Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

Az országgyűlés képviselőházának 206. ülése 1937 május 3-án, hétfőn. 435 jon benne — a parlamentnek minden, a külpoli­tika iránt érdeklődő és külpolitikai kérdések­kel foglalkozó tagja. Másodszor pedig: a par­lamentarizmus lényege hozza magával azt, — noha igen helyes, hogy a részletkérdések meg­vitatásával nem fárasztják a törvényhozás plé­numát és azt a külügyi bizottságban teszik meg — hogy igenis minden külpolitikai kér­désről informálva és orientálva legyen az egész törvényhozó testület. (Gr. Sigray Antal: He­lyes!) A népképviseleti rendszer alapja ugyanis éppen a nemzet szuverenitásán alapszik és a nemzet szuverenitása talán sehol sem respek­tálandó ós tartandó annyira tiszteletben, mint ' a külpolitikában, ahol nem egyes belső, intern részletkérdésekről van szó, . hanem az egész nemzet sorsának intézéséről. Más parlamentá­ris országokban — mint például Angliában és Franciaországban — napról-napra látjuk, hogy a parlament plénumában a fontos külpolitikai kérdéseket (Bródy Ernő: Napirendre tűzik!) napirendre tűzik, az ellenzék és kormánypárt részéről pedig nagyfontosságú beszédek hang­zanak el. Az angol parlamentben úgyszólván minden alkalommal meginterpellálják a kor­mányt és a külügyminisztert a külpolitikai kér­désekben. (Fábián Béla: Mindennap!) Any­nyira mennek ott a parlament jogainak respektálásában, hogy 'bizony gyakran előfor­dul, — beismerem — hogy egyenesen gyere­kes interpellációk hangzanak el, amelyek naívságukkal esetleg mosolyra késztetik a minisztert. De ez neon baj; a közvélemény . kialakul. Ebben a tekintetben nem állok egyedül a magam véleményével igen t. Ház. Nemrégen panaszolta nem kisebb ember, nem kisebb kül­poMtikus, mint Bethlen István, akinek érde­mei az ország külpolitikai érdekének megvé­dése tekintetében azt hiszem, nem vonhatók kétségbe, — mert ő panaszkodott nemrégen valahol, nem tudom, hol elmondott beszédé­ben — hogy nálunk nincs külpolitikai köz­vélemény. (Gr. Sigray Antal: Nem is lehet ilyen rendszer mellett!) Bethlen István gróf panasza abszolút helytálló és igaz. En ma­gam is nagyon különösnek és nagyon sajná­latosnak tartom, !ha látom azt, hogy más ál­lamokban., más r országokban — természetesen parlamentáris államokról f beszélek — igenis van külpolitikai közvélemény, Franciaország­ban, Angliában,^ az Egyesült Államokban az intelligens polgárság tagjainak van bizonyos külpolitikai véleményük és ezt rendesen meg is tudják indokolni. (Fábián Béla: Belgrád­ban is van külpolitikai közvélemény, nem­csak Londonban!) Azért példák kedvéért in­kább nyugat felé nézek, mint délkelet felé. — Külpolitikai közvélemény nem alakulhat ki akkor, amikor a t külpolitika kérdését ilyen mimosa pudica-ként kezelik, amely az érin­tésre elhervad. Nem lehet külpolitikai közvé­lemény addig, amig a külpolitika kérdéseiről még a törvényhozásnak nagy többsége sincs egyáltalában tájékozva. (Ügy van! balfelől.) De ha a kormány szempontjából nézem a dolgot, igen t. Ház, a kormány szempontjából szintén, nem tartom ideálisnak, a mai helyze­tet, mert utóvégre a kormány bizalmat kér a maga számára. A mai kormányról, a mai kül­ügyminiszter úrról feltétlenül feltételezem azt, hogy valódi bizalmat, nem a mindenkori párt­fegyelemtől függő, megrendelésre házhoz szál­lított bizalmat kivan.. Hogyan