Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

34 Áz országgyűlés képviselőházának 19 kifogásolom, azonban az a meggyőződésem, hogy ebben a kérdésben, ennek a kérdésnek áttekintésénél nem helyes az 1926-os és 1936-os időpontokat nézni, mert hiszen közben a vállalat életében nagy átalakulás ment végbe. (Nagy zaj. — Halijuk! Halljuk!) A Creditanstalt összeomlása után megváltozott a helyzet; éppen ezért felfogásom az, hogy ennek a kérdésnek eldöntésénél a gazdasági válság mélypontja óta kel

1

! az adatokat vizsgálni, vagyis 1932—33-tól kezdve. Erre az igen t. miniszter úr is rámutatott, nagyon helyesen s elismerte, hogy a szénárak azóta nem igen változtak. Azt viszont ő is felolvasta és én is ugyanattól a vállalattól kapott adatokat olvastam fel, hogy a készletek csökkentek és az eladott mennyiség emelkedett. Kétségtelen, hogy ez konjunkturális tünet. Felesleges ezt a kérdést tovább vitatni, csak azért hangsúlyoztam ezt, mert nagyon tetszetős, de helytelen szembeállítani — legalább az én igénytelen felfogásom szerint — az 1926-ban volt 16 milliós bevételt az 1936. évi 11 és félmilliós bevétellel. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Megmondtam a közbeeső adatokat is.) Azóta hatalmas fellendülés következett be a bányászatban. Azt a szempontot, hogy bérminimumot lehet-e megállapítani, vagy nem, általában mindig elvetik. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nincs is szükség rá!) Azt hiszem azonban, hogy ha nem bérminimumról van szó, akkor kellene valami olyan állandóan működő intézmény, amely eleve kizárja azt, hogy ilyen katasztrófa létrejöhessen. Azt, amit Csoór képviselő úr mondott, mindenki helyeselte és megtapsolta, hogy tudniillik mindenki elkésett; akkor nekem nyilván jogom van azt kívánni, hogy olyan berendezést kell alkalmazni, amely eleve kizárja a késedelmet, mert ez fog történni egy vagy két év múlva. (Ügy van! balfelől. — Farkas István: A panaszbizottságok már régen megcsinálták volna!) A másik kérdés, amelyre az igen t. miniszter úr válaszolt, a generális megoldás szempontjából, az, hogy kvázi a bányák átvétele az állam részére lehetetlen. Vagyok bátor megjegyezni, hogy a bányák átvállalását a legkomolyabb szakemberek és a ma is fungáló árelemző-bizottság elnöke nagyon komolyan javasolta és ez irányban nagyon komoly tárgyalások folytak. Azt hiszem, nagyon nagy a pártja ennek a felfogásnak Magyarországon, mintahogy külföldön is nagyon sok esetben előfordult, hogy az energiatermelésben az állam jelentős szerepet vállalt Az árszabályozás azonban csak akkor válik lehetővé, ha az állam a termelésnek legalább olyan százalékát bírja, hogy ezzel tényleg a termelésbe és eladásba lényegesen be tud folyni. Ez pedig olyan termelést jelent, hogy a komlói teleppel és a pécsi medence átvételével együtt, legalább is szakértők véleménye szerint, — ezt nem is én mondioim, hanem odavaló mérnökök mondják — már olyan mennyiség, hogy a termelés 18—20 százaléka állami kézbe kerülne. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: A legdrágább a termelési költség! így csak felfelé lehet szabályozni, de nem lefelé!) Az igazgatási költség miatt. (Peyer Károly: Az akkordárakat úgy redukálják, ahogyan a termelés emelkedik. Azért kell minimálni!) Az államosítás kérdése tehát nagyon fontos szempont az árszabályozás miatt. De nemcsak a szén közvetlen ára, hanem az egyéb iparcikkek termelési, költsége miatt is. Köztudomású, 3. ülése 1937 március 3-án, szerdán. hogy a cement és a tégla árában a szén ára közvetlenül jut kifejezésre, tehát a széles rétegek építkezési költségelemeit erősen befolyásol ja. Ebben az esetiben —azt Íriszem — nagyon üdvös lenne, ha az állam kéziében valamilyen a mainál jobban működő árszabályozó szerv lenne. En elismernék egy másikat is, csak lenne. Azonban az a tapasztalásunk, hogy az árelemző bizottság, bármilyen illusztris emberek is legyenek ott, a gyakorlatban nem működik. (Kun Béla: Sokszor sóhivatal!) Ezért vagyok bátor hangsúlyozni, hoyy én a gyakorlati megoldást tartom szem előtt. Nem ragaszkodom sem az egyik, sem a másik megoldáshoz, csak^ a tényleges, eredményes beavatkozás szükségességét bangúlyozom. Tekintettel arra, hogy a miniszter úr rendkívül agilisán dolgozik és határozott eredményeket ér el, a választ tudomásul veszem. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: A viszon válasz joga megilleti Brogli képviselő urat is. Brogli József: T. Ház! A miniszter úr válaszát köszönettel tudomásul veszem, mégis kérem a miniszter urat arra, hogy a legkisebb bérek megállapítására vonatkozó kérésemet úgy méltóztassék értelmezni, hogy én nem egy nevezőire kívántaim ihozni a bányákat, hanem azt óhajtom, hogy minden egyes bányánál külön, az illető bánya viszonyainak megfelelően, méltóztassék megállapítani a minimális munkabéreket. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ez {megtörténik! — Elénk helyeslés.) A választ — ismétlem — tudomásul veszem. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Csoór képviselő urat szintén megilleti a viszon válasz joga. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Sajnálatomra nem vagyok abban a helyzeitben, mint a két előttem szólott t.. képviselőtársam, hotgy a 'miniszter úr válaszát tudomásul vehessem. A miniszter úr változatlanul azon az állásponton van, amelyet az iparügyi minisztérium bányászati osztálya az előző esztendőben is képviselt. Ez az álláspont vezetett a mostani helyzethez. En igazán nem izgatni akarok; nemcsak nem kell ezt a népet izgatni, de nem is lehet, mert ez józan, munkás, hazafias nép. Ennek az állapotnak fenntartása megint ugyanazokkal a következményekkel fog járni, mint amilyenekkel járt az 1934. évben, hogy sorozatos követelések és zavargások lesznek ezen a területen. Nem lehet elválasztani, mélyen t. Képviselőház, a munkáselbocsátásokat a 8%-os bérredukció megszüntetésétől, mert amennyivel most a bányavállalat a 8%-os bérredukció megszüntetése folytán többet fizet a munkásoknak, annyit kiegyenlít, megkeres azzal, (Peyer Károly: Feleimelték az árakat a társulati árudákban!) hogy ezeket a munkásokat elbocsátja. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem méltóztatott megérteni. Erről már nyilatkoztam!) Ügy méltóztatott nyilatkozni erről, hogy nincs termelésre szüksége. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem is volt!) De a bányavállalat taktikázott, húzta-halasztotta a tárgyalásokat hónapokon át, hogy akkor tudjanak már munkásokat elbocsátani, amikor rájuk nézve ez a csökkenés nem jelent kockázatot és nem jelent az^ üzemben veszteséget. Természetesen most már kifelé haladunk a télből, a szükséglet jsokkal kevesebb és így könnyen beszélnek arról, hogy 137 embert el-