Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

I Az országgyűlés képviselőházának 193. ülése 1937 március S-án, szerdán. (Peyer Károly: És akkor a vájárokat bocsátja el?) Amikor az igazgatóság ezt az elhatározását közölte, akkor megjelent az igen t. szociáldemokratapárt vezetősége a bányaigazgatóság, majd a főispán előtt és ott azt juttatták kifejezésre: tulajdonképpen ők is belátják, hogy a munkáslétszám túlnagy és hogy a munkáselbocsátás a megmaradottak részére több kereseti alkalmat jelent, tehát nem kifogásolják az elbocsátást, egy követelésük van azonban, az, hogy az elbocsátottak között szakszervezeti tag nem lehet (Nagy zaj a jobboldalon és a középen. — Peyer Károly: Ilyent nem mondott senki! A miniszter úr is mást mondott! Csak csiináljanaik belőle politikát! — Elnök csenget.) Méltóztassék tudomásul venni, (Peyer Károly: Ezek 30 éve dolgoznak!) hogy én száraz adatokat és tényeket mondok el és ezen a tényálláson nem változtat az, hogy a szociáldemokratapárt másnapi gyűlésén már igyekeztek ezt a határozott állásfoglalást másképpen beállítani. Az igazgatóság, nagyon helyesen, azt mondotta Tolnai párttitkár úrnak, hogy egy párttitkárnak és egy szervezetnek tulajdonképpen semminemű beleszólása nincs abba, hogy egy munkaadó kiket tart meg és kiket bocsát el. (Úgy van! jobbfelől.) Az igazgatóságnak ezt az eljárását teljes mértékben helyesnek tartom, mert Magyarországon, a magángazdasági elv alapján állva, mégsem lehet azt a jogot biztosítani a munkásságnak vagy a munkásság bármilyen szervezetének, hogy ő állapítsa meg, kit lehet egy munkaadónak valamilyen munkában alkalmazni és kit nem lehet. (Peyer Károly: Nem is akarja! A miniszter úr mást mondott nekem!) Ez szombaton délután történt, a képviselő úrral pedig legutoljára szombaton délelőtt beszéltem. (Peyer Károly: Tessék azt elmondani, amit nekem mondott a miniszter úr! A miniszter úr sem helyeselte ezt!) Az én álláspontom és követelésem a munkaadókkal szemben az volt, — a nélkül, hogy előírtam volna nekik azt, hogy kiket bocsássanak el — hogy az elbocsátásoknál elsősorban szociális szeim pontokat tartsanak szeim előtt, (Peyer Károly: Ez volt a mi álláspon- j tünk is!) másodsorban pedig, — nyíltan meg- j mondottam —r hogy ez ne bosszúhadjárat legyen a munkásság vezetőivel szemben. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Peyer Károly: Helyes! — Zaj.) A bányaigazgatóság nem mondott mást és ha mást mondott volna, akkor is a szociáldemokratapárt, eljárása, mielőtt ismerte volna, kiknek elbocsátásáról van szó, teljes mértékben hibáztatható. A szociáldemokratapárt még nem tudta, kikről van szó, amikor ezt a kijelentést a párttitkár úr szombaton délután a bányaigazgatóság előtt megtette. Ez tehát nem más, mint egyszerű hatalmi fenyegetés a szo-, ciáldemokratapárt részéről. (Zaj a jobboldalon.) Ha ugyanis a szociáldemokratapárt azzal jött volna, hogy itt egy csomó méltánylást érdemlő eset van, mert az elbocsátandó munkások között vannak emberek, akik erre nem szolgáltak rá, akár szocális, akár más. szempontból, akkor igenis meg lett volna a módja a revíziónak. De olyan kijelentést tenni, hogy az elbocsátottak közt pedig szakszervezeti tag nem lehet, mert különben sztrájkolunk, ezt lehetetlen elfogadni. (Peyer Károly: Ilyent nem mondtak! Ezt a miniszter úr csak hangulatkeltésből mondja!) Ez a kijelentés megtörtént. