Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

552 Az országgyűlés képviselőházának a magyar politikáról, elszomorodott a szívem, hogy a nemzeti öncélúságnak,, a magyar politikának legklasszikusabb folytatója ás szolgálója, Kossuth Lajos olyan lemondó, olyan bizalmát vesztett társaságban van ott megörökítve. (Kun Béla: A miniszterek szinte úgy odalógnak felőle! — Krüger Aladár: A legjobb társaságban van, a 48-as minisztériummal! Annál jobb társaság nincs is! Batthyány, Széchenyi! Kell joblb társasági) Tisztelt kollégám ós képviselőtársam, meg vagyok győződve arról, feltételezi rólam, hogy tudom, kiknek a társaságában van. Feltételezi? (Krüger Aladár: Fel! — Derültség.) Méltóztassanak megengedni, de amikor Kossuth szobrának a társaságát aposztrofálom, akkor nem a 48-as minisztereket aposztrofálom, hanem azokat a szomorú emberiigurákat, amelyek egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy egyrészt a 48-as minisztereket jelképezzék, de különösen nem alkalmasak arra, hogy Kossuth Lajost, a magyar öncélúság legnagyobb és leghivatottabb képviselőjét reprezentálják. (Kun Béla: A rosszban csak egy jó van: a Petőfi-vers. — Fábián Béla: Igaza van Kun Bélának!) Ha csakugyan a magyar öncélúságot akarjuk szolgálni, — s ebben nincs kétségem, hogy önök is azt akarják szolgálni — akkor azt a szobrot el kell onnan távolítani és ahogyan a Kormányzó Űr ö főméltósága ibölcsesóge megtalálta az utat és a módot arra, hogy II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelmünknek méltó szobra legyen, éppen úgy meg kell találnunk a módot arra, hogy Kossuth Lajosnak is legyen ott minél előbb méltó szobra, mert ma a nemzeti ^öncélúságot abban a szoborban csak az szolgálja, amit a hátsó oldalára felvéstek, amely Petőfi legklasszikusabb verse és amely így szól: »A Kárpátoktól le az Aldunáig, egy bősz üvöltés, egy vad zivatar — Szétszórt hajával, véres homlokával, áll viharban maga a magyar.« (Krüger Aladár: Ma is aktuális!) Igen, ma is a legaktuálisabb. Ennélfogva aktuális volna az is, ha a kormány alkalmat adna arra, hogy ez a szomorú^ társaság lehordassák onnan (Fábián Béla: Síremlékek! Ki kell őket vinni a temetőbe!) és egy igazi Kossuth-szobor állíttaissék oda. Fábián t. képviselőtársamat hívom tanúul arra, hogy amikor 1928-ban Newyorkban a Kossuth-szobor leleplezésére mentünk, alkalmunk volt arra is, (Kun Béla: vitéz Endre László is ott volt, ő is tanú lehet erre!) hogy az Egyesült Államok elnökéhez^ is bejuthattunk és az Egyesült Államok elnökének előszobájában ott láttuk a mi nagy Kossuth Lajosunk szobrát, az nem volt ilyen lemondó, hanem bizalmat, reménytkeltő volt, csak éppen nekünk trianoni magyaroknak kell egy ilyen szomorú társaságot látnunk szoborcsoportozat alakjában. T. Ház! Ugyancsak a nemzeti öncélúság vonalát követve kénytelen vagyok megjegyzést tenni Kornis Gyula alelnök úrnak a Tisza-emlékünnepen mondott serlegbeszédére is. Gróf Tisza István emléke felmagasztosult. Férfi volt, mert meggyőződéséért vértanúhalált halt, megérdemli, hogy emiékét megünnepeljük. Én, aki egész életemben szemben álltam vele, azt állítom, hogy az a férfi, aki eszméjéért és meggyőződéséért vértanúhalált is képes halni, még ha az ellentáborba tartozik is, megérdemli a megbecsülést, elismerést és a tiszteletet. (Pesthy Pál: Mert magyar volt!) Nem akarok tehát ebben a részben sem ünneprontó lenni, de kérdem Kornis Gyula t. képviselőtársamat, mi szükség volt arra, hogy