Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

522 Az országgyűlés képviselőházának 207. ülése 1937 május U-én, kedden. hogy azok az alapvető kifogások, amelyeket a költségvetéssel szemben a múltban tettem, ma is változatlanul fennállanak. Ügy látom, hogy a pénzügyminiszter úr nem osztozik abban a nézeteimben, hogy az országnak teherbíróképes­ségét már meghaladó súlyos terheket keli vi­selnie, pedig én egyenesen aggodalmatkeltő jelenségnek tartom a költségvetésnek állan­dó fokozott emelését. Bizonyos, hogy a pénz­ügyminiszter úr a jelenlegi költségvetésbe fel­vett olyan egyes tételeket közgazdasági, mező­gazdasági, közegészségügyi, kulturális célokra s a munkanélküliség enyhítésére, amelyek szükségességét mi már innen régen hangoztat­juk s ezen összegek beállítása ellen az egyet­len kifogás csak az lehet, hogy túlságosan ki­csire vannak szabva, azonban meggyőződésem az, hogy az ezek előteremtéséhez szükséges fedezetet nem a költségvetés általános emelésé­vel, hanem a szerintem már a múltban túl­méretezett költségvetés 'egyes tételeinél esz-, közlendő megtakarítások révén kellett volna* előteremteni. T. Ház! Noha én a jelenleg érvényben levő adórendszert olyannak tartom, amely a társa­dalom egyes rétegeire nagyon súlyos és szinte elviselhetetlen terheket ró, mégis azt kell lát­nom, hogy az utóbbi három esztendőben a költségvetés összege kerekszámban 1176 (millió­ról 1267 millióira, tehát 91 millió pengővel emel­kedik. Tény, hogy a gazdasági helyzet javulá­sának bizonyos tünetei nálunk már az elmúlt esztendő folyamán is mutatkoztak, és így va­lószínű, hogy az árak emelkedésével kapcso­latban az állampolgárok teherbíróképessóge is fokozódni fog, én azonban ezt legjobb esetiben is csak arra tartanám elégségesnek, hogy a már amúgyis súlyos terhek elviselhetőbbekké, egyes helyeken pedig egyenesen kibírhatókká váljanak, és semmiesetre sem tartom indo­koltnak ennek alapján a költségvetésnek to­vábbi emelését. Nem volna szabad ,a költségvetés összeállí­tásánál megfeledkezni arról, hogy a múlt esz­tendei gazdasági javulásból a kisexisztenciák, a kis birtokosok, a mezőgazdasággal foglalkozó egyedek nem tudták kivenni részüket oly mér­tékben, amily mértékiben az az első pillanatra valószínűnek látszik, ahogyan azt sokan felü­letes szemlélet alapján elképzelik. A kisbirtokosok túlnyomórésze ugyanis az általa termelt gabonát a legtöbb esetben mind­járt a cséplés után már nagyon, alacsony áron, a búzát például 14 pengő körül volt kénytelen piacra vetni. Hiszen köztudomású dologi, hogy a termények túlnyomórészt adóhátralék fejé­ben ezeknél a kisembereknél már a cséplőgé­peknél lefoglalták. (Ügy van! balfelől) De a gazdának egyéb kötelezettségei miatt, egyéb szükségleteinek fedezésére is mindjárt az ara­tás után piacra kellett vetnie gabonáját, óigy tehát végeredmény ben a hasznot nem az őster­melők vágták zsebre, hanem ismét a közvetítő kereskedelem. Az sem titok, hogy az abnormis őszi időjárás miatt a bevetésre szánt területből körülbelül 400.000 kat. hold föld maradt parla­gom, továbbá, hogy a téli időjárás viszontag­ságai a bevetett területeken jelentős károkat okoztak, azonkívül, hogy a tavaszi esőzések körülbelül 150-000 hold bevetett területet vízzel borítottak el és erősen késleltették a tavaszi munkálatok megkezdését. Ilyen előzmények után, igazán nem