Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 20 nem ugyanannyi, vagy talán még több vajat exportálhat, — pontosan nem tudom — mint Magyarország, pedig mi mindig agrárállam voltunk. Ideje volna tehát már annak, hogy mi is komolyan törődjünk a mezőgazdasággal. A kormánynak mindent el kell követnie, hogy minél jobban fejlessze és emelje a mezőgazdaságot, hogy ennek a kis megcsonkított országnak jó fundamentumot készítsünk. ' Még egy igen fontos és valóban szociális kérdésre szeretnék kitérni. Tudjuk, hogy több országban már évekkel ezelőtt törvényt hoztak a munkások érdekében, hogy amikor már elöregedtek vagy magukat fenntartani nem képesek, ellátásuk biztosítva legyen. Igen komoly kérdés ez, amelyet tudomásom szerint ebben a Házban már szóvá is tettek. Fontos szociális kötelesség volna ezzel a kérdéssel mélyebben és komolyabban foglalkozni. A munkásember élete, mindnyájan tudjuk, olyan, hogy verejtékkel dolgozik, szorgalmatoskodik, hogy fenntartsa önmagát, hozzátartozóit, vagyis családját. Ha munkája van ós állandó munkalehetőséggel rendelkezik, úgy becsületes és dicséretreméltó munkát végez, hiszen híres a magyar munkás teljesítőképessége és becsületessége. De mi lesz ezzel a munkásemberrel, ha megöregszik, vagyis ha testi ereje elhagyja? Ilyenkor vagy a sovány kenyeret evő, szűk anyagi viszonyok között élő gyermekeire van utalva, vagy pedig, ha azok nem fogadják be, vagy nem tudnak róla gondoskodni, kénytelen koldusbotot venni a kezébe és járni az országot, mert igen kevés azoknak a munkásembereknek a száma, akiknek van egy kis vagyonuk. Nincs mit félretenniök arra az időre, amikor már dolgozni nem tudnak. Feltétlenül törvényt-kellene tehát hozni a munkásnyugdíjról. Tudom, hogy megcsonkított országunknak nehéz és súlyos időkkel kellett és kell megküzdenie, de ennek ellenére is mindent el kell követnünk az alsóbb néprétegek életviszonyainak emelésére. Például Dániában két évvel ezelőtt hoztak a munkáséletjáradékról törvényt. Ott majdnem minden állampolgár bizonyos összeg erejéig hozzájárulást fizet ehhez. Természetesen, aki földbirtokkal vagy más jövedelemmel rendelkezik, nyugdíjat nem kap. Tudomásom szerint az ottani munkásemberek évenként 15 koronát fizetnek a nyugdíjpénztárba, más állampolgárok pedig 8—10 korona körüli összeget és azután az a munkásember, aki elérte a 65. életévét, kap 56—60 korona évi nyugdíjat. Milyen nagy megnyugvást hozna nálunk is egy ilyen rendelkezés. Tudom, hogy verejtékezünk a terhek alatt, ezerféle bajunk van, de rnégisi kötelességünk ehhez a fontos kérdéshez hozzányúlni és a megoldást tető alá hozni. Tudom, hogy csak áldás és megnyugvás kísérné ezt a rendelkezést. T. Ház! A munkásság és a kisgazdatársadalom tagadhatatlanul az ország erőssége. Minden erőnkkel, tudásunkkal, de főleg minden jóakaratunkkal^ azon kell lennünk, hogy ezt az ősi réteget támogassuk. Mindenekelőtt emeljük a parasztság kulturális nívóját és fejlesszük szaktudását, pntudatos gazdatársadalmat kell kialakítani és nevelni. Ilyen gazdával nem egével találkoztam például Dániában. A gazdasági szaktudás és műveltség megalapozására szolgálnak természetesen legelsősorban a gazdasági előadások, főleg a gazdasági iskolák, amelyekről csak jót és szépet lehet mondani. Nem akarok most részletesebben KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. '. