Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-204

374 Az országgyűlés képviselőházának 20, — Bánczay János: A Hernádot is szabályozni kell!) Nemcsak a Dráva szabályozása szükséges, természetesen, hiszen vannak más folyók és patakok is, amelyek ma is óriási károkat okoznak. Folyóin'kat és patakjainkat úgy kell szabályoznunk, hogy ezáltal a termőföldet sza­baddá tegyük, hogy a réteket kiszáríthassuk és jó takarmányt tudjunk termelni. Arról is szó esett a tegnapi napon, hogy az adókat, amelyeket ma igazán sokszor nehe­zen fizet meg a falu népe, rendesen csak a kis­emberekre hárítják. Én magam is, pedig nagy adófizető vagyok, kérem, hogy legyen egyen­lőség: (Elénk helyeslés.) amint a kisember kö­teles az adóját megfizetni, ugyanúgy fizesse meg a nagybirtokos is. Ne legyen itt kivétel. (Elénk helyeslés.) A mai időkben nem tehetjük ki magunkat annak, hogy az osztályharcot ez­által ig még jobban szítsák, (Dulin Jenő: Ne a főispán diszponáljon az adóhátralékok fe­lett!) hanem igenis, tessék (bevasalni azt az adót és itt ellentétben a tegnapi egyik felszóla­lással, azt mondom,, hogy nagyon jól meg le­het fogni azokat a nagybirtokokat, ahol nagy az adóhátralék. (Dulin Jenő: Ötezer pengőn fe­lül a főispán határoz! — Dinnyés Lajos: A fő­ispán diszponál az adóhátralékok felett, ő meg felveszi elsején a. nagy fizetését! — Bárczay András: Más köztisztviselő is felveszi! — Zaj. — Elnök csönget.) Azt hiszem, téved a képvi­selő úr, hogy a főispán határoz ezekben a kér­désekben. (Dinnyés Lajos: Ö véleményez! — Zaj.) Elnök: Dinnyés képviselő urat felkérem, hogy a folytonos közbeszólásoktól tartózkodni szíveskedjék. (Fábián Béla: Már helyet változ­tatott! — Derültség.) Gr. Festetics Domonkos: Azt hiszem, mind­nyájan, akik magyarul érzünk, egyek vagyunk abban, hogy az adók helyes behajtását és pedig igazságos behajtását szigorúan kell .keresztül vinni. (Elénk helyeslés.) Még egyre szeretnék kitérni. A leghatáro­zottabban vigyázzon a kormány arra, hogy a fiatalkorúak, a gyermekek munkaviszonyai és munkaideje szabályozva legyenek; (Elénk helyeslés.) mert lehetetlen dolog, hogy ma pél­dául a Nasici üzemeiben Barcson fiatalkorú gyermekekkel t éjjel is dolgoztatnak. (Malasits Géza: A törvény ezt tiltja! Hol a közigazga­tás?) A törvény tiltja, de megtörtént. (Fábián Béla: Hol a főszolgabíró?) A főszolgabíró nem állhat éjjel-nappal ott. (Malasits Géza: A fő­szolgabíró ezt nem látja!) Vigyázni kell erre, a legnagyobb szigorúsággal kell eljárni és ha kell, szigorú büntetésektől sem szabad vissza­riadni. (Helyeslés.) Még egyet vagyok bátor felemlíteni. Teg­nap is olvastuk az újságból, hogy a magyar kereskedelmi életnek egyes tényezői, egyes igazgatók ós más hasonló egyének abban lelték örömüket, hogy magyar pénzt síboltak ki. (Fá­bián Béla: Gyalázatosság! — Zaj.) Olvastuk a neveket, csupa keresztény magyar név, (Payr Hugó: Be kell csukni őket!) bár kételkedem benne, hogy azelőtt is ilyen névűek voltak. Mindenesetre a kormány a legszigorúbb intéz­kedéseket léptesse életbe, (Helyeslés.) hogy ne lehessen magukat az embereknek kivásárolni és tekintet nélkül, hogy ki az az egyén, milyen a, pozíciója, tessék kegyetlenül lesújtani min­den olyanra, aki akármit síholni próbál, mert végeredményben ez az állam becsapása. (Ügy van! Ügy van! — Kun Béla: A síbereket kell i. ülése t&éf április 29-én, csütörtökön. 