Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-194
Az országgyűlés képviselőházának 19 h. idényhónapkban Budapesten 10—12 fillér. Ha meg méltóztatnak nézni az árakat, akkor azt méltóztatnak látni, hogy a következő aránytalanságok vannak. Két évvel ezelőtt június 6-án például egy kilogramm uborka Nagykőrösön 2—3 fillér volt, Budapesten 24—25 fillér, a barack 30—42 fillér volt, itt Budapesten 80—200 fillér. Ugyanez év július 20-án ott 30—40 fillér volt, itt Budapesten pedig 30—140 fillér, vagyis ennek a többszöröse. Azt látjuk tehát, hogy míg ezeket a terményeket ott nem lehet értékesíteni, mert nincs ökonomikus értékesítési áruk, addig Budapest közönsége a jóval kevesebbet drágán fizeti meg, mert csak azok vásárolják és fogyaszthatják a barackot Budapesten, akik a jobb jövedelem mellett meg tudják fizetni. Miután a közönség egy részénél a gyümölcs luxusszámba megy, lemond a fogyasztásáról. Abban az esetben azonban, ha úgy a tarifális nívót, mint főképp az élelmié ikkek, de az ipari és a kereskedelmi áruk vámterhet is mellőzzük, kezdetét vehetné egy olyan helyesebb árpolitika és ezzel egy magasabb rendű gazdasági politika iis, amelyet ma minden modern nagyváros követ, hogy a maga lakosságát az egészségügyi viszonyok .megőrzése mellett a lehető legolcsóbban és legjobban lássa el. Ez az első és a legmodernebb gazdasági politikai követelmény egy váras szempontjából. Kérdem: okszerű és közérdekű gazdasági és áldozasd politika-e az, amit Budapest székesfőváros csináH (Rupert Rezső: Kénytelen vele, imiert a kormány megterheli!) Amit Budapest székesfőváros csinál azzal, hogy a legszegényebb emibereket terheli meg, az lényegilleg nem más, mint burkolt fogyasztási adó. Meg vagyok győződve arról, hogy őszinte, heesületes községi adózásból a főváros vagyonos és jól 1 kereső rétege nem tudna kibújnli és így egyenes úton, közgazdasági károkozás nélkül hozzájuthatna a főváros ahhoz a 6.5 millió pengő bevételihez, amenynyi e bruttó bevételű vám jövedelemben rendelkezésire áll. Ezek a vámok nemcsak a gazdának OS cl lakosságnak, hanem az országnak is igen jelentékeny közgazdasági kárt okoznak. (Rupert Rezső: Ezt nem lehet tagadni! — Müller Antal: Ez nemcsak Budapesten van így, hanem a többi városokiban is!) Ott kövezetvá.anokat szednek kocsik után primitív adminisztrációval, de ez az adminisztráció maholnap, amelyet a főváros új vámtervezete követel, — méltóztassanak megnézni ezt a; tervezetet f — kompMkáltaibb lesz, mint a' niagyar autonóm vámtarifa és annak végrehajtására egy nagy sereg külön szakképzett tisztviselőt fog kelleni majd alkalmazni. Egyébként az a tervezet végrehajthatatlan is a mai mindennapi élet nyomorúságai közt. / A gazdasági élet területén belül egymást kereső fogyasztót és termelőt nem szabad elválasztani és zaklatni. Nemcsak abban van a külön vámterület hátránya, hogy anyagi terheket jelent, hanem a zaklatásban is. Méltóztassanak elgondolni, mit jelent az, ha a vámhatáron; a szomszéd községben élő gazda vállán viszi a boronát saját földjére, mert nem akar vámot fizetni. Méltóztassanak megnézni a környékből ide bejövő gazdákat. (Rupert Rezső: Szörnyűség! Tiszta Ázsia az, ahogyan, mikor ide bejön valaki, megmotozzák és felboncolják! — Zaj és derültség.) Akik az északi oldaliról közelítik meg Budapest piacát, kénytelenek végigmenni egész Budapesten és a legdeülése 1937 március h-én, csütörtökön. 