Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

Az országgyűlés képviselőházának 2 06. ülése 1937 május 3-án, hétfőn. jobboldali külpolitika? — Rajniss Ferenc közbeszól.) Es ebben a vonatkozásban — ez a dologRajniss t. képviselőtársamat érdekelni fogja, (Rajniss Ferenc: Engem már semmi sem érdekel!) mert talán felvilágosítást adhat — nem tudom megérteni, hogy miért lelkesednek nálunk az egyoldalú, nyaklónélküli németbarát politikáért. Lelkesednek elsősorban (Rajniss Ferenc: Kicsoda?) az úgynevezett szélső jobboldali elemek. (Propper Sándor: Mondjuk az Uj Magyarság! — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget. — Gr. Festetics Domonkos: Lelkesedjünk Moszkváért? — Malasits Géza: Ha egy kapucinert megiszik a kávéházban, megfizeti a német barátságot! — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Elsősorban lelkesednek ezért a szélső nacionalista jelszavakat hangoztató úgynevezett szélsőjobboldali köreink közül legalább is egyesek és lelkesednek azt a — hogy úgy mondjam — régi kuruckodó mentalitást ma is feléleszteni akaró és nemlétező ellenségekkel szemben hadakozó modern kuruckodók. (Rajniss Ferenc: Ilyen nem létezik, csak kitalálták! Ki az a kuruckodó? — Zaj a jobboldalon.) Ez olyan dolog, amitl nem tudok megérteni, mert ha van valahol es valaki számára alapja annak, hogy a mai túlzott német befolyástól féljen és azt ne tartsa kívánatosnak, akkor elsősorban azoknak van erre alapjuk, akik fajvédőknek, a magyar faj védőinek mondják magukat. Mert nagyon jól látjuk, hogy mennyire lehetetlen dolog- a külpolitikát kizárólag- antiszemita schlagwortokra, alapozni és a zsidókérdésről való elgondolásokra alapoznia valakinek. (Rajniss Ferenc: Zsidó külpolitikát nem akarunk csinálni! Ez az egész!) De vannak, akik az egész külpolitikát igenis erre alapozzák és ha kutatjuk, hogy mi áll a dolognak a mélyén, akkor itt bizonyos közös antiszemita felfogás lelhető csak fel, mint közös vonás és semmi egyéb közös vonás nincs. (Mozgás a jobboldalon.) A zsidókérdés azonban belső kérdése az illető országnak, amelyet a sajátmaga útjain és módjain kell megoldania, (Rajniss Ferenc: Ügy van!) de az semmiesetre sem alkalmas arra, hogy arra alapítsuk a külpolitikánkat. (Propper Sándor: Akiket zsidó pénzen választottak meg, azok nem tudják megoldani a kérdést! — Zaj a jobboldalon. — Boczonádi Szabó Imre: Nem bízzák magára! — Elnök csenget. — Malasits Géza: Sírnak a kapitalisták, hogy menynyit kellett leadniok. — Gr. Festetics Domonkos: Miért adták le? — Vitéz Árpád: Nem árt nekik, hála Istennek! — Folytonos zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Ne felejtsük el, t. Ház, hogy azok, akik^ itt a Németországban nyomtatott magyarnyelvű nyomtatványokat és röpiratokat terjesztik, ugyanabból a forrásból szerzik be a propaganda-anyagukat, amelyből a romániai vasgárda, amely csak másodsorban antiszemita, elsősorban a magyarság kiirtására alakult ^ és azt tudja az igen t. Ház, hogy micsoda jótéteményeket köszönhetnek annak az elszakított területen élő magyarok. (Fábián Béla: El kell olvasni Ignácz Rózsa könyvét!) Az új knruckodás, amely ebben a mentalitásban küzd a Habsburg-veszedelem ellen (Rajniss Ferenc: Ilyen veszedelem nincs Magyarországon, sem a nemzetközi politikában! Nem is beszélünk róla! Ezt tagadjuk!), azoknak a kuruckodása, akik egy németbarát elgondolásból kifolyólag