amikor gróf Tisza Ist%Ö8. ülése 1937. május 5-én, szerdán. ván érdemeit kiemeli, emlegeti, amikor nagyszerű politikai zsenijét dicséri, ugyanakkor egy másik tábort, az akkori 1848-as függetlenségi tábort leszólja s egyszerűen úgy aposztrofálja az 1848-as függetlenségi tábort, hogy hívei meddő közjogi harcokat folytattak, (Mozgás •a jobboldalon.) mikor az ő harcuk is a nemzeti öncélúság folytatása volt s Rákóczi és Kossuth után ez a harc is ugyanazon a sínpáron folyt, amelyen azok elindultak. Hiszen azt hiszem, ha azok a 48-as és függetlenségi kiváló nagy ihazafiak nem lettek volna, ha nem álltak volna őrt a nemzeti öncélúság mellett, a nemzet függetlensége mellett, amelyért II. Rákóczi Ferenc még fegyvert is fogott, akkor bennünket Trianonban még jobban elintéztek volna. Egy Ugrón Gábor, egy Bartha Miklós, egy Holló Lajos, egy Désy Zoltán, egy Justh .Gyula olyan nagy és önzetlen hazafiak voltak és oly becsülettel szolgálták ia memzeti öncélúságot, hogy róluk csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk, mert nekik történelmünk kialakításában nagy szerepük volt. Ha tehát mi elismerjük azt, hogy gróf Tisza István minden dicsőítésre és elismerésre méltó, akkor a legkevesebb, hogy megköveteljük ugyanazt az elismerést ezeknek az önzetlen hazafiaknak is. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Hiszen méltóztatnak tudni, hogy a magyar politikai élet akkor olyan volt, hogy csak egypárt-rendszert ismert. Aki elkötelezte magát az 1848-as és függetlenségi eszmék mellett, az, ha csak fel nem adta a meggyőződését, soha életében a napos oldalra nem juthatott; az ellenzék padjaiban pusztította energiáját, vagyonát, magát és családját koldussá téve. Ha tehát gróf Tisza Istvánnak elismerés jár, akkor elismerés jár ezeknek a derék hazafiaiknak is. Annál is inkább be kell ezt látnia a túloldalnak, mert hisz Gömbös Gyula, az Önök pártjának szülője izzó hazafiságában szintén a nemzeti öneélúságért küzdött, — meg vagyunk róla győződve, hogy a legtisztább szándéktól vezéreltetve, ha talán Ő a nemzeti öncélúság szolgálatát más vágányon gondolta is, mint mi, de ez nem jelenti azt, hogy mi az ő becsületes elgondolását kétségbevonnók. Hiszen önök is ezzel a programmal jöttek ide be. A 95. pontban, amelyet Gömbös Gyula a túloldal programmjává tett, benne van a nemzeti öncélúság, tehát mindazt, amit én most elmondottam, önöknek is támogatniok kell, önöknek is helyeselniök kell. Öncélúakuak kell lennünk, mert nincs rokonunk az egész világon s hogy mi következik, mi nem következik, azt nem tudjuk. Éppen azért üdvözöltem örömmel Rassay t. képviselőtársamnak azt az indítványát, amelyben az igazi nemzeti összefogást, az öntudatos, magyar polgárok szívének összedobbanását kívánja. A nemzeti öncélúságnak további fontos szurrogátuma az, hogy öntudatos polgárokat neveljünk necsak az iskola padjaiban, hanem kint az életben is. Egy-egy községi, egy-egy váfosi képviselőtestület, avagy a törvényhatósági bizottság mind olyan terrénum, ahol öntudatos és felelősség teljes polgárokat lehet és kell nevelni. Ahhoz a polgárhoz nemcsak akkor kell szólni, amikor adófizetésre szólítják fel, hanem akkor is, amikor a maga falujának, a maga városának ügyeibe beleszól. Mégis mit látunk? Annak ellenére, hogy a nemzeti öncélúság minden egyes polgári párt alapját képezi, törvényeink egész sorozata készült, amelyek a nemzeti Öncélúságot egyenesen megtagadják és olyan hatalmat adtak a miniszter