Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

Az országgyűlés képviselőházának 2 06, ülése 1937 május 3-án, hétfőn. 439 rnitt ennek a bűvöletébe najtjták, akkor ez a gondolat sóikkal veszedelmesebb a régi birodalmi gondolatnál, különösen, ha olyan jó propagandával dolgozik, amint tudomásom szeirint és az igen t. kormány tudomása szerint is dolgozik minálunk ós az utódállamok közt, elsősorban Romániában. Különben Romániában láthatjuk, hogy mit kell várnunk egy ilyen német expanziótól, amikor ott olyan helyeken, ahol például az iskolákat a legnagyobb rosszindulattal setai tudjak elrománosítani, elnémesítik őket, mert kisütik, hogy az a magyar község német eredetű. Erre számtalan példa van. Az Ein Volk, ein Reieh gondolata kísért, ennek veszedelme fenyeget. Egy kiváló, egyébként osztrák, nemzeti szocialista író könyvében igen érdekes dolgokat olvastam arról, hogy mennyiben különbözik a mai »Reichsidee« a régi imperializmustól. Azt mondja ez a kitűnő író, (hogy a régi imperializmushoz a mai nelmzeti szocialista Németországnak semmi köze nincs. A régi imperializmus hódítani akart, területét, gazdagságát akarta növelni és esetleg idegen népeket meghódítani. A mai »Reichsidee« ennél sokkal magasabbrangú, mert a német Reieh — egyelőre eszmei Reieh — tagjának tekint minden németet és gsográfiailag ott végződik, ahol meg németek élnek. Azt jelenti tehát, 'hogy mindenütt a német az uralkodó faj, az őslakosság pedig alárendelt — mondjuk — a legjobb esetben jobbágy faj lehet. Érdekes, hogy a nacionalizmusnak ilyen formában való megszületését egyesek előre látták és amikor az 1870—71-i francia háború győzedelmes befejezése után Németország kimondotta a német egységet és megszületett a Második Birodalom, amikor a magyar parlamentben is voltak felszólalások, (Antal István: Irányi Dániel!) amelyek ugyan inkább szentimentálisak voltak és a francia demokráciával érzett rokonszenvet juttatták kifejezésre,^ amely a megvert nációk iránt fel szokott ébredni, — hiszen a mi szabadságharcunk sem volt még nagyon távol — akkor Eötvös József báró. aki idősebb Andrássy Gyula gróffal levelezett, együk levelében megemlékezett a német egységről és helyeselte azt — akkor még a német egység nem jött létre — és azt a reményét fejezte ki, hogy az föderalisztikus lesz, vagyis a német birodalom egyenrangú államok szövetsége lesz, semmi esetre sem császárság. Azután mint tudjuk, megalakult a német császárság. Ebkor a magyar parlamentben egy alkalommal interpellált —ez érdekes •— éppen egy nemzetiségi képviselő, holott nálunk, mint tudjuk, a németek is nemzeti kisebbség. Ez a képviselő a pángermán hullámtól féltette már akkor Magyarországot, a Magyarországon élő magyarságot és a többi nemzetiséget is és a következőket mondotta. (Olvassa)' »Tekintettel arra, hogy Magyarország s az ezzel összekötött szomszédos, keleti és déli népek a pángermánizmus növekedésében jövőjük iránt komoly veszélyt látni feljogosítvák!...« Nagyon érdekes az is, amit ugyancsak egy másik akkor kevéssé ismert képviselő, Babes Vince mondott. Ö a porosz-francia háború kezdete óta — elég helytelenül — mindig a beavatkozási politikát kívánta a semlegességi politika helyett és azt kívánta, hogy a monarchia avatkozzék bele a háborúba Franciaország mellett. Ez naiv elgondolás KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XII. volt. Amikor azonban megszületett a német birodalom, akkor álláspontjának megindokolása nem volt minden érdekesség nélkül való, mórt a következőket mondotta (olvassa): »A német egységnek, amelyet megalakulni engedtünk, sem célja, sem jogosultsága, sem korlátja nincs.« Ezek természetesen túlzások. Továbbá azonban ezt mondotta: (olvassa): »Az egység nem a német nemzet akaratából létesült, de a kormányok kényszeréből. Korlátja nincs, mert maholnap Poroszország majd a többi német tartozmányokat is egyesíteni akarja.« Látjuk tehát, 'hogy akkor naivitásnak tetszhetett az ilyen mondat, bizonyosan mosolyogtak is rajta — aminthogy most a miniszter úr is mosolyog rajta. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Bismarck nem fogadta meg a tanácsot!) De végeredményben bekövetkezett. Először is a porosz királyból német császár lett és ő uralkodott a többi német uralkodó felett, majd pedig a nemzeti szocialista rendszer megszüntette az egyes államokat, az egyes királyságokat, amelyekből Németország állott és egyesítette az egész német birodalmat. Per analógiám: akkoriban Eötvös József báró egyik levelében, amelyet gróf Andrássy Gyulának írt, azt az aggodalmát fejezte ki, hogy bizony Tirol, Salzburg és FelsőAusztria könnyen ki lesznek téve Poroszország németesítő és bekebelező törekvéseinek. Ha a mai helyzetet nézzük, akkor látjuk, hogy ezek az aggodalmak indokoltnak látszanák. Én éppen azért terjeszkedtem ki elsősorban ezekre a kérdésekre, mert szeretném, ha az igen t. kormánytól külpolitikánk vonalvezetésére nézve és arra nézve, hogy nem követünk teljesen egyoldalú külpolitikát, megnyugtató választ kapnék. Arra nézve természetesen, hogy hová tendáljon külpolitikánk, azt mondhatom: régi igazság, hogy azzal állhatunk csak szóba, aki hajlandó velünk szóbaállni. (Rajniss Ferenc: Ez az!) Ezért mondottam, nem helytelenítem azt, hogy Németországgal és Olaszországgal jóviszonyt tartunk fenn és tudom, hogy nagyon naiv dolog egyszer azt követelni, hogy csináljunk franciabarát politikát, máskor pedig azt, hogy csináljunk angolbarát politikát. Ehhez először az kell, hogy szóbaálljanak velünk. Üe fontosnak tartom, hogy megtegyünk mindent a magunk részéről annak a lehetőségnek megalapozására, hogy ezekben a nagyhatalmakban igenis támaszt találjunk jogos törekvéseinkhez s velük jóviszonyba kerüljünk; mert nekünk csak az az érdekünk, hogy midenMvel, minden hatalommal tűrhető viszonyban legyünk és mindenesetre az az érdekünk, hogy ha már valamely hatalmi csoporttal szorosabb nexust kell fenntartanunk, ez az a hatalmi csoport legyen, amelynek nem érdeke erre felé a túlságos germán terjeszkedés. (Antal István: Az, amelynek érdeke a békeszerződések fenntartása?) Én természetesen belátom, hogy nekünk modus vivendit kell találnunk a minket környező utódállamokkal is. Tudom, hogy ez nagyon nehéz és hogy a legtöbb esetben nem rajtunk múlt.Jiogy eddig nem volt lehetséges. Itt sem szabad minden kísérletezést és tapogatódzást abbahagyni. Nekünk azonban — ami fő és lényeges — nem szabad olyan külpolitikát folytatnunk, amely minket végleg az egyik oldal mellé kompromittál (Mozgás a jobboldalon és a középen.) és ab ovo elejét veszi annak, hogy 62