1 kisíbolni az országból!) Amikor ma olyan ke­vés pénz van ebben az országban, nem enged­hetjük meg magunknak, hogy felelőtlen em- • berek még azt is kivigyék. \ Kérném kell még azt is, hogy a kormány a legnagyobb eréllyel és a legnagyobb figye­lemmel kísérje a külföldi nagyüzemek és gyá­rak ténykedéseit, (Fábián Béla: Helyes.) köz­tük például a pécsi bányának a gesztióit. Mindnyájan emlékezünk azokra a sajnálatos eseményekre, amelyek a pécsi bányában előfor­dultak. En magam is ott voltam, megnéztem és meg kellett állapítanom azt, hogy igenis azok­nak a bányászoknak sok igazságuk volt,, mert 52 pengőből nem tud megélni egy 8 gyerme­kes ember, (Ügy van! a bal- és szélsőbalolda­lon.) különösen akkor, ha a ikantinban fizetés nélkül kap rumot és bort, amennyi jólesik. Voltak számlák, — én magam láttam — hogy a kantinban levontak írumért és konyakért 40 pengőt és végeredményben maradt annak a sze­gény^ munkásnak egy hónapban 12 pengője. (Fábián Béla: Hol van a közigazgatási ható­ság? Hol van a szolgabíró? — Malasits Géza: Alszik ilyenkor a főszolgabíró? — Zaj.) Ahol nem volt panasz, ott .a közigazgatás hiába lé­pett közbe, de mindnyájan tudtuk azt, hogy Pécs főispánja igenis nagyon keményen síkra szállott és szépen viselkedett. (Fábián Béla: Mikor Pestre jön Fey úir, miért nem mondják meg neki?) Azt hiszem,, hogy Fey úrnak nincs nagyon sok szava ebiben az üzemben. (Diny­nyés Lajos: Ö az elnök!) Mélyen t. Ház! Beszédidőm letelt, befeje­zem beszédemét. (Halljuk! Halljuk!) Miután Darányi Kálmán miniszterelnök úr Szegeden leszögezte a követendő^ programot és én eb­ben a programban százszázalékban osztozom, (Mozgás a baloldalon.) s miután tudom, hogy a költségvetés ebben a szellemben készült, to­vábbá miután tudom azt is, hogy Magyaror­szágon igenis van zsidókérdés, amelyet meg kell oldani és meg is fogjuk oldani, ebben a szellemben a költségvetést elfogadom. (Helyes­lés a jobboldalon. — A szónokot többen üdvöz­lik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos Jegyző: Griger Miklós! Griger Miklós: T. Ház! Kérem a t. Ház hozzájárulását ahhoz, hogy beszédemet legkö­zelebbi ülésünkön mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem, méltóztatnak a halasz­tásra az engedélyt megadni? (Igen!) A Ház az engedélyt megadta. T. Ház! A napirend tárgyalására megálla­pított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, pénteken délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirend­jére tűzzük.ki az 1937/38. évi állami költségve­tés folytatólagos tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház a napirendi javaslatot elfogadta. Payr Hugó képviselő úr személyes megtá­madtatás címén kért szót. A szót a képviselő úrnak megadtam. Payr Hugó: Mélyen t. Képviselőház! Feste­tics Domonkos t. képviselőtársam előbb el­hangzott beszédének elején az én szerény fel­szólalásommal foglalkozott és nem hagyhatom megjegyzés nélkül az ő beszédének három ki­tételét. Festetics képviselőtársam kifogásolta, hogy én Gömbös Gyula emlékét megtámadtam. Ügy

Next

/
Oldalképek
Tartalom