Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

398 Az országgyűlés képviselőházának 205, ülése 1937 április 30-án, ^pénteken. T. Ház! Megvannak az okai annak, hogy gazdáink nem tudnak egyhamar felgyógyulni ebből a betegségből. Merem állítani, hogy saját hibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Hogy milyen nehézségeken mennek keresztül a gazdák, azt azok tudják legjobban, akik éveken át foglalkoztak a kisgazdatársadalom problé­máival. Köviden, csak egypár adattal kívánom megvilágítani, hogy például milyen mértékben estek évről-évre a búzaárak és az egyéb gazda­sági termények árai. A búzatermés összértéke például 1928-ban még 661 millió pengő volt, tehát 24'50 pengő métermázsánként. Nem aka­rom az összes éveket felsorolni, de ha az 1931-es évet nézem, akkor azt látom, hogy a búzater­més összértéke leesett 157 millió pengőre, má­zsánként tehát 8 pengőre, 1933-ban 186 millió pengő volt, a többi években igaz, hogy vala­mivel emelkedett. Ugyanez áll természetesen a többi termeivényre, a rozsra, árpára, kukori­cára és a zabra is. Vonatkozik ez a jószágra is, hiszen volt idő, amikor 150—180—200 pen­gőért már igen jó tehenet lehetett vásárolni. Ezek az adatok részben megmutatják, 1K milyen nagy terhet visel a mezőgazdaság. Ezt a veszteséget — mint mondottam — nem lehet egyhamar behozni. A mezőgazdaság — amint az előbb is mondottam — ugyanazt a terhet viselte úgy adóban, mint kamatfizetésben ak­kor, amikor a búza összértéke 661 millió pengő volt, mint abban az évben, amikor csak 15? millió pengőt tett ki. T. Ház! Az adó, mint mindenki tudja, túl magas, de az adó egymagában talán nem tette volna tönkre a gazdákat, mint inkább az az uzsorakamat, amelyet éveken át szedtek a gaz­dáktól. Csak egy példát akarok említeni. 1931. évben, amikor az egész búzatermés értéke 157 millió pengő volt, a mezőgazdaság kamat fejé­ben 225 millió pengőt fizetett. Ha 3 évet ve­szünk, akkor azt látjuk, hogy 1931-ben, 1932-ben és 1933-ban együttvéve az egész termés, tehát nemcsak >a búza, hanem ezenkívül a rozs, árpa és zab értéke 1393 millió pengő volt és ez idő alatt a mezőgazdaság összesen 526 millió pengő kamatot fizetett, tehát a termények összes ér­tékének majdnem felét. Amikor kamatfizetés­ről beszélek, még egy dologra kell kitérnem. Nem tudom megérteni, hogy a kisiparosok miért fizetnek ma még mindig 7.5%-os kama­tot, hiszen a kisipar éppen úgy tönkrement, mint a mezőgazdaság, mert a kisipar boldogu­lása csakis a mezőgazdaságtól függ, ha jól megy a mezőgazdaságnak, akkor virágzik a kisipar is. Feltétlen iil kérném az igen t. pénz­ügyminiszter urat, hogy a kisiparosok által fizetendő kamatokat is szállítsa le arra a ní­vóra, hogy ők se fizessenek többet, mint ma a mezőgazdaság. T. Ház! Vannak, akik azt állítják, hogy a gazdák könnyelműek voltak, mert ha nem let­tek volna könnyelműek, nem adósodtak volna el ennyire. Ez tévedés. Mi, akik falun lakunk, saját magunk is gazdák vagyunk, ismerjük a helyzetet. Tudom, hogy olyan dolgokért adó­sodtak el a, gazdák, hogy például kijöttek a gazdasági egyesületektől előadást tartani, ho­gyan kell modernül gazdálkodni és erre na­gyobb befektetéseket eszközöltek. Nem mon­dom, hogy ezek az urak rosszat akartak. Nem, ők jót takartak, hiszen ők sem tudták, hogy egy vagy két év múlva mi fog majd bekövet­kezni. Az ügynökök addig beszéltek a gazdának, amíg például traktorokat nem vá­sárolt. Hány gazdát tett tönkre a