Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-207
Az országgyűlés képviselőházának 20 gédiáját, amelyet azért szenvedett el, mert polgári lapokban ós szocialista lapban le merte írni a falu népének szomorú sorsát. Nem akarom citálni azokat a szavakat, amelyeket Veres Péter leírt. (Propper Sándor: Gelenksübungokat csináltattak vele horizontálisan és vertikálisan! — Malasits Géza: Jaj annak, aki a paraszthoz nyúl!) De itt van egy nem szocialista író, Féja Géza, aki megírta »Viharsarok« című nagyszerű könyvét. (Mozgás.) Féja Géza mit írt meg? Leírta mindazt, amit a magyar falvakban láttak, (Antal István: De csak a rosszat vette észre!) megírta azt a nyomort, ami van és azt & közönyösséget, amellyel egyes vidékeken a magyar urak (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Olvasta egyáltalán?) mind a közigazgatásnál, mind pedig a közigazgatáson kívül a falu népe iránt viseltetnek. Legyen szabad csak egy részt megemlítenem ebből a könyviből. Egy helyen megírja, hogy amikor az egyik faluba bement és az elöljáróság tagjaival beszélt, kitűnt, hogy az elöljáróság tagjai nem ismerik a falu határát. Amkor feltette a kérdést az illetőnek, hogy mióta van az illető úr ott, az ártatlan arccal mondta: Nyolc éve vagyok itt. Nyolc esztendő alatt tehát nem érdekelte őt a falu lakosságának az a része, amely a falu határán kívül lakik. Nem történt tehát semmi változás, maradt minden a régiben, mindaz megmaradt, amit mi 15 esztendő óta ezekről a padokról ostoroztunk. Hozzátartozik ehhez még az is, hogy aza kiadó, aki Féja Géza könyvét kiadta és imár előkészületet tett Boldizsár Iván, Illyés Gyula, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László, Szabó Zoltán, Ortutay Gyula és Erdős Jenő könyvének kiadására, (Baross Endre: Maradjon csak Erdős Eené könyveinél!) rendkívül kínos helyzetbe került, mert bizalmas és barátságos eltanácsolásban volt része. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nincsen ezen a téren semmi változás; a helyzet ugyanaz és a reakciónak ugyanolyan sötét, gonosz tombolása nyilvánul meg, mint amilyen a Bach-korszakban megnyilvánult. De bátor voltam megállapítani, hogy pénzügyi téren sem történt semmi. A közelmúltban interpellációt intéztem az összkormányhoz, amelynek tartalma az volt, hogy a közalkalmazottaknál elvont fizetéseket a kormány iparkodjék most már visszaadni. Ahogyan interpellációmban elmondottam, annakidején, 1931-ben a közalkalmazottak, a nyugdíjasok és árvák fizetésének csökkentésére vonatkozó rendelet indokolása az. volt, hogy a csökkentés csak egy esztendeig lesz érvényben, Azóta azonban már sok esztendő eltelt — hat esztendő telt el! — és anak ellenére, hogy a pénzügyi helyzet az igen t. jelenlevő pénzügyminiszter úr legutóbbi bejelentése szerint lényegesen javult, a kormány hajszálnyi akaratot, szándékot sem mutat arra, hogy ezt a kérdést rendezze és az eredeti fizetéseket visszaállítsa, vagy visszaadja a fizetéseknek legalább egyrészét azoknak a közalkalmazottaknak, akik nyomorognak és szó nélkül tűrik ezt a levonást. Az igen t. kormány erre az interpellációra a mai napig választ nem adott. (Propper Sándor: Keresi a pénzfórásokat! A fedezetet!) A pénzügyminiszter urat nagy elfoglaltsága akadályozza meg abban, hogy ebben a nagyon fontos kérdésben nyilat : kőzzék és éppen azért módot akarok neki adni arra — mivel szerencsére itthon van és itt üdvözölhetjük (Felkiáltások a középen: Éljen a 7, ülése 1937 május A-én, kedden. 