Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-210
Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1937 május 11-én, kedden. 101 a lehetősége a gazdasági élet megújításának, tudunk-e olyan reformokat alkotni, amelyek a mostani szociális nyugtalanságot vagy bizonytalanságot valahogyan enyhítik. Helyeslem válaszát is, amikór azt mondotta, hogy ennek lehetősége megvan. Igénytelen felszólalásomban egészen reális és konkrét kérdésekről akarok beszélni; a falu legfontosabb kérdéseiről. Eégi igazság és nagyon régóta valljuk azt, hogy Magyarország a magyar kisgazdának és a magyar falu sorsának alakulásával győz vagy bukik. Nem én állapítom ezt meg először, igen sokan megállapították már előttem. Igazság ez és tudatosan talán Széchenyi óta emlegetjük. Mégis valamilyen különös visszásság van e között az igazság, valamint a mi törvényhozásunk és állami berendezésünk között. Ha végignézzük törvénytárunkat, ha sorra vesszük közintézményeinket, azt látjuk, hogy noha mindig a falut mondottuk a magyar élet alapjának, közintézményeink és törvényeink nagy része mégis mintha inkább a város érdekében állana. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy az ország lakosságának több mint 70%-a falun él, vagyis a magyaitság embererejének több mint kétharmadrésze. Ezek után az általános megállapítások után legyen szabad rátérnem a konkrétumokra. Az emberi élet három főszükséglete: a kenyér, a hajlék és a kultúra. A falu kenyeréről már amennyiben clZ íl földkérdést illeti, még csak történt gondoskodás régebbi és újabb törvényhozásunk során is„ ellenben arról a falukenyeréről, amely nem mezőgazdasági munkásságból, nem földmívelésből származik, meglehetősen kevés gondoskodás történt. Iparunkat régtől kezdve a városokba telepítettük, egészséges kisiparunkat, nagymultú kézművesiparunkat még ott is sorvadni engedtük, ahol a gyáripar versenye nem kívánta volna szükségszerűen ezeknek pusztulását. Régebbi törvényhozásunk az ipartelepítés terén jóformán pusztán a tűzbiztonsági és embervédelmi kérdések követelményeinek betar» tására szorítkozott. • Nem állítom,, hogy az ipartelepítés korul elkövetett hibák tisztán magyar hibák lettek volna. Elkövették azokat más országok is. Másutt azonban nem jártak olyan súlyos, majdnem azt mondhatnám, katasztrofális hatassál, mint nálunk, azért: mert Magyarország a legjellegzetesebben az agrártelepülések országa. Magyarországon ez a hiba valósággal járvány szerű méretekben indította meg azt a szociális betegséget, amelyet legtalálóbban talán: a faluról való menekülésnek nevezhetnek. Már pedig, hogy mit jelent a faluról a varosok környékére való menekülés, a nagyreszt a nagyipari üzemekben elhelyezkedett munkás tömegek felhalmozódása, amelyek azután a gyakran embertelen nagytőkének kiszolgáltatva, egyszerű robotosokká váltak; hogy mit jelent ezeknek a gyökértelen, városkörnyéki nagy proletár-munkástömegeknek az összetorlódása- arról igen szomorú fejezetek szolnak a világhistória legutóbbi 25—30 esztendeje ben. Tudom, hogy a jövő fejlődése es a technika haladása előbb-utóbb amúgyis törvényszerű parancsot diktálnak majd a világnak, amely úgy hangzik: vissza a faluba! ^ . És ha a szociális belátás vagy a^ozan értelem nem látja meg annak szükséget hogy a nagyipari munkástömegeket a faluk tele tereljük, akkor egész bizonyosan rá fog majd kényszeríteni bennünket egy igen nyers és durva' szükség: a hadviselés fejlődése. Nagyon jól tudjuk, hogy a repülő-hadviselés és a gázháború veszedelme — külföldi példákból láthatjuk — máris megtorpantotta a mammutvárosok fejlődését, a nagyiparoknak a nagy városok környékén való centralizálását. De addig is, amíg ez a durva, kikerülhetetlen és kivédhetetlen kényszer erre szőrit bennünket, siettessük ennek az átalakulásnak, ennek az ipari áttelepítésnek a menetét. Siettessük meg szociális szempontból, emberszeretetből, magyarszeretetből, hogy a magyar falu népe mielőbb megtanulhassa: van más kenyér is, lehet más kenyér is a falun, mint amelyet a mezőgazdasági munka adhat. Elvégre azzal is tisztában kell lennünk, hogy a legradikálisabb földbirtokreformnak is lesz egyszer egy határa. Az a határ, amikor már nem lehet tovább darabolni, porszemekre osztani a szaporodó emberfelesleg kedvéért a magyar földet. Hiszen az ember szaporodik, de a föld területe mindig ugyanaz marad. Ezt a szempontot is szem előtt kell tartanunk akkor, amikor ezeket a kérdéseket vizsgáljuk! (Dulin Jenő: Egyelőre nem vagyunk ott! — Horváth Zoltán: Nem is leszünk!) Az elektrifikálás és az elektromos erő egészen új távlatokat nyújt iparunk telepítése és a falu kenyere szempontjából. Olcsó, elektromos, háziipari munkagépek segítségével nemcsak falusi népszaporulatunknak tudunk kenyeret adni, hanem megszüntethetjük azt a szörnyű veszteséget is, amit mezőgazdasági népünk négyhónapos téli kényszertétlensége jelent. Közismert tény, hogy viszonyaink a falusi gazdákat egész házuknépével, úgyszólván négyhónapi teljes tétlenségre szorítják, összeállítottam egy kis statisztikai kimutatást arról, hogy mit jelent az a négyhónapi kényszertétlenség, amelyben falusi népünk él. Az 1935-hen kiadott statisztika szerint pusztán a mezőgazdaságból 4,499.393, mondjuk kereken 5 millió lélek él. Vegyünk ebből dolgozónak pusztán 3 milliót. Joggal annak vehetjük azt a 13—14 éves gyermeket is, aki odahaza szüleinek segit a mezőgazdasági munkában. Ha a négy téli hónapot számítjuk, a novembert, decembert, januárt és februárt, amikor a mezőgazdasági munka szünetel s ha a hónapokat 25 munkanapnak vesszük, akkor ez a három millió kényszertétlenségre ítélt magyar 300 millió munkanapot veszít évenként! Ennyi munkanapot hagy kihasználatlanul. Ha ehhez egy pengős napi keresetet veszünk, amit talán megkereshet a megadandó munkalehetőség révén, akkor ez az ország jövedelmében, a nemzet jövedelmében, az ő jövedelmükben évi 300 millió pengőt jelent. Óriási szám ez és meg kell döbbennünk, ha arra gondolunk, hogy ekkora nemzeti jövedelemtöbblettől esik el Magyarország! Mennyivel kisebb lehetne a nyomor s mennyivel nagyobb lehetne a jólét, hogyha a téli hónapokra is kenyérkereső munkát adnánk a földmíveslakosságnak ! Amikor ezekre a gondolatokra s a falusi ipartelepítésre felhívom a t. Ház figyelmét, nyomban elhárítom azt az esetleges észrevételt, mintha engem a nagyiparral szemben valamilyen ellenséges érzület vezetne. Nincs erről szó. Senki sem gondol arra, hogy a mozdonyok, gépek vagy egyéb '• nehézipari cikkek gyártása valaha is falusi háziipar feladata le14*