traktor­vásárlás! A gazda megvásárolta a traktort 5—6000 pengőért abban a hitben, hogy mivel a búza értéke mázsánkint 30 pengő, tehát két vágón búzába kerül egy traktor. Amikor két éven belül kifizetett két vágón búzát a gazda, akkor észrevette, hogy most még négy vágón búzával tartozik a gyárnak, mert közben a búza ára mázsánkint 8—10 pengővel esett. Ter­mészetes, hogy ilyen körülmények között tönkre kellett mennie a gazdának. Itt van például a műtrágyakérdés. Min­denki azt hirdette, hogy csak modernül kell gazdálkodni. A gazda rendelt műtrágyát egy­éves hitelre. Amikor rendelte, akkor egy mázsa műtrágya ára annyi volt, mint egy mázsa búzáé. Amikor kifizette egy évre rá, három, sőt három és fél métermázsa búzát kellett adni. Már ez is megvilágítja, hogy hogyan és mi­képpen jutott a gazda ezekbe az adósságokba. Nem lehet azt mondani, hogy könnyelmű volt a gazda, mert ha ez igaz, akkor az egész vilá­gon könnyelműek voltak a gazdák, hiszen alig van állam a világon, ahol a gazdák ne adósod­tak volna el. Nézzük például itt a szomszédsá­gunkban a kis Ausztriát, hogyan eladósodott a mezőgazdaság. A kis Ausztriában 1928-ban még 4 schilling volt csak hektáronként a mezőgaz­daság terhe, 1929-ben ez a teher hektáronként 7'5 schillingre emelkedett és 1931-ben már 70 schilling volt, 1934-ben és 1935-ben pedig még mindig emelkedett. Itt van például a kis Dánia, amelj igazán szerencsés egy ország, hi­szen a világháborúban nem vett részt, hanem jó áron szállította termeivényeit a hadviselő államoknak és mégis volt idő, amikor a dán mezőgazdaságnak bizony 4 milliárd korona adóssága volt. Nem beszélek Jugoszláviáról, Romániáról, vagy a tengerentúlról, az Egye­sült Államokról, ahol szintén eladósodtak a gazdák, talán még jobban, mint nálunk. T. Ház! Gazdáink a rossz terményárak kö­vetkeztében természetesen nemhogy a tőkéből törleszteni tudtak volna, de még a kamatokat sem tudták megfizetni és így a kamatot egy­szerűen hozzáírták a tőkéhez, a tőketartozás évről-évre szaporodott és egyszerre csak észre­vette a gazda, hogy az adóssága kétszer, sőt háromszor annyi, mint amennyit a kis gazda­sága ér. Mikor azután a gazdák már nyakig el voltak adósodva, akkor jött az állami be­avatkozás, az úgynevezett adósságrendezés. Az adósságrendezés, nem akarom azt mondani, hogy semmit — de sokat nem segített. Ezt ab­ból is látjuk, hogy még mindig vannak olyan gazdák, aKiknél árvereznek. Nem tudom meg­érteni, hogy amikor egyrészt mindannyian te­lepítésről beszélünk és mindenki tudja, tisztá­ban van azzal, hogy igenis, telepíteni kell, ak­kor másrészt még mindig kitelepítenek. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Ezt feltétlenül meg kell akadályozni. Szerény nézetem szerint egy eladósodott gazdát, akinek még kevés jószága vagy gazdasági felszerelése van, könnyebben lehet megmenteni, mint egy új gazdaságot lé­tesíteni. Itt van például a földreformosok kérdése. Az igen t. pénzügyminiszter úr most kiadott egy rendeletet és reméljük, hogy az abban meg­állapított fizetési kötelezettségeknek ezek a sze­gény emberek eleget fognak tudni tenni. De kérdem: mi lesz azokkal, akiket már kimozdí­tottak a földjükből 1 ? Az én kerületemben is van­nak ilyen szegény emberek, akiket kimozdítot­tak a földreform során kapott földjükből és akik már éveken át fizettek 5—6—700 pengőt is másfél hold földre, de amikor fizetési köte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom