Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

Áz országgyűlés képviselőházának £ váló zálogának érdekében tehát a nemzetnek minden áldozatot meg kell hoznia, éppen ezért minden körülmények között törekednünk kell arra, hogy a minden erkölcsi alaptól mentes trianoni úgynevezett békeszerződésnek éppen a honvédelmünkre vonatkozó passzusait megváltoztatva, fegyverkezési egyenjogúságunkat elérjük (Élénk helyeslés.) és minden eszközt igénybe vegyünk a mai helyzet megváltoztatására annál is inkább, mert a mi lefegyverzettségünkkel szembenáll a velünk szomszédos Csehszlovákiának állig való felfegyverzettsége. Amikor tekintetbe veszem, hogy Csehszlovákia békebeli hadereje 11.000 tisztből, 9000 altisztből, 8.000^ továbbszolgáló altisztből és 159.000 főnyi legénységből áll és amikor a másik szomszédunknak, Romániának hadseregét nézem és azt látom, hogy az oláh haderő az 1936—37. évi költségvetés összlétszámát tekintetbe véve, 218.000 fő, akkor valóban nem lehet kétséges egy percig sem, hogy a mi lefegyverzettségünket időtlen időkig fenntartani nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Mint ahogy egy eredményes külpolitikának igen fontos tényezője egy minden tekintetben megfelelő fegyveres erő, úgy nyilvánvaló, hogy a ' honvédelem, a hadsereg szempontjából rendkívüli fontossága van annak, hogy a népnek, de különösen a falu népének szociális viszonyai megfelelők legyenek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Sajnos, e tekintetben nem látjuk azt a képet, amelyet látni szeretnénk és a társadalomnak, az ország lakosságának azért a részéért, amely kétségtelenül a nemzet gerincét képezi, sokkal, de sokkal többet kellene tenni, még pedig sürgősen tenni, mint amennyi eddig megtörtént. A magyar paraszt heroikusan tűri gyakran igazán mostoha sorsát, de egy igazságtalan adórendszertől sújtva, kiszolgáltatva a bankok és a kartelekbe tömörült vállalatok kielégíthetetlen nyerészkedési vágyának, gyakran a nemzet érdekeivel ellentétben álló üzleti politikájának, a magyar parasztnak ez a hagyományos türelme túlságosan próbára tétetik. A magyar népnek e kiváló része,, illetve annak legalábbis megdöbbentően nagy hányada most már kétségbeesve néz a jövője elé és éppen e kétségbeesés következtében orintálódik mindinkább az úgynevezett szélsőségek felé. Igazságtalanul sújtja a föld népét adózási rendszerünk, amely aránytalanul nehezedik rá az ingatlan vagyonra, a földbirtokra és ugyanakkor a nagy ingó vagyonok meg tudják találni a módját annak, hogy hogyan lehet eredményesen kibújni ;az adófizetés alól. (Ügy van! Ügy van! Tapsba jobboldalon — vitéz Várady László: Ez a kettős könyvvitel művészete!) Végtelen sürgősséggel kopogtat tehát véleményem szerint a magyar élet kapuján egy szociális szellemtől áthatott és morális tartalommal telített adóreform szükségessége. (Ügy van! Ügy van! joöbfelől), amely egyrészt a minimumra csökkenti a kisexisztenciák terheit, egy a mainál magasabb adómentes létminimumot állapit meg,, másrészt kellő progresszvitással, de különösen kellő kimunkálással kényszeríti megfelelő mértékű közteherviselésre azokat, akik eddig különböző könyveléstechnikai manipulációk révén olyan eredményesen tudták megkárosítani az államot. T. Képviselőház! Ebben a par excellence agrárországban — azt hiszem — joggal hihetné az ember, hogy gazdasági vonatkozás><S. illése i$é¥. május 5-én, szerdán. 5?3 ban mindent megelőzően a mezőgazdaságot kell talpraállítani. Én készséggel elismerem, hogy látunk kisebb-nagyobb segítségeket e téren is, de sajnálattal kell megállapítanom, hogy azokból az igazán nagy kedvezményekből, az igazán hatásos segítségekből, amelyekben a nagyipar részesült és részesül, sajnos, még ma is, pl. vámvédelmi rendszerünk következtében, a mezőgazdaságnak semmi sem jut. Nem is szólva azokról a nemzeti ajándékokról, amelyek következtében a nagyipar egyes ágaiban valóságos családi hitbizományok létesültek, nem egyszer a mezőgazdaság terhére. (Rajniss Ferenc: A Fellnerek családi hitbizománya!) Itt van például a sokszor felemlített szeszkérdés. Valóban itt az ideje, hogy annyi ígéret után végre-valahára megszülessék az az új szesztörvény, amelyre annál inkább szükség van, mert az 1921. évi XLI. tcikk ellentétben az eddig érvényben volt törvények intenciójával — sőt tovább megyek, kifejezett rendelkezéseivel, — új helyzetet, még pedig a mezőgazdaságra nézve igen sérelmes és káros új helyzetet teremtett. Ez a törvény a mezőgazdasági szeszipart szerzett jogaitól megfosztva, lényegesen megkárosította azt és ugyanakkor egy-két ipari szeszgyár tulajdonosának egy minden ellenszolgáltatás nélküli nemzeti ajándékot adott. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Itt a hangsúly az ajándék szón van és ezt az ajándék szót a szó betűszerinti értelmében kell a jelen esetben érteni. Szükséges tehát, hogy a lex Hegedűs, amelynek indítóokait valóban jobb nem kutatni, minden előző, idevonatkozó törvényeink értelmének és intencióinak megfelelően a mezőgazdaság érdekeit képviselve megváltoztattassák, annál is inkább, mert a magyar mezőgazdaság talpraállításához, felgyógyulásához még csak reményünk sem lehet addig, ameddig betegségének ilyen és ehhez hasonló kórokozói el nem távolíttatnak. Olyan törvényt vár a magyar gazdatársadalom, amely törvény nem honorálja azokat a gondosan és, sajnos, gyakran eredményesen kiépített összeköttetéseket, amelyekkel ezek az ipari hitbizománytulajdonosok rendelkeznek. Ennek, a mai áldatlan és a mezőgazdaságra végtelenül sérelmes helyzetnek megváltoztatása érdekében vagyok bátor a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hoky a szeszkérdés új szabályozásáról még ebiben az évben terjesszen a Ház elé törvényjavaslatot, amely tartsa szem előtt a mezőgazdaság és szőlőtermelés érdekeit ós, változtassa meg; az 1921:XLIte.-nek ezekre sérelmes intézkedésiéit,^ valamint legyen figyelemmel az említett törvényt megelőző szesztörvényeknek a mezőgazdasági szeszipart pártoló intenció iram. (Helyeslés jobbfelől) ' Véleményem szerint a mezőgazdaság prosperitásának, talpraállításának egy további feltétele, hoigiy a Nemzeti Bank pénzügyi politikája ne lehessen akadálya a mezőgazdaság boldogulásának, mert lehetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank kontreminálja meg a magyar mezőgazdaságiit, ez pedig, legalább a látszat szerint, a múltban, sajnos, megtörtént. Ennek a látszatnak alátámasztására legyen szabad hivatkoznom Eckhardt Tibornak a tavalyi költségvetési vita folyamán elmondott beszédére, amelynek során ezeket mondotta (olvassa): »Magam olvastam a Nemzeti Banki nak március 11-én a budapesti nagymalmok81*