dönthessünk a bizalom kérdésében : olyan esetben, amikor nem tudjuk, hogy milyen politikával szemben le­gyünk bizalommal vagy bizalmatlanok. Ezzel a mostani gyakorlattal szerintem szakítanunk kell. Ez is egyik oka a .inak, hogy nem ismer­vén a kormány külpolitikáját, nem tudok róla bírálatot mondani. A jelenlegi külügyminiszter úr személyét roppant nagyra becsülöm, az ő kiváló kvali­tásait, kiváló szaktudását és külpolitikai mód­szereinek óvatosságát, minden kalandos vállal­kozástól való irtózását a legnagyobb elismerés­sel kísérem, elgondolásait azonban, hogy milyen külpolitikai vonalvezetést szándékszik inaugurálni, nem ismerem. Nem lehet valaki­nek csak tehetségére és képességeire alapítani a bizalmat. Nem tudjuk, hogy hova megyünk és ma, amikor egész Európa puskaporos hordón táncol és amikor végzetes konfliktusok szín­terévé lehet a közeljövőben Európa, nem tud­juk, hova tartozunk. Adja Isten, hogy ne le­gyen, de a helyzet ma az, hogy a béke, a világ­háború óta mindig hajszálon függő béke, ma még labilisabb, mint volt valaha. Elég a világ­sajtót olvasni, elég a francia, az angol, a német, az olasz — mindegy, akármilyen kül­földi — állam sajtóját olvasni, abból sokkal , inkább kidomborodik, mint a mi sajtónkból az, hogy mennyire számolnak egy háború lehető­ségével. Itt látom a legnagyobb veszedelmet: nem abban, hogy vannak vitás kérdések, ame­lyek konfliktusok magvait rejtik magukban, hanem abban, hogy az emberek, a nemzetközi közvélemény lassankint kezdenek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy egy világháború felé megyünk. Az ember akármelyik világlapot nyitja is ki, az a kép tárul elébe: lehet, hogy nem lesz háború, de sokkal valószínűbb, hogy lesz. Tudjuk, hogy ez igazán nem tőlünk, Ma­gyarországtól függ. Mi csak , remélhetjük, hogy nem lesz világháború, nem lesz olyan konfliktus, amelynek levét természetesen első­sorban a kis államok isszák meg, ellenben igenis provideálnunk kell, tudnunk kell. hol állunk. A mi politikánk csak békepolitika lehet. (Gr. Sigray Antal: Ügy van!) Ha a békepoli­tikát, — azt, hogy a mi számunkra mi lehet a helyes békepolitika — meg akarom formu­lázni, akkor azt kell mondanom: egyik alap­elve az legyen, hogy amennyire tőlünk függ, senkivel, semmi más állammal, .hatalommal, olyan konfliktusba ne keveredjünk, amely eset­leg folytatódhatik, elmérgesedhetik és komo­lyabb összeütközésre vezethet; másrészt pedig semmi hatalommal, vagy hatalmi csoporttal olyan szoros szövetségeket, kapcsolatokat ne kössünk, amelyek elszakíthatatlanok és elsza­kíthatatlanok lesznek olyan esetben is, amikor a nemzet és az ország érdeke az lenne, hogy minden konfliktuson lehetőleg kívül marad­junk, semlegesek tudjunk maradni. Tekintet nélkül arra, hogy igaz-e vagy nem, — ezt nem tudhatjuk, mert a kormány külpoli­tikájáról teljes tájékozatlanságban vagyunk — úgy vagyunk elkönyvelve, nemcsak itthon, ha­nem az egész világ 'közvéleménye előtt is, mint egyike azoknak a kisebb államoknak, mondjuk, függvény-államoknak, amelyek a berlin-római tengelyre támaszkodnak. Ezt a véleményt meg­alapozza az a tény, hogy Olaszországgal évek óta baráti viszonyban vagyunk és hogy főkép­pen az utóbbi időkben, főképpen a Gömbös-kor­mány óta, — de azelőtt is — meglehetősen jó­viszonyban voltunk a Németbirodalommal. Ez i

Next

/
Oldalképek
Tartalom