Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

548 Az országgyűlés képviselőházának 208, ülése 1937. május 5-én, szerdán. talista gazdasági rendnek világkereskedelmi szempontból a verbum régense? Az angol free trade, a peace és a good will, szabad forgalom, a béke és a hitel. Kérdezem, világkereskedelmi vonatkozásban fennál-e akármelyiké ezeknek a princípiumoknak? Addig, amíg Anglia, mint nagy világbirodalom az általa inaugurált, aranyra alapított pénzrendszerek megszervezésével, Európaszerte való meghonosításával, az ő kereskedelmi szervezettségével a londoni Cityből igazgatta úgyszólván az egész világkereskedelmet, addig ez a szisztéma nagyon jól funkcionált. Jött azonban a háború. Míg azelőtt ezek a tengerentúli államok arra a szerepre voltak szorítva, hogy nyersanyagot szállítsanak a vén Európának, amely azt feldolgozva, iparcikkek alakjában szállította viszsza ezekbe az exotikus országokba, amelyeket az európai államok finanszíroztak, éppen a termelés fellendítése érdekében ós akár az onnan kapott kamattal, akár iparcikkekkel fizették meg ezeket a nyersanyagokat, vagy sokszor egyáltalán nem fizették meg, addig a háború következtében ezek az exotikus államok a teljes önellátásra rendezkedtek be, maguk finanszírozzák önmagukat, teljesen elzárkóznak az európai kereskedelemmel szemben, sőt konkurrenciát csinálnak neki, úgyhogy bekövetkezett az, amit semmiféle közgazdasági tudomány előre nem látott, hogy Európa vezető szerepe, szemben a tengerentúli államokkal, megszűnt és Európa tulajdonképpen önellátásra, autarchiára szorult. Itt van a magyarázata tulajdonképpen ennek az egész autarchiás rendszernek, amely Európában világgazdasági szempontból bekövetkezett. Ez az autarchia is jelszó bizonyos fokig, amiről később, bizonyos vonatkozásban, beszélni fogok. Most az a kérdés, hogy müt hozi a jövő? Itt három lehetőséget látok. Az egyik lehetőség: megmaradni abban az állapotban, amelyben ma Európaszerte a világgazdasági rend él. Mi ez az állapot? Tervszerűtleniség, ötletszerű belenyúlás a gazdasági életbe: itt ellenőrzünk, ott szubvencionálunk, itt 'behozatali tilalmakat, ott vámvédelmeket állítunk fel; teljes káosz, teljes rendetlenség a gazdasági élet összes funkcióiban, tekintet nélkül arra, hogy termelésről, fogyasztásról, forgalomról, vagy a javak elosztásáról van szó. Nem hiszem, hogy az a rendszer fenntartható volna. Meg vagyok győződve róla, hogy vannak ennek a rendszernek vámszedői, akik nagyon szívesen látnák ennek a rendszernek fenntartását, de sem erről az oldalról, sem amarról az oldalról, akármilyen világnézeti szempontból nézem, — hogy ezt a divatos szót használjam — ennek a rendszernek fenntartásával senki sincs megelégedve. Most jön a másik lehetőség, visszacsavarni a filmet és visszamennli a tiszta kapitalizmus korára. De vájjon lehetséges-e ez? Szerintem ez sem lehetséges, mert a kapitalizmus fejlődése rendjén — csak néhány példát hozok fel — keletkezett nagy mammutvállalatok, kartelek, trösztök, a munkásbiztosítás, a szakszervezetek és a közvélemény felfog lehetetlenné teszik, hogy az elöljáróban vázolt tiszta kapitalista elvek a maguk meztelenségükben érvényesülhessenek, Szerintem csak utópistáknak a felfogása lehet az, hogy ez a régi, már negyven esztendővel ezelőtt megingott és azóta átalakulóban lévő rendszer a maga tisztaságában ismét visszaálljon. Az