és német hatás alatt mereven ellene vannak minden restaurációs törekvésnek, végeredményben csak a régi háború előtti »átkos közösügyes idők« mentalitásából táplálkozik. Igen t. Ház! Mi sokszor konfliktusba keveredtünk a királlyal, a dinasztiával, de ha elgondoljuk, hogy miért, akkor tudjuk, hogy mindig azért, mert az ország függetlenségét, az ország törvényes szabadságát nem respektálták, mert a nagy germán hatalmi gondolat előharcosa] voltak. Ez a veszedelem megszűnt abban a pillanatban, amikor a római szent birodalom megszűnt és 1849 után a Gross-Österreich kísérletezések, hogy úgy mondjam, csak utolsó hullámai voltak ennek a régi római szent birodalmi mentalitásnak (Zaj a jobboldalon), amely elpusztult és igen t. képviselő úr, mindenesetre utolsó koronás királyunk, IV. Károly, aíki magáévá tette a nemzet követeléseit a katonai kérdésekben (Antal István: Elkésve!), jelentette volna egy új korszak elejét, ha a világháború, a forradalmak stb. nem jönnek közbe. (Antal István: Csak 1918-ban a marsalltanácson fogadta el magyar követeléseket!) Igen t. Ház! Az egész kérdésben sokkal nagyobb veszedelmet látok éppen, hogy úgy mondjam kuruc szempontból a túlságos német barátságban, mint amekkora a Habsburgok idején fennállott. Ne felejtsük el, hogy mit ír Hitler jelenlegi birodalmi kancellár Meiu Kampf című könyvében a Volk ohne Rauniról. Azt mondja, hogy Németország a Volk ohne Raum és ha ennek kapcsán az egész német politikát, az egész német Drang nach Osten-t, az Ostraum és Südostraum említésével kapcsolatos dolgokat figyeljük, akkor azt látjuk, hogy Németország koloniális követelései inkább csak presztizs-kérdést jelentenek, ellenben Németország természetes expanziója éppen úgy, mint már a háború előtt, ma is a közelkelet felé tendál. Itt elsősorban mi jövünk tekintetbe, a monarchia felbomlása után duuai államoknak elkeresztelt államok. Ennek a német expanziónak útja egyenesen Ausztrián, Magyarországon és a balkáni országokon keresztül vezet a közeikeletre, ahol gazdasági érdekeit a legjobban véli szolgálhatni. Németország ünnepélyesen lemondott Nyugat és Északkelet felé minden revíziós igényéről államfője által. Németország kijelentette, hogy semmi területi igénye nincs Franciaországgal szemben, hogy Elszász-Lothar ingiát nem akarja visszaszerezni.' Elleniben sohasem mondotta ki Németország, hogy Ausztria függetlenségét hajlandó (garantálni, Németország- sor hasean mondott le ünnepélyesen és: félreérthetetlenül Ansohluss-törekvéseiről, r legfeljebb arra volt hajlandó, hogy ezt a kérdést bizonyos záros ihatáridŐTiS kikapcsolja. Németországnak, igenis ez a természetes expanziós vonala és ha veszedelem volt Magyarország függetlenségére nézve a német birodalmi gondolat, amikor csak egy római szent ^birodalmi gondolat, égy dinasztikus elgondolás, egy nagy császárság hatalma állott velünk szeimiben, (Zaj. — Elnök csenget.) iákkor sokkal veszedelmesebb ez a birodalmi gondolat ma, amikor egy faji öntudatra 'ébresztett nagy nemzettel, egy olyan nagy nemzettel állunk szemben, amelynek minden tagjába már gyermekkorában belenevelik azt, hogy a faj, a nép felette áll mindennek, hogy a Reich nincs elhatárolva az államhatárokkah hanem a Reich ott van és ott végződik, ahol az utolsó néimet lakik, amikor egy misztikus »Reichsidee«-t építenek fel a faji gondolatra és a németeket külföldön óé mindé-