Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

Az .országgyűlés képviselőházának 208. ülése 19É7, május 5-én, szerdán, 571 vencia önmagából következik. (Ügy van! Úgy van! Taps a baloldalon.) T. Ház! Január folyamán a pénzügyminisz­ter úrhoz egy interpellációt intéztem, amelyre sajnos, akkor nem kaptam választ. Interpellá­cióm a szobakonyhás lakásokról szólt s a szo­bakonyhás lakásokra vonatkozólag azt köve­teltem, hogy abban az esetben, ha egy szobá­ban ötnél több személy lakik, az adómentesség a másik szobára is kiterjedjen. Számtalan esetben az öregek laktak abban a kamrából átalakított másik szobában s a többi, a 7—8—10-ik családtag pedig a második szobában. Két szoba ma nem adómentes. Hozzá jöttek emberek, a közigazga­táshoz, a jegyzőhöz mentek és mit kellett vála­szolnunk? Azt, hogy ezt a szobává átalakított kamrát — egy kis ablakot is véstek rá — ala­kítsák vissza ismét kamrává és lakjanak a kamrában, mert hiszen azt a 40—50 pengőt, amelyet a két szoba után adóban fizetni kell, nem tudják megfizetni. És a magyar kultúra s a magyar egészségügy nagyobb dicsőségére kénytelenek voltak a másik szoba kis ablakát berakni, újból kamrát csinálni belőle és a csa­lád másik felét abban lakatni. Erre vonatkozó interpellációmat, mondom, január folyamán terjesztettem a pénzügyminiszter úr elé. Ezt egyrészt azért teszem szóvá, mert valószínűnek tartom, hogy elkerülte a figyelmét, másrészt mert ennek az interpellációnak anyaga már a felsődunántúli mezőgazdasági kamara útján is a kormány elé került, sajnos azonban intézke­dést a mai napig nem láttunk. (Mózes Sándor: Elég szomorú!) A parlamenti intézkedéseknek hosszú sorozatára volna tehát tulajdonképpen szükség s ezeknek mint láncszemeknek az egy­másba való foglalása lenne az, ami tulajdon­képpen a kormány jóindulatát a gyakorlatban is megmutatná. (Mózes Sándor: Egy kis szo­ciális érzéssel meg lehetne csinálni!) A magyar nép adóterhének egy további sú­lyos részére kívánok rámutatni, különösen a kisbirtokkal kapcsolatban. A közelmúlt hetek­ben jelent meg a kormány adó statisztikája az 1935. évről. Eszerint az adástatisztika szerint a földadó megoszlása az egyes birtok kategó­riák közt annyira aránytalan, hogy az néze­tem szerint sürgős beavatkozást igényel. E szerint a hivatalos adóstatisztika szerint az 1—15 katasztrális holdig terjedő földbirtok .adóteribe a következőkép alapul: a 75 koronát meg nem haladó kataszteri tiszta jövedelem mellett országos átlagban az átlag kataszteri tiszta jövedelem, amely után az adózás törté­nik, 9*78 aranykorona, a 75—100 aranykorona kataszteri tiszta jövedelemnél 10*27 aranyko­rona, a 100—125 aranykorona kataszteri tiszta jövedelemig 10-60 aranykorona, a 125—150 aranykoronáiig 10*81, a 150 aranykoronát meg­haladó tiszta (jövedelem mellett 50 holdig 13*51, átlagban tehát 50 hold alatt 11 "35 aranykorona kataszteri tiszta jövedelem után adózik a kis­birtok. Most méltóztassanak megnézni, meny­nyi után adózik a nagybirtok Magyarországon: 51—100 katasztrális holdig 10*38 aranykorona után, 101—500 holdig 7*83. 