a kérdés, hogy tulajdonképpen mi volna a harmadik lehetőség? Azt hiszem, hogy a harmadik lehetőséget legjobban úgy tudjuk magunk elé vetíteni, ha összehasonlítjuk a jelent a múlttal. A jelen, amint mondottam, egy tervszerűtlen megkötöttség és tervszerűtlen agyonszabályozása a gazdasági életnek. A múlt egy tervszerűtlen szabadság és egy teljesen egyéni önkényen felépített gazdasági rend. A jövő nem lehet más, csak a gazdasági élet tervszerű irányítása. És itt megint egy jelszóhoz érkezem. A tervszerű irányítás nem jelenti a tervgazdálkodást, nem jelenti az egykézrendszert, nincsen ellentétben a kapitalizmus lényegével, nincs ellentétben az egyéni kezdeményezésben rejlő lendítő erővel, nincs ellentétben a magántulajdon elvével, azonban &g*en is megkíván egyet, azt, hogy a salu3 rei publicae fokozottabb mértékben érvényesüljön gazdasági téren is, hogy a kétségtelenül közérdekű céloknak alá kell rendelni minden magángazdasági célkitűzést és minden magángazdasági érdeket. Jelenti azt, amit jelent a terv például egy nagy hadsereg vezetésénél; terv nélkül nem lehet hadjáratot folytatni, terv nélkül nem lehet nagy üzemet vezetni és éppen így nem lehet egy ország gazdasági életét sem terv nélkül lebonyolítani, nem lehet tervszerű gazdasági irányítás nélkül hagyni, nem lehet teljesen magára hagyni. 1932 február 29-én hallottam egy előadást. Erre a dátumra azért helyezek súlyt, mert német előadást hallottam és a Németországból átszármazó gazdasági gondolatok bizonyos oldalakon mindig perhorreszkáltatnak. Ezt az előadást Werner Sombart tartotta 1932 február 29-én a német hitelgazdasági tanács vagy egyesület üléstermében és előadásában többek között azt mondotta, hogy: nem térhet többé vissza az, ami volt és hogy a kapitalizmus a 18. és 19. században ilyen mértékben tudta uralni,, mint egy eszmeáramlat, az egész gazdasági világot, az végeredményben nem vezethető másra vissza, mint arra a szellemiségre, amely a 18. század végét és a 19. század elejét uralta és pedig Newton gravitációs elméletére. Ezt az elméletet, amely lényegében abban állott, : hogy a^ csillagok mozgása az örök vonzás és taszítás alapján jelentkezik és hogy ez a vonzás és taszítás harmonikus együttműködést idéz elő^ a csillagok pályafutásában, ezt az elképzelést átvíittíék laz emberi társadalomra és a gazdasági életre is. Azt mondották e metafizikai elképzelés alapján, hogy az erők szabad érvényesülése és a gazdasági életben a vonzás és taszítás örök törvénye azt a harmonikus együttműködést fogja előidézni, mint az égboltozaton és a világűrben mozgó csillagrendszereknél. Ehhez azt fűzte hozzá Werner Sombart, hogy ez a harmónia a legnagyobb mértékben diszharmónia lett, mert látjuk, hogy a múlt század végén a gazdasági élet tulajdonképpen egy bellum oranium contra omnes volt. Nagyobb szaktekintélyre — azt hiszem — ebben a tekintetben hivatkoznom nem kell. Most az a kérdés, t. Ház, hogy ha irányított gazdálkodásról beszélünk, ez voltaképpen hogyan valósítható meg, az államnak ezen a téren miféle feladatai következnek be és hogyan és miképpen nyúl hozzá ehhez a kérdéshez. Az irányított gazdasági életről azt hiszem két vonatkozásban lehet csak beszélni. Az egyik az, hogy ennek az irányításnak nem szabad egyoldalúnak lennie, hanem a gazdasági élet Összes funkcióira ki kell terjeszkednie, tehát ki kell terjednie a termelésre éppep