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Peyer Károly: Hol mondta ezt? Ki mondta ezt? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Propper Sándor: Mintha a vezérigazgató beszélne és nem a miniszter űr! — Zaj. — Gr. Festetics Domonkos: Ott voltam az ülésen! Azt mondta: szakszervezeti tag nem lehet! — Nagy zaj a szélsőbal- * oldalon. — Kéthly Anna: Nem is engedték oda! — Elnök csenget.) Csendet kérek, képviselő urak! (Propper Sándor: Ki beszél, a vezérigazgató, vagy a, miniszter?) Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ezek után, —mint említettem —véleményeim szerint a bányaiigazgatóság eljárását hibáztatni nem lehetett és nem is volt mód arra, hogy én az elbocsátások visszavonása érdekében a bányaigazgatóságnál közbelépjek. Méltóztassék megengedni, hogy ezek előrebocsátása után az interpellációkban felvetett konkrét kérdésekre válaszoljak. Matolcsy képviselő úr azt kérdezi: van-e tudomása a m. kir. miniszterelnök úrnak arról, hogy a szénbányák növekvő termelése ellenére is a bányászok reálmunkabére 1933 óta csökkent? A képviselő úr itt hivatkozott adatokra és ezeket az adatokat mindjárt a Dunagőzhajózási Társaság bányáira is applikálta. Bátor vagyok felsorolni a legpontosabb bányakapitánysági adatokat, amelyekből megállapítható, hogy 1932ben például a bruttó széntermelés 6,999.000 métermázsa volt, 1933-ban 6,065.000, (Matolcsy Mátyás közbeszól.) 1934-ben 5,664.000, 1935-ben 6,268.000. 1936-ban 6,180.000. Ebből kereskedelmi forgalomba került ugyanebben az időszakban 1932-ben 4,878.000, 1933-ban 4,531.000, 1934-ben 4,593.000, 1935-ben — ez az első emelkedés — 5,161.000 és 1936-ban 5,149.000. Ezek pontos adatok. Ami pediigi azt illeti, hogy a szénár változatlan volt, errevonatkozóan már voltam bátor megemlíteni, hogy ennek a szénbányának átlagos eladási ára 10 év alatt csaknem 30 százalékkal csökkent, alig valamivel kevesebbel. A képviselő úr a munkabérekre vonatkozólag azt állította, hogy alig valamivel több, mint napi 15—18 fillért tesz ki egy főre. Peyer képviselő úr állapította meg beszédében, hogy egy családtagra számítva az egy pengőt is eléri az a napi munkabér, amelyben a bányászok részesülnek. Azt kéri, hogy állapítsunk meg bérminimumokat. Ez különben Brogli képviselő úr kívánsága is. A bányaüzemben bérminimumokat megállapítani országos érvénnyel, azt hiszem, majdnem^ lehetetlen. A bányák termelési költségei elsősorban a természeti adottságoktól függnek (Peyer Károly: Minimumot meg lehet állapítani!) s függnek a piacra kerülő, eladható szénmennyiségtől. (Györki Imre: És a megélhetés lehetőségétől! Ezt is figyelembe kell venni!) Két bánya sincs azonos helyzetben és én nem szeretnék erre a térre lépni, mert nagyon sok bánya van Magyarországon, — elsősorban a borsodi medencében — amely egyenesen a létét köszönheti annak, hogy valamivel kisebb a vájár- és átlagos kereset, mint az országos átlag. Ha ott béremelést rendelnék el, ez egyértelmű lenne ezeknek a bányáknak megöléséivel, amire nem vállalkozom, # mert ezek a bányák is igen nagy missziót teljesítenek az ottani környék lakosságának foglalkoztatása szempontjából. (Kéthly Anna: Létminimum csak van?) A létminimum felett van a bányamunkásság bére a többi ipari munkáshoz viszonyítva, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) mert boldog lennék, ha az ipari munkásság