Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-207
530 Az országgyűlés képviselőházának . több, de lehetőleg minden ember boldogulásat biztosítani tudja ebben az országban. Ilyen hasznosító energiák: a magyar tudás,, a magyar munkáskezeken lüktető izomerő, a magyar talajban szunnyadó élet, a föld méhében elrejtett szén-, gáz- és olajkincsek, a megmaradt magyar vizek esésében dübörgő lóerőt, a világhírű gyógyforrásainkban rejlő orvosságcsodák, de ilyen energia a munkaalkalmat teremteni tudó tőke is, ilyen energia a bennünk élő lelkesedés és ilyen energia külföldi barátaink jóindulata is. De híven ahhoz a nyilatkozatomhoz, hogy kizárólag a szakszerűség kereteiben igyekszem maradni, kizárólag a szigorúan vett műszaki vonatkozású energiákkal kívánok foglalkozni. Igen t. Ház! Megcsonkított ország vagyunk, természeti kincseink, természeti energiaforrásaink legnagyobb része a jogtalanul elszakított területeken van. Ez a körülmény azonban nemcsak hazafias bánatot, nemcsak jövőbe vetett reményt foglal magában, hanem magában foglalja azt az intelmet is, hogy szakszerűen és takarékosan kell gazdálkodnunk a rendelkezésünkre álló energiákkal. A gondviselés jóvoltából, akárcsak a szenvedő gyöngykagyló, úgy izzadta ki magából legutóbb is a magyar föld ía lispei és bükkszéki Mncseket. A (gondviselés ezeket a (kincseket rendelkezésünkre bocsátotta; a mi feladatunk az, hogy szakszerűen gazdálkodjunk ezekkel a rendelkezésünkre bocsátott kincsekkel. Nem térek el nagyon messze a valóságtól, ha az államok hatalmát, nagyságát a rendelkezésükre (álló enerigiiakinesekkel hozom arányba. Angliának nagyságát különösképen biztosítják azok n nagy szénkinosek, amelyek Skóciában, Délwalesben, Yorkshireben állanak rendelkezésre, Németország sohasem lehetett volna Angliának vetélytársa, ha Anglia szénkincseit meghaladó szénkincstömegi nem állott volna rendelkezésére, ós Lengyelország sohasem tudta volna gazdasági egyensúlyát helyreállítani, ha a galíciai petróleumiforrásokhoz és a tátrai vízesésekhez nem tudta volna megszerezni a maga részére az északszilézia-környéki szénmedencéket. Ha ebből a szempontból vizsgálom a magyar helyzetet, megállapíthatom, hogy az ország helyzete nem éppen kedvező. Alkalmat fogok keresni majd arra, hogy a részletes vita során foglalkozzam az energiagazdálkodás részletes problémáival; most egészen röviden, a mérnökpolitikai beosztás szempontjából már csak a nemzeti feladatok harmadik nagy kategóriáját kívánom megemlíteni, amelynek alapját szerény nézetem szerint az ember mivoltának megbecsülése és a munkának megbecsülése jelenti. A nemzeti öncélúság nagy gondolata mellett meg kell látnunk az egyéneknek saját boldogságukra törekvő kis világát is. Szembe kell helyezkednem aa. organikus hiológiai elmélettel, amely szerint a nemzet ugyanolyan szervezet, mint a többi élő, — növényi és állati — szervezet, mert az ember sohasem tekinthető olyan Öncélúság nélküli lénynek, mint a szervek. Szerény nézetem szerint csak az a nemzet lehet boldog, amelynek minden egyes tagja külön-külön is boldog, és mivel megállapíthatom azt, hogy a kormány, a költségvetésben szociálpolitikai téren biztosítani akarja, ha csak fokozatosan is, az egyénnek azt a 'boldogulási lehetőségét, bizalommal' vaigyoík a kormány firánft, ezért a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobb»7. ülése 1937 május 4-én, kedden. oldalon és a középen, A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János Jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy ez alkalommal ne kapcsolódjam bele előttem szólott igen t. képviselőtársamnak igen érdekes^ és értékes felszólalásába, sajnos, a rendelkezésemre álló idő nem teszi lehetővé, hogy beszédének egyes részeire kitérjek. E helyett méltóztassék megengedni, hogy közvetlenül a rendelkezésemre álló anyagot tárgyaljam. így elsősorban kénytelen vagyok foglalkozni az igen t. miniszterelnök úr legutóbbi szegedi beszédének egyik mondatával. Az igen t. miniszterelnök úr egyébiránt érdekes ibeszédében Szegeden alkalmat keresett arra, hogy megfenyegesse mindazokat, akik bírálatot •mernek mondani az ő ós kormánya politikájáról (Hertelendy Miklós: Nem fenyegette meg! Ezt nem tette! — vitéz Várady László: Nem tette!) és mondhatom, hogy a miniszterelnök úrnak ez a fenyegetése kemény volt. (vitéz Somogyváry Gyula: Halljuk, melyik az a rész!) Ne vegye magára, az igen t. képviselő úr! (vitéz Somogyváry Gyula: Nem veszem! Melyik volt az a mondat 1 ? Mert nem vettük ki a beszédből!) Méltóztassanak elolvasni, majd rájönnek, (vitéz Várady László: Mi hallottuk!) Ennek a fenyegetésnek ellenére én mégis kénytelen vagyok tárgyilagos bírálatot mondani arról a politikáról, amelynek ezidőszerint a miniszterelnök úr a képviselője. Bírálatommal úgy érzem, hogy a miniszterelnök úr felháborodásában nem állott teljesen, százszázalékig a jogosság álláspontján, mert akikor lett volna az igen t. miniszterelnök úrnak joga az ellenzék felé kemény bírálatot és kemény fenyegetést mondani, ha rendszerváltozás lenne, ha a rendszerváltozásnak csak egy kis jele is mutatkoznék az ő kormányzása alatt. Sajnos, meg kell állapítanom, hogy ilyen irányú tünetek és jelenségek nem mutatkoznak. Sem politikai téren, sem a pénzügyi gazdálkodás és a pénzügyi politika terén nem történt semmi sem, ellenben maradt a reakciónak az a sötét tombolása, amely tizenöt esztendő óta érezteti hatását itt a szabad gondolatra az egész magyar életre. így például látjuk az utóbbi időben ugyanúgy, mint láttuk 15^ esztendőn keresztül, hogy Petőfi Sándor versét alig lehet ma már valahol elmondani, elszavalni. (Propper Sándor: Ha Petőfi élne, akkor ma a Markéban ülne! — HeHtelendy Miklós: Az anyám tyúkja című versért? — Derültség. — Propper Sándor: Azért nem,, de a többiért igen!) Láttuk a közelmúltban, hogy egy világhírű író jött el meglátogatni Magyarországot és itt felolvasás keretében üdvözölni óhajtották őt. S erre mi történt? Az üdvözlő beszédet, helyesebben azt a verset, amelyet ebből az alkalomból üdvözlés gyanánt el akartak mondani, betiltották. (Antal István: Az a kérdés, mi volt benne! — Malasits Géza: Egészen ártatlan dolog!) Nem az volt benne, hogy: mit bömböltök a hon nevében. Egészen más! De méltóztattak talán az elmúlt napokban a főváros egyik lapjának első oldalán olvasni Veres Péter feljajdulását, aki megrázó szavakkal festette le, sírta el a maga sorsát, tra-