tudom, honnan veszi a pénz­űgymJniszter úr azt az optimizmust, amellyel a: bevétel terén 33.7 millió pengővel többet óhajt elérni, amikor tudvalevőleg a fellendülő ipar terheit végeredményében mégis a mező­gazdaságnak kell viselnie. r Ismételten kifogás tárgyává tettem, t. Ház, a költségvetésben évről-évre mutatkozó hiányokat. Szeretném már egyszer a pénzügy­miniszter úrtól hallani, hogy miből, mikor ós hogyan kívánja ezt a kérdést rendezni. (Hor­váth Zoltán: A pénzügyminiszter úr a lírához is ért!) Aggódva mutattunk rá többször innen az ellenzéki padokról, hogy a személyi járan­dóságok Összege túlzott, s ezek jelenleg, már az állami .költségvetésnek 55-5%-át teszik ki. Kü­lönösen érthetetlen ez, Jia tekintem az ország teherfeiróképiasségét és egyenesen megengedhe­tetlennek tartom a nyuigdíterheknek évről-évre mutatkozó emelkedését, ami pedig a legutóbbi ihárom esztendő alatt 9 és félmillió pengőt tett ki. Az évek óta fennálló hatalmas nyugdíjter­heket szívesen írják még ma is Trianon rová­sára, pedig a természetes kihalással kapcsolat­ban ezeknek a nyugdíj terheknek évről-évre csökkenniük kellene. Nem tudok tehát más megoldást elképzelni, amely ezekhez az ered­ményekhez vezetett, mint a kényszernyugdíja­zási eljárásokat, amelyekkel erejük teljében lévő munkabíró fiatal embereket küldenek nyugdíjba sokszor olyan indokok alapján, ame­lyeket joggal lehetne kritika tárgyává tenni. Az összes állami nyugdíjak ma 244.4 millió pengőt tesznek ki, ami az egész költségvetés­nek 19,3%-a, vagyis közel egyötödrésze. Tu­dom, hogy ma itt egy adottsággal kell szá­molnunk és a kisnyugdíjasoknak nyugdíját tovább csökkenteni nem lehet, tiltakozom azon­ban a további kényszernyugdíjazások ellen, mert ezeknek beszüntetésével legalább is meg lehetne állítani a nyugdíj terheknek a jövőben való emelkedését és a nyugdíjasok természetes kihalása révén a nyugdíjak összege a jövőben egészen biztosan csökkenne. T. Ház! Távol'áll tőlem még a gondolata is annak, mintha a személyi járandóságok ki­fogásolásával azt kívánnám mondani, hogy a tisztviselők fizetései túilmagasak. Tisztában va­gyok azzal, hogy különösen az alacsonyabb fi­zetési osztály okiban lévő, városban lakó tisztvi­selőknek fizetése alig elég a megélhetésre, kü­lönösen akkor, ha több gyermekük is van. Tisztában vagyok azzal is, hogy az utóbbi idő­ben észlelhető drágulás pedig egyenesen pro­blematikussá teszi ezeknek: a kistisztviselőknek a megélhetését és mindig kisebb és kisebb lesz az a toenyérdarab, amely ezeknek az egyének­nek asztalára kerül. Indokolt ós jogos kíván­sága tehát ennek a társadalmid rétegnek az, hogy az 1931. óta sorozatosan bekövetkezett fi­zetéscsökkentések, 'amelyek ma már a fizetések 30 százalékát teszik ki, valami módon rendez­tessenek. (Esztergályos János: Ugy van! He­lyes!) Az ősteirmeilő lakosságnak, a földmíves la­kosságnak, az iparnak, a kereskedeleminek egy­aránt érdeke a fogyasztóképesség növelése, hi­szen termeivényeit csak jakkor tudja elhelyezni, ha van, aki azt megvásárolja. Hogy ennek ellenére a tisztviselői illetmé­nyek emelését jelenleg nem tartom kivihetőnek, annak egyedüli magyarázata a túlnuéiretezett létszám és az, hogy, sajnos, Imia százezer számra vannak az országban Olyanok, akiknek a lét­fenntartáshoz szükséges minimumuk sincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom