Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

Az országgyűlés képviselőházának 207. ez az éles és erőteljes beállítása, ahogyan azt Louis francia pénzügyminiszter; tette, a mai viszonyok között, amikor minden politikai koncepció, minden társadalmi, gazdasági, vagy közjogi reformalkotás megvalósítása túlnyomórészt a gazdasági előfeltételek ós pénzügyi lehetőségek tisztázásán múlik, nem állja meg « helyét. Bár kétségtelenül áll az, hogy a jó politika előfeltétele minden helyes pénzügyi politikának, azt sem ílehet tagadni, hogy a jó pénzügyek, tehát az állam és az egyes társadalmi rétegek teherviselő képességével számoló, azok kardinális szükségleteire figyelemmel lévő, az első-, a másod-és a harmadrendű szükségletek között heílyes és okszerű hierarchiát teremteni tudó pénzügyi politika nélkül lehetetlenség jó politikát folytatni, ami egyszerű szavakban kifejezve azt jelenti, hogy amennyire a jó politika előfeltétele a jó pénzügyeknek, annyira előfeltételei a jó pénzügyek a jó politikának. Innen, az állami pénzügyek alakulása - és az általános politikai vonalvezetés között fennálló szerves összefüggés-bői következik bizonyos mértékig az az alkotmányos gyakorlat is

; hogy a törvényhozás rendszerint az állami pénzügyek, a költségvetés tárgyalását tartja legalkalmasabb lehetőségnek nem csupán az általános pénzügyi vezetés, hanem a kormány általános politikai gesztiójának megbírálására is, mert hiszen az állami bevételek helyes megválasztásában, az állami jövedelmek helyes felhasználásáéban jut leginkább és a legpregnánsabban kifejezésre annak a politikai és világnézeti vezetésnek az általános karaktere, amelyet az uralmon lévő kormány, illetve az általa reprezentált politikai rendszer megvalósít és követ. Ebben a tekintetben a mostani idők meglehetős korlátolt lehetőségek elé állították a mai kor pénzügyminisztereit és szinte lehetetlenné tették annak a klaszszikus pénzügypolitikai elvnek érvényesülését,, amelyet a dogmatikus pénzügyi tudományok olykép állapítanak meg, hogy a magánháztartások vitele abban különbözik a közháztartások vitelétől, hogy míg a magánháztartásoknál a szükségleteknek kell alkalmazkodniok a bevételekhez, a közháztartások esetében ez pontosan fordítva áll: itt a bevételeknek kell igazodniok a szükségletekhez. Sajnos, túl vagyunk azokon az időkön, amikor a pénzügyminiszterek előtt nem volt probléma, hogy a gazdasági, társadalmi és szociális élet normális fejlődése által felvetődő egyik vagy másik probléma megoldására honnan vegyék a fedezetet. A mai kor pénzügyminisztere az előtt a sokkal bonyolultabb és súlyosabb feladat előtt áll, hogy a társadalmi, gazdasági vagy szociális élet rohanó tempója s* szinte vulkanikus^ kirobbanásai által felszínre dobott szövevényes gazdasági, szociális kérdéseket hogyan állítsa olyan rangsorba egymással, hogy az állam exiszteniális érdekeinek aláásása nélkül tudjon egyik vagy másik nagy politikai gazdasági vagy szociális koncepció megvalósítására fedezetet találni. Még közvetlenül itt vannak előttünk azok az idők, amikor az állami gépezet elemei szükségleteinek kielégítése is súlyos gondokat okozott a kormányoknak és sajnos, még ma is az a helyzet, hogy az állami költségvetés bevételérek több mint 90%-át olyan célokra kell fordítani, amelyek tekintetében a kormányzat és pedig semmiféle más kormányzat, semmiféle más politikai rendszer számára sem — volna lehetősége semmiféle speciális politikai vagy ülése 1937 május h-én, kedden. 491 világnézeti mérlegelésnek, és az állami jövedelmeknek alig 10%-a fordítható csupán olyan célokra, ahol a kormánynak módjában áll a maga politikai és világnézeti beállítottságából fiakadó, sajátos (koncepcióját éirvényre juttatni. Meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi magyar királyi kormány ezekkel a lehetősegekkel bőségesen élt olykép, hogy a pénzügypolitikai és az általános kormányzati gesztióból nemcsak a politikai és világnézeti irányának generális irányelveire, hanem azok konkrét tartalmára is következtetni lehet és ez a konkrét tartalom felfogásom szerint nem más, mint a dolgozó magyar nép, különösen pedig a dolgozó agrárnépesség gazdasági megerősítésére, szociális alátámasztására és erkölcsi felemelésére irányuló konzervatív, keresztény, népi politika. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez az, a politikai örökség, amelyet a jelenlegi kormány közvetlen elődjétől, amelynek nemcsak tagjai túlnyomórészében, hanem lelki és világnézeti habitusában is az örököse, átvett és amely örökséggel, meg kell állapítanom, talán a legelsősorban nekem, aki az előbbi kormány keretében közismerten bizalmi pozíciót töltöttem be — az elmúlt félesztendő alatt a jelenlegi magyar királyi kormány aemcsak becsülettel és hűséggel, de rendkívül nagy politikai hozzáértéssel és talentummal gazdálkodott. (Ügy van! Ügy van! — Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Ez a gazdálkodás, ezzel az örökséggel való sáfárkodás nem egyszerű, nem másodrendű, nem jelentéktelen feladatokat ró azokra a vállakra, amely ennek az örökségnek súlyát a történelem útján továbbvinni hajlandók^ és képesek. Nem azokra a méltatlan támadásokra és kegyeletlen bírálatokra gondolok ezeknél a szavaimnál, amelyek ezt a politikai örökséget a t. túloldal egy-két tagja részéről érték és amelyek között különösen Griger és Payr képviselő urak beszédei excelláltak. (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) Nem ezekre a támadásokra gondolok állításom aláhúzásánál, hanem azokra a súlyos, fontos és sürgős problémákra, amelyeknek megoldását ez az örökség megkívánja, amely örökség szolgálata a keresztény, nemzeti politikai irány üonzekvens és állhatatos betartása 'nélkül a mai viszonyok között lehetetlenségszámba menne. Annál is inkább így van ez, mert ezt hozza magával a világpolitikai helyzet. Eendkívül nagy figyelemmel hallgattam e tekintetben Sigray Antal képviselő úrnak azokat az érdekes fejtegetéseit, amelyekben a nemzetközi helyzetet vázolta és amelyek során nem tudván optimista színekkel felvázolni előttünk a jövendőt, meglehetősen aggasztó és sötét keretet adott az elkövetkező időknek, amelyekben hazánk jövendője is el fog dőlni. Az angol-olasz ellentét, a németszovjet viszály, a Spanyolországban dúló világnézeti harc, amelynek a szerencsétlen, jobbsorsra érdemes

1 spanyol nép úgyszólván már csak szenvedő szemlélője, a Dunáig elnyúló szovjetbefolyás, a népszövetségi gondolat lehanyatlása, a lázas iramban való fegyverkezes, a középeurópai autarchia fianintairtása, a kisantant államainak konok elzárkózása minden konstruktív, kivezető európai átrendezés elől. a nemzetközi kereskedelmi viszonyoknak továbbtartó bénult állapota, mindezek következtében az általános bizalmatlanság fokozódása ós -- amit talán először kellett volna említenem — minden konstruktív gondolat hiánya, amely ebből a káoszból kivezethefcaé az embe-