61 libib részen lévő vásárcsarnokba menni. Ez egy valóban felesleges megterhelés. Tessék megnézni mit jelent a Budapesten lakó gazdiának, ha otthonról, a saját gazdaságából például jegy sertést akar felhozni vágott állapotban. Kálváriát kell járnia, amíg a saját sertését odahaza feldogozhatja. Hiszen a gazdasági és a mindennapi életnek ez a terhelése abszurdum és anomália. Csodálkozom rajta, hogy ez ma is tűretik. Vegyünk más példát A vácrátóti gazda egész primitíven fel akar hozni egy kocsi szénát Budapestre. Fizet 'mázsadíj címén 3.50 pengőt, helypénz címén 2.40 pengőt, sízenzálpénz címén 5 pengőt, a lerakó embereknek, a mázsavivőiknek 2 pengőt, istállópénz 1 pengő, saját személyére ebéd, vacsora két napra 8 pengőt számít, ami összesen 21.60 pengő. Az elsőrendű széna ára imázsánkint 6 pengő. Egy kocsin a maii rossz utak mellett legfeljebb 8 imétermázsát tud behozni, tehát kap hatszor nyolc, azaz 48 pengőt, s ebből az öszszegíből, ha levonjuk a 21.60 pengőt, marad 26.40 pengő. A szenzáldíjtól nem tud megszabadulni, mert a szenzál ott van a vásártér sarkában és a kimenő gazdát, amikor eladta a szénáját, megszólítja és rendőri segédlettel hajtja be rajta díját, tekintet nélkül arra, vájjon szerepelt-e, vagy nem az eladásnál. Tehát nemcsak az adózás, hanem a zaklatás és az egymást kereső két pólusnak, a termelőnek és a fogyasztónak egymástól való mesterséges eltávolítása mind akadályokat gördítenek a közgazdasági élet prosperitása elé. Visszatérek az autonómiára. Előttem szólott igen t. képviselőtársam védte az autonómiát. Elismerem, hogy a imlagyar alkoitmányos közfelfogás szerint, de a magyar közéletnek a múltba visszanyúló felfogása szerint is, a szabadságjogok szempontjából a törvényhatósági autoinómiát minden körülmények között védeni kell. Az autonómiáknak azonban területi 'hatáskörük is van és kérdem, jogosult-e Budapest székesfőváros az autonómiájára való hivatkozással megadóztatni az egész ország közönségét % Vájjon nem jogosan nyúl-e bele a kormány és a törvényhozás az autonóm jogköribe, amikor átlép étnek a joígos autoiniomitkus rendszabályok határai; vájjon nem jogosan avatkozik-e bele a kormányzat, amikor a főváros az országos közgazdasági érdekekkel ellentétes gazdálkodást folytat 1 ? Hogyan jut ihozzá Budapest székesfőváros, hogy megadóztassa az egész ország közönségét és hogyan jut hozzá, hogy olyan finánicpolitikát kövessen, amely az adóztatás alól kiibújni hagyja ós kiengedi az adózásra képes vagyonos és jó kereseti viszonyok között élő lakosságot (Ügy van! Ügy van! jobb felől.), ellenben az összes terheket éppen az adózásra nem, képes legszegényebb, nyomorúságos napibérből élő népre hárítjal (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon. —Rupert Rezső: így van ez mindenütt!) Mert az egészen mindegy, hogy milyen formában csinálja ezt, akár az élelmezést drágítja-e meg naponta burkolt fogyasztási adókkal, akár pedig a munkabérből vonja le közvetlenül a közterheket. Ez egészen mindegy, csak a formában van különbség. A lényeg az, hogy éppen a legszegényebb népréteget érinti az adózás és annál inkább f érinti, minél szegényebb és minél inkább szüksége van arra, hogy a miai nyomorúságos viszonyok között keresménye döntően nagyobb részét vagy egész keresményét életfenntartására és élelmiszerek beszerzésére fordítsa.