500—1.000 katasztrális holdig 7'06, az 1.000—5.000 katasztrális holdig 7-26, 5—10.000 katasztrális holdig 6*61 és 10.000-en felül 9*74 aranykorona után, összesen tehát az 51 holdon felüli birtok átlagban 9*56 aranykorona után adóznak, szemben a ^kisbirtok, 11*35 aranykorona után történő adózásával. Ez egy olyan aránytalanság, melyet néze­tem szerint minél előbb meg kell szüntetni. A KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII, kisbirtokról birtokpolitikai vonatkozásban any­nyiszor megállapították a szakértők, hogy ter­melési szempontból nem éri el a nagybirtok nívóját. Az én nézetem az, hogy a nagybirtok­nak tényleg csak akkor van létjogosultsága, ha többet tud termelni, mint a kisbirtok. (Meskó Rudolf: Sóik a nagybirtokban a hasz­navehetetlen területi is.) T. Ház! Nem osztom azt a másik álláspon­tot, amely szerint a nagybirtok többet termel a valóságban, mert a valóságban a kisbirtok többet tertmel, mint a nagybirtok. Hiszen az ország állatállományának 72 százaléka van a kisbirtokosok kezén, ugyanakkor, amikor az 50 holdon aluli birtokoknak csak 48 százaléka van kisbirtokosok kezén. Hogy ne is beszéljünk a tojásról és 'baromfiállományról, amely­nek 90 százaléka van a kisbirtokosok kezén. A kisbirtok e szerint a statisztika szerint két­ségtelenül olyan súlyos terhet viselt vállain a múltban, hogy legfőbb ideje ennek megszün­tetése és éppen szert &gy határozati javaslatot is terjesztek .be errevonatkozólag a kormány­hoz. Javaslatom a következőképpen szól (ol­vassa): »Határozati javaslat. Utasítsa a Kép­viselőház a kormányt arra, hogy haladéktala­nul tegyen sürgős intézkedéseket aziránt, hogy 1. az ország mezőgazdasági mívelés alatt álló területének kataszteri osztályokba való sorozása az igazságosság ós méltányosság el­veinek legszigorúbb alkalmazásával felülvizs­gáltassék és újból megállapíttassék«. (Friedrich István: Már hányszor ígérték!) 2. Addig is, amíg ezen új kataszteri osztá­lyokba való sorozás megtörténik, az 50 holdas aluli kisbirtokoknál szüntettessenek meg a földadó kivetése terén mutatkozó aránytalan­ságok, amelyek ezekre a kisbirtokokra igaz­ságtalanul súlyos és elviselhetetlen terhet ró­nak^ (Helyeslés.) T. Ház! Ha a magyar falu népének szere­pét nézem az ország társadalmi, gazdasági és politikai életében, akkor szomorúan kell meg­állapítanom, hogy a magyar kisgazdatársada­lom és általában a mezőgazdasággal foglalkozó falu népe óriási terheket hord a vállain. Verej­tékével adózik az egész országnak, de nemcsak verejtékével, hanem a vérével is adózik. Nem az ország megvédésére gondolok itt. Számtalan­szor megállapították már azt és meg kell ál­lapítanom nekem is ebben a Házban, hogy igenis a nemzet gerince ez a falun élő kisgazdaelem. Ez adja a nemzet többi rétegének egyedüli fel­frissülési lehetőségét. Ennek az országnak egyik vezető tényezője állapította meg erről a magyar népről, hogy olyan pompás ember­anyag, hogy nincs pompásabb és jobb a vilá­gon. (Meskó Rudolf: Ez igaz!) T. Ház! Kérdem, mit kap ez a magyar nép gazdasági vonatkozásban? Beszédem során szá­mokkal igazoltam, hogy nem kapja meg mun­kájának azt az ellenértékét, amelyre emberi­leg joggal igényt tarthatna. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) De továbbmegyek és kérdem, hogy vájjon társadalmi téren része­sül-e abban a megbecsülésben, amely őt joggal megilleti? Eszembe jut ezzel a témával kapcsolatban, hogy amikor a múlt hónapban Németországban jártam, azt láttam, hogy a városok szélén a munkások apró kis tenyérnyi kerteket szerez­nek maguknak, ezeket munkálják és építik ra­81

Next

/
Oldalképek
Tartalom