Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

58á Az országgyűlés képviselőházának egyes társadalmi osztályok érdekei szerint, hanem az, ország egyetemes érdekeit szem előtt tartva igyekszik programra ját végrehajtani. (Vázsonyi János: Majd kiderül!) Amikor ezekre kellett reflektálnom, teljes objektivitással meg kell viszont állapítanom azt is, hogy nagy megelégedéssel hallottam az ellenzéki oldalról Vázsonyi t. képviselőtársam részéről is, hogy ő is elismeri, miszerint a költségvetésben igen sok olyan tételt találunk, amey azt bzonyítja, hogy a kormány szociális programmot akar végrehajtani. Méltóztassék tehát nekem megengedni, hogy r amikor felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára rátérek, én is a kormány szociális programmjával foglalkozzam egészen röviden. Meg kell állapítanom, hogy a most folyó vita folyamán igen komoly, megfontolást érdemlő dolgok merültek fel és — igen értékes javaslatok hangzottak el. Biztosra veszem, hogy a kormány ezeket a javaslatokat mérlegelés tárgyává is fogja tenni és amit lehet, azt ezekből gyakorlatilag is meg fog valósítani. Mindnyájunk által ismert és elismert tény, hogy a világháborút követő korszakban az egész világ gazdasági viszonyai gyökeresen megváltoztak. A kapitalista termelési rend szerint berendezkedett államok sem zárkózhattak el annak felismerése elől, hogy a tőke uralma mellett egyre nagyobb szerepet kell juttatni a munkának és szükséges, hogy az államhatalom védelmére keljen a gyengébb egyedeknek, — a munkáskéznek — olyan esetekben, amikor ezeket a tőke esetleges túlkapásaival szemben meg kell védeni. Egy kormánynak a helyes álláspontja csakis az lehet, hogy az országban minden ember számára lehetőleg biztosítsa a megélhetési lehetőséget és mivel a földön az emberek Örökké harcolnak és küzdenek egymással és az erősebb, a hatalmasabb a gyengébbet mindig el akarja nyomni és meg akarja fojtani, a kormányzat feladatát képezi az, hogy ebben a harcban a kiegyenlítő és kiegyensúlyozó szerepet töltse be, vagyis a gyengébb gazdasági egyedeket, foglalkozási ágakat és társadalmi osztályokat megvédje azokkal az osztályokkal szemben, amelyek a mai nehéz gazdasági viszonyok között igyekeznek erejüket és helyzeti adottságaikat kihasználni. Erre azért van ma fokozottabban szükség, mert nem szabad engednünk, hogy a közvéleményben megerősödjék az a — ma már általánosan észlelt — jelenség, hogy a társadalom azt higyje, hogy vannak ebben az országban elsőrendű és másodrendű polgárok, vannak olyan kiváltságos helyzetben lévő társadalmi osztályok vagy foglalkozási ágak, amelyek az államhatalom részéről különösebb kedvezményeket, előnyöket, sőt támogatást élveznek a többi osztályok és foglalkozási ágak rovására. Erre kell vigyáznunk és minden eszközzel meg kell akadályoznunk, hogy a közvéleményben ez az érzés gyökeret verjen, mert ez az érzés az alapja a szélsőséges izgatásoknak, ez eredményezi az országban az elégedetlenséget. Ezt az elégedetlenséget lehet leginkább felhasználni arra, hogy ennek a csonka országnak egyes osztályait egymás ellen izgassák. A gyengék megsegítése tehát feltétlenül kormányzati feladat keli hogy legyen és ennek során a kormánynak szociálpolitikájával oda kell törekednie, hogy azok a társadalmi osztályod, amelyekben ma már indokoltan tapasztalhatunk bizonyos nyugtalanságot és elégedetlenséget, kívánalmaikat mielőbb teljesítve is lássák. Ezeknek az intézkedéseknek azonban 208. ülése 1937. május 5-én, szerdán. nem szabad olyanoknak lenniök, hogy amikor az egyik társadalmi osztálynak segítő kezet, támogatást nyújtok, ezt más osztályok karára, hátrányára tegyem és amennyit használtam azzal, hogy megelégedettséget keltettem az egyik osztálynál, éppen annyit vagy még nagyobb, súlyosabb elkeseredést keltsek az intézkedéssel a másik társadalmi osztálynál. Éppen ezért rá kell mutatnom arra, hogy amikor a kormányintézkedések a gazdatársadalom megsegítését célozták és arra törekedtek, hogy a nemzet gerincét alkotó kisgazdatársadalmat megmentsük a pusztulástól, az egész ország közvéleménye helyeselte a kormánynak ezeket az intézkedéseit és nem sajnálta azokat a milliókat, azokat az áldozatokat, amelyeket a nemzetnek meg kellett hoznia ennek a társadalmi osztálynak a megsegítése érdekében, mert mindnyájan éreztük, hogy az országnak legelső feladata ezt a termelési ágat lábraállítani. Ugyanakkor azonban, amikör ez megtörtént, a gazdasági viszonyok megjavulása folytán az egész vonalon bizonyos áremelkedés, drágulás állott elő. Azt kell (konstatálnom, hogy ma a városi lakosság megélhetése kétségtelenül sokkal nehezebb, mint volt néhány évvel ezelőtt, amikor a mezőgazdasági termények és az elsőrendű közszükségleti cikkek árai még az önköltségi, termelési ár alatt voltak. Nekünk tehát most vizsgálnunk kell a többi foglalkozási ágat és társadalmi osztályt is, amelyeknek a megélhetési standardja eltolódott és meg kell keresnünk az utakat es módokat arra, hogy ezeknek a megélhetésén is könnyítsünk. Méltóztassék megengedni, hogy ezután az általános bevezetés után csak néhány olyan kérdést tárgyaljak, amelyek nézetem szerint olyan fontossággal bírnak, hogy azoknak megoldása sokáig el nem halasztható. Kezdem mindjárt a köztisztviselők és ezzel kapcsolatosan a nyugdíjasok fizetésrendezesének kérdésével. Tisztel Ház! Ennél a kérdésnél nem dughatjuk fejünket a homokba. Amikor 1931-ben a Károlyi-kormány azzal jött, hogy a gazdasági válság, a hétpengős búazár es a többi közszükségleti cikk rendkívül alacsony nívón mozgó árára való tekintettel képtelen az állam a közalkalmazottaknak és nyugdíjasoknak a törvényben biztosított addigi fizetést továbbra is fizetni, mert ez felborítja az államháztartás egyensúlyát, akkor nehéz szívvel, hosszú és komoly tárgyalások után hozzájárult a Ház akkori többsége, — akkor is a szociális szempontokat tartva szem előtt — ahhoz, hogy az alacsonyabb kategóriáknál es a regi nyugdíjasoknál 5%-os, a magasabb fizetésű osztályoknál pedig egészen 15%-ig terjedő fizetésredukciót hajtson végre a kormány. Ez volt az ismeretes 5000/1931-es rendelet. Amikor ezt a rendelettervezetet a kormány az akkori kormánypártban, azután a 33-as bizottságban és később itt a parlamentben is indokolta, kifejezetten hangoztatta,, hogy ez csak egy szükséges átmeneti intézkedés, amelyet aban a pillanatban hatályon kívül 'helyeznek, amint a világválság elmúlik és amint a gazdasági viszonyok úgy javulnak, hogy az állam bevételei megfelelő emelkedést fognak mutatni. Hat esztendeje ennek. A közalkalmazotti társadalom, mint az ország intelligenciájának gerince, nyugodtan fogadta ezt a rendelkezést, igyekezett kultúrigényeit a végletekig leszál-