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 401 kitérni a gazdasági iskolákra, mert hiszen a telepítési törvényjavaslatnál r elég részletesen foglalkoztam ezekkel az iskolákkal, amelyekről — ismétlem igazán csak szépet és jót lehet mondani. Sok kisgazdatanuló nincs azonban abban a helyzetben, hogy gazdasági iskolákat látogathasson. Ezen is segíteni kellene, (mégpedig az elemi iskolákban. Természetesen a falusi, a mezőgazdasági jellegű községekben szerény véleményem szerint egészen másképpen kellene rendezni a tantervet. Például ott van Dánia, ahol az elemi iskolákban az egyik főtantárgy a gazdaságtan. Nálunk ellenben azt tapasztaljuk, hogy a falusi népiskolákban sok olyan dolgot tanítanak, amelyek messze vannak az élettől, vagyis a kisgazda életétől. Például hetenként három tornaóra van, hangjegyismeret. E helyett igazán sokkal jobb volna, ha a gazdaságtant intenzívebben, gyakorlatiasabban tanítanák. Hetenként három tornaóra van, pedig eleget tornászik az a falusi gyermek, ha otthon a gazdaságban segédkezik. Ami

; pedig a hangjegyek ismeretét illeti, a tanítóknak sok időt vesz igénybe. Hiszen nem azt mondom, hogy a falusi gyermek ne tanuljon énekelni, de viszont ha egy c-t leütnek neki alaphangnak és erre önkéntelenül eltalálja a tercet, a kvintet, vagy a kvartot, ezt természetesen feleslegesnek tartom, mert hiszen nem akarunk operaénekeseket nevelni ezekből a falusi gyermekekből. Mit látunk a legtöbb kisközségben? Van egy-két tanerő, néha igen sok tanuló van és így a gazdaságtanra alig jut neki egy óra. E-z semmi. Legalább heti négy órában kellene ezzel a fontos tárggyal foglalkozni és az összes ismétlőiskolákat átalakítani gazdasági tovább, képző iskolákká, hogy a gazdaságtannal szélesebb területen foglalkozhassanak. Hiba az is. hogy a falusi tanítók gyakorlatilag nincsenek eléggé kiképezve. Minden falusi tanítónak a község gazdasági tanácsadójának kellene lennie. Ha mindezt megszívleljük és megfontolás tárgyává tesszük, akkor néhány év múlva óriási eredményeket tudunk majd produkálni és kisgazdáink felszerelve tudással és szakismeretekkel, olyan haladást mutatnak majd fel, hogy büszkeséggel és örömmel egy sorba állíthatjuk őket az ügyes és szorgalmas dán kisgazdákkal. Ne nagy szólamokat és hangzatos beszédeket mondjanak, mert ez nem segít a tönkrejutott polgár keserves hajam. Ma az egész világon zavar és nyugtalanság tapasztalható, gonoszelemek ütik fel fejüket itt is, ott is, amelyek nálunk is próbálják ezt a nehéz helyzetet kihasználni és a józan gondolkodást más irányba terelni. Ezt nem engedhetjük meg. De viszont az izgatás ellen a legbiztosa'bb óvszer és gyógyszer a gazdasági okosság, a szociális világrend, az igazságosabb vagyonelosztás a széles néprétegek hecsületes szolgálata és érdekeik igazságos védelme. (Ügy van! a baloldalon.) Ezt követeli az isteni törvény, ezt kövesse az állam törvénye^ is és iha ezeket betartjuk ós a balok orvoslását valóban szívünkön viseljük, ránk fog köszönteni egy szebb és boldogabb magyar jövő. {Éljenzés és taps a bal- és a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Gróf Teleki Mihály! Gr. Teleki Mihály: T. Képviselőház! A parlament békés atmoszféráját nem akarom felzavarni, de mint szegény Gömbös Gyula tisztelő híve, feltétlenül szükségesnek tartom, 56