Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

Az országgyűlés képviselőházának 207, ülése 1937 május U-én, kedden. 505 ségesek a szellemi élvezetek, a szellemi fejlődés, a melegebb otthon, a virágos ház^stb. Minderre a biológiai létminimum egyáltalában nem elegendő. Ezt a társadalmi létminimumot pedig — teljes meggyőződéssel vallhatom — a mai munkásképviseletekkel — mint amilyen a szociáldemokrata párt — megoldani nem lehet; ehhez feltétlenül egy nagy nemzeti elgondolás szükséges, mint ahogyan a munkással való érintkezés és bánásmód tekintetében is csakis a nemzettestvériség érzete alkothat nagyot. Nem lehet a számot elválasztani az embertől, az individium követeli a maga jogát és minél magasabbra emeljük őt, annál nagyobb értéket fog jelenteni a nemzet részére. Az individuális közgazdasági politika nem a liberális politika, mert a kettő között nagyon nagy a különbség. Mert míg a liberális gazdaságpolitikánál minden lelkiismeret nélkül az egyén is elpusztulhat, addig az individuális politikánál az egyén megvédése erkölcsi tartalom. És csak így, ebből a szempontból lehet, azt hiszem, egy nemzeti szociálpolitikát inaugurálni. Meg vagyok róla győződve, hogy a miniszterelnök úr is ebből a szempontból nézi a jövő szociálpolitikáját. A másik dolog a munkáskérdésben a munkaközvetítés kérdése. Ha van valamely olyan része a magyar életnek, amelyben nagyon sok a zavar, akkor ez éppen a munkaközvetítés tere. Ma a munkaközvetítés tekintetében bizonyos monopolisztikus helyzetet élvez a baloldalon lévő szociáldemokratapárt, ugyanakkor próbálnak ezen a nemzeti munkaközpont és a keresztényszocialista munkásszervezetek. Vannak azután 'magánközvetítők is, de nagyon sok munkás úgy helyeződik el, hogy az egyes iparvállalatok üzemvezetői néha pénzért, néha jóbarátságból úgy informálják igazgatójukat, hogy ezt vagy azt a munkást vegye fel. Ez a munkásközvetítés olyan dzsungel, hogy ebben egyszer feltétlenül rendet kell teremteni. Arra kérem az iparügyi miniszter urat, hogy revideálja nézetét abban a tekintetben, hogy a munkaközvetítés államosításától átmenetileg eltekint és csak pro futuro, kvázi ígéretképpen igyekszik a mai helyzetet átmenetileg úgynevezett állami ellenőrzéssel megmenteni. A magam részéről, de kerületem párt

: szervezeteinek érdekében is kötelességem kérni az iparügyi miniszter urat, hogy a munkaközvetítés terén igenis vezesse be az államosítást. (Peyer Károly: Ezt kérik a vörösvári bányászok?) Naná, a pécsiek. (Peyer Károly: önt bízták meg?!) Én képviselem őket. (Peyer Károly: Ha majd titkos választás lesz, mást bíznak meg! Ne gondolja, hogy örökké ott marad!) Logikusan visszatérek arra a keresztény gondolatra, amelynek intranzigens keresztülvitelére hívtam fel a t. Ház és a t. kormány figyelmét. Ez a munkaközvetítés egyik alappillére a keresztény nemzeti programm keresztülvitelének.(Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Nem lehet kompromisszummal kezdeni egy új alkotást a nemzet életében, mert ennek nagyon gyakran balsiker és csak nagyon ritkán siker az eredménye. Hogyan is képzelhetjük el mi azt, hogy a Grafikai Főnökök Egyesülete, amely a nagy nyomdavállalatok érdekképviselete, ugyanazt viszi keresztül majd mindig, amit egy állami szerv ellenőrzése lehetővé tesz akkor, amikor még a fővárosi nyomda vezetősége is csak szociáldemokratapárti munkásságot vesz fel? Hogyan méltóztatnak elgondolni azt, amikor a budapesti középés nagyvállalatok belekényszerítik a munkásokat a szociáldemokrata pártba és egyáltalában lehetetlenné teszik a polgári osztály számára a munkáselhelyezést, pedig a munkásosztály sokkal közelebb áll hozzájuk, mint a szociáldemokrata párt igen tisztelt vezetőihez. Azt hiszem, hogy az iparügyi minisztérium költségvetésébe beállított 159.000 pengő többszörösét is megszavazná ez a Ház, hogyha ez a többszörös összeg az állami közvetítés bevezetésére szolgálna. De ugyanez vonatkozik a földmívelésügyi tárca keretében arra a körülbelül félmillió pengőre is, amely az Országos Mezőgazdasági Munkásbiztosító Intézet és egyéb más munkásjóléti kérdések megoldására van felvéve. Azt hiszem, hogy az egész ország megnyugvással ós Örömmel fogadta a miniszterelnök úrnak azt a szegedi kijelentését, hogy a mezőgazdasági munkásság öregségi biztosítását rövidesen meg fogja oldani. Ez feltétlenül egy olyan adósság, amivel a földmunkásnépnek tartozunk, amely évtizedeken keresztül nem tudta azt, hogyan fogja lehunyni a szemét. Az Öregség bizonytalansága kelti a legnagyobb elégedetlenséget, ezért ez a kérdés az emberiség egyik legnagyobb kérdése. A földmunkásokra vonatkozó ez a szociális gondoskodás természetes következménye annak az agrárszociálpolitikának, amelyet annak idején Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter úr fektetett le, akinek mezőgazdasági szociális intézkedései tulajdonképpen az egész ipart megelőzték. Méltóztatnak ugyanis tudni, hogy a mezőgazdaság bizonyos nagyságú és higiénikus munkáslakásokat köteles építeni, akkor, amikor a nagyipar ma még mindig nincs arra kötelezve, hogy munkáslakásokat építsen. Ha azt látom, hogy a földbirtokosoknak a cselédeikről való szociális gondoskodásának kötelezettsége fennáll, csodálkoznom kell azon a koncentrikus támadáson, amely ma éppen a mezőgazdasági ingatlantőke ellen állandóan elhangzik. Teljes mértékben tiltakozom ez ellen a támadás ellen. Méltóztatnak emlékezni egy nemrégiben hirdetett könyvsorozatra, amelynek minden kötete az országnak egy más területéről szól, s amely kötetekben egy dekonjunktúrás korszak minden nyomorúságát felemlíti. Nem láttam azonban ilyen könyvsorozatot az ipari munkásság sorsáról akkor, amikor egy nagy, soha nem látott konjunktúrában új Krőzusok jelentek meg a magyar glóbuson. Valahogyan úgy látom, hogy a há; ború utáni radikalizmus kezdi megint felütni a fejét. Valahogy úgy látom, hogy megint ugyanazok fűtik ezt a radikalizmusig ezt az őrült haragot és gyűlöletet a földvagyon ellen, mint a háború előtt. Ez a tendencia, azt lehet mondani, azért nyilvánul meg a földvagyon ellen, mert még van földvagyon annak az osztálynak kezében, amely nem idegen, amely ellenáll annak a baloldali felfogásnak, amely uralkodni akar rajtunk és igenis földvagyon van még azoknak kezében, akik < az igazi magyar szociális^ gondolatot tartják irányadónak magukra nézve. A másik ok, amiért nekimennek ennek a földvagyonnak, az, hogy az intranzigens nemzeti gondolat ezekben a birtokokban, ezekben a vagy ónokban konzerválódik még ma is,