alatt a magyar nép roskadozik, a másik oldalon viszont meg kell állapítanunk a tények alapján, hogy valóban kevés, sok tekintetben a semmivel azonos az, amit a kormány produkál. A kormány nem is gondol a költségvetésében megfelelő intézkedésekre. Mi most már talán 16 esztendő óta állandóan és konzekvensen követeljük a munkanélküli biztosítás megalkotását más európai kultúrállamok mintájára. Nem teljesíthetetlen követelés ez, amire, amikor rossz volt a konjunktúra, azt mondották, hogy: hát hova gondolnak, rossz konjunktúrában még több terhet akarnak az iparra, a munkásságra rakni? Ha jobb lesz a konjunktúra, akkor majd beszélhetünk a dologról. Tehát a rossz konjunktúrában nem csinálták meg. Most azt mondják, hogy a konjunktúra megjavult. Valóban mutatkoznak is bizonyos jelek, amelyek ezt igazolják, a foglalkoztatott munkások létszáma nagyobb, mint volt néhány hónappal ezelőtt vagy tavaly vagy két évvel ezelőtt, de azt is meg kell fájdalommal állapítanom, — és az előttem szólott szociáldemokrata képviselőtársaim számokkal igazolták — hogy a sokkal nagyobb számú foglalkoztatott munkások sokkal kevesebb összbérért dolgoznak, mint amennyit azelőtt a kevesebb számú munkás kapott. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A munkásság számára tehát a konjunktúra nem javult meg,, annál inkább megjavult a kapitalizmus számára. Most tehát itt van a jobb konjunktúra, méltóztassék tehát most megvalósítani a kötelező munkanélküli biztosítást és hogy én alkalmat adjak a kormánynak arra, hogy ezt kezdeményezhesse, illetve a kormánypártnak arra, hogy népmentő és népszerető szenvedélyét egy kicsit kiélhesse így a parlamenti alkotó munkában, (Farkas István: A szavazatban is!) egy javaslatot fogok beterjeszteni a munkanélküli biztosítás megalkotására vonatkozólag, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) amely így szól (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a munkanélküliségtől sújtott alkalmazottak és munkások nyomora elviselhetetlen, munkanélküliségük állandósult és nincs más mód legszükségesebb életfenntartásuk biztosítására, a képviselőház utasítja a kormányt, hogy a munkanélküliség esetére szóló biztosításra vonatkozó törvényjavaslatot sürgősen terjessze a Ház elé.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ez a kérdés ma megszűnt munkáskérdés lenni, (Farkas István: Mindenhol nemzeti szempontból ítélik meg!) ez a kérdés, azt hiszem, ma közérdekű kérdéssé lépett elő és nyilt sebe az egész, magyar társadalomnak, mert összefüggéseiben az egész társadalmat érinti. Én tudom, hogy nagyon nehéz a kormánynak a helyzete, tudom, mert az ipar nagyvezérkara a munkanélküliség esetére szóló biztosítást ellenzi. Egyszer már elgáncsolta a Bethlen—Vass-rezsim alatt, amikor már kész volt a javaslat, Vass József volt népjóléti miniszter fiókjában,, akkor a Gyosz. azt elgáncsolta. De továbbra is fenntartja ezt a maga merev álláspontját. Én azt hiszem, hogy amikor ilyen nagy, egyetemes érdekekről van szó, akkor ezt az ellenállást a kormánynak még áldozatok árán is le kell küzdenie. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyik Gyosz.-vezér legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem szereti az ijedtség szociálpolitikáját. (Kertész Miklós: Chorin Ferenc.) Nyugodt lehet, sajnos, fájdalom, én megnyugtathatom azt a t. ipari vezér urat, hogy egészen nyugodt lehet, hogy a miniszter sem ijedelmi alapon, sem más okból nem csinál szociálpolitikát, (Kertész Miklós: Még csak a belátás alapján sem!) legalább ezidőszerint még nem csinált és nem tudjuk, mikor fog ránkvirradni az a korszak, amikor mégis változás lesz ezen a téren. Elismerem, hogy a költségvetési expozé muzsikája igen szép, fülbemászó muzsika volt, telve szép szociális akkordokkal, (Buchinger Manó: Frázisokkal!) de amikor keressük ennek tartalmát, akkor bizony nem találunk semmit. (Farkas István: Üres szólamok!) Ez hiányzik az expozéból, de hiányzik magából a költségvetésből is. m Megmutatta ezt a pécsi sztrájk is, ahol egy idegen vállalat érdekeit a kormány elébe helyezte 4.000 bányászcsalád életérdekének. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon, —