531 pénzügyminiszter úr!) — hogy nyilatkozatot tegyen. Ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (Olvassa): »A Képviselőház utasítsa a kormányt, hogy a szanálási felhatalmazás alapján kiadott rendeleteket: az 5000/19131. M. E„ a 7000/1931. M. E., a 3000/1932. M. E., és a 1400/1933., M. E. számú rendeleteket, amelyekkel a közszolgálati alkalmazottak, nyugdíjasok, özvegyek és árvák fizetését, illetve nyugdíját, özvegyi járadékát csökkentették, helyezze hatályon kívül.* Igen t. Képviselőház Sajnos, a rendelkezé" semre álló rövid idő alatt nem tudok részletesebben foglalkozni ezzel a kérdéssel (vitéz Várady László: Van még háromnegyed óra! — Baross Endre: Csak nagyon rószletesen«), de beszédem folyamán még majd módot keresek arra, hogy egykét mondatban megindokoljam (Baross Endre: Csak részletesen!), hogy miért teszem ezt a javaslatot. Van itt még egy másik kérdés, ami egyébiránt már szóba került a költségvetés mostani tárgyalása alatt: a magánalkalmazottak különadójának a kérdése. A magánalkalmazottak illetményeit terhelő különadót az 1930 : XL. te. hozta be. A különadó kifejezetten a kedvezőtlen gazdasági helyzet által legjobban sújtott lakosság fokozottabb támogatása érdekében volt szükséges, — mondotta a kormány, — a különadó csak ideiglenes jellegű — mondotta a kormány az indokolásban — és megszűnik, mihelyt az államháztartás keretében végrehajtott egyéb takarékossági 'rendszabályok hatása tartósan jelentkezik és ha erre az adóra többé nem lesz szükség. Akkor egy esztendőről volt szó és e helyett mi történt? A 4740—1931. számú rendelettel a kereseti adónak egyszeresben megállapított különadóját kétszeresre emelték fel, ahelyett tehát, hogy megszüntették voina, 200%-ossá vált ez a különadó. (Zaj a jobboldalon.) 1931 szeptember elsején lépett életbe és nem szüntették meg, a miniszteri ígéret, a kormányígéret ellenére sem, sőt 1933 január elsejétől kezdve úja/bb 25%-kal emelték fel egy újabb miniszteri rendelettel. így tehát ima a különadó a kereseti adó 250%-a és ha ez így folytatódik tovább és nem jön közbe valami rendkívüli ok vagy eset, akkor nincs kizárva — ahogy én a pénzügyi kormányzat politikáját ismerem —, hogy a közeljövőben emelkedni fog. Az az összeg, amelyet a pénzügyi kormányzat a magánalkalmazottaktól elvett, évente 24 millió pengőt tesz ki. Ha figyelembe veszem a magánalkalmazottaktól megadóztatás révén elvont 24 millió pengőt és a szanálási rendeletekkel a közalkalmazottaktól elvont 60 millió pengőt, akkor több mint 80 millió pengő jön ki. Ez a magyar gazdasági életben olyan hatalmas érivágás, aminek "a következményei — amint a (szanálással kapcsolatban elmondott interpellációmban vázolt helyzet is mutatta — teljesen (ismeretesek. Nyomorúság, szegénység, leronIgyolódás, koplalás és az öngyilkosságok tömeigei ennek a rendelkezésnek a következményei. ! De tisztelettel ifelteszem- most a kérdést a t. Ház előtt: öisszeegyztethetőnek tartja-e a törvényhozás a lelkiismeretével, hogy a magán'alkalmazotakmak, ennek a letört, nyomorgó társadalmi rétegnek keservesen szerzett filléreiből támogassa a lakosság egyéb rétegeit? (Kéthly Anna: Egyik koldussal a másikat!) Ügy van. Éppen ezért méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, hogy egy határozati javaslatot nyújtsak be, amelyben többek között ennek a kérdésnek rendezését is kívánom. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa):
