Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-203
Az országgyűlés képviselőházának 203. hogy ^elterelje a figyelmet a nemzeti társadalmat érdeklő leglényegesebb közgazdasági kérdésekről. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a közétten. — Rupert Rezső: De mi lesz a kartelekkel ? önök vannak benn a kartelekben! — Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Kik azok? Neveket kérünk! — Zaj. — Peyer Károly: No azért akad egypár! — Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Tessék felsorolni!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Peyer Károly: Olyan nagyon nem kell erőlködni a nevek felsorolásában!) Krúdy Ferenc: A másik kultúra szegény, mert nemzeti, a vagyoni jólétből kiesett osztályok vállán nyugszik és az elszegényedett, fázós trianoni magyarság szájaíze szerint való. Vájjon nincs-e szükség arra, hogy ez a nemzeti kultúra minden erővel s intézményesen megerősíttessék, mert ez mulaszthatatlan a nemzet jövő lelkiségének kialakítása szempontjából. (Fábián Béla: A legnagyobb bűn, ha nem erősítik meg! — Rupert Rezső: Ezer év alatt nagyon szépen kialakították, csak nem kell bántani! Az ezer év alatt kialakult elvek szerint kell kormányozni!) Ottó Seek, a németek kiváló történetírója azt mondja, hogy a régi római császárság bukásának az oka főleg elitjének kipusztításában keresendő. Vájjon nincs-e közvetlen összefüggésben a mi későbbi sorsunk azzal, hogy 1848 radikalizmusával és később a formalisztikus liberalizmus ridegségével kipusztítani engedtük régi középosztályunkat és utóbb iparos családainkat is, mert az iparos családok kezében levő virágzó iparváíllalatokat minden kritika nélkül odabodtuk a kartelkapitaliamus kénye-kedvének, hogy azokat először részvénytársaságokba kényszerítse, azután felvásárolja, végül szélnek eressze a munkásokat. Az előbbiekben a történelmi organizátor, az utóbbiakban a nemzet gazdasági kultúrájának első szóvivői tűntek el a társadalom éléről. Le Bon, a franciáik híres pszichológusa mond ia^ egy helyen, hogy a nemzet elitjét megsemmisíteni annyi, mint magát a nemzetet a legalacsonyabb rendű népesség nívójára süly1 veszteni, hogy; ezzel kitöröltessék a civilizáció listájáról. Vájjon nincs-e szükségünk a nemzeti középosztály rekonstrukciójára, vájjon nem kell-e ráfeküdkii arra a problémára, hogy hatalmas szellem^ tőkét képviselő ifjúságunk a gazdasági pályára terelődjék, hogy a későbbi generációk erősebbé váljanak és át tudják venni azt a szerenet. amely a magyar jövő alakítása szempontjából számunkra adódik. S ha itt tartunk, vájjon nem kell-e helyreállítani a közérdekű, valódi individualizmust, ha máskép nem, legalább úgy, miként a fasizmus cselekedte azzal, hogy gazdasági életének egyik alapjává az egyéni vállalkozás védelmét elősegítését teszi. Nálunk ez különösen fontos kérdéssé vált azáltal, hogy a gazdasági élet mai rendje szerint az egyéni vállalkozás súlyosan inferioris helyzetben van a személytelen kollektív vállalkozás formájával szemben s lényegesen előnyben vannak azok a foglalkozások, amelyek a mások által termelt javak árdifferenciájából élnek azokkal szemben, akik a termelésből élnek. (Rupert Rezső: Ezt teszi az egykéz! — Zaj és ellenmondások a középen.) Nem szükséges-e megváltoztatni azt a rendszert;, amely az egyik oldalon viszszalöki és elnyomja az egyéni vállalkozást az egész vonalon, bár az a gazdasági haladásnak és a gazdasági életnek egyetlen biztos alapja ülése 1937 április 28-án, szerdán. 269 mindenütt, ellenben ugyanakkor az erre vonatkozó igényeket az államra uszítja s az államot mintegy kiapadhatatlan csodaforrást tüntetve fel, az etatizmusnak olyan formáját hozta elő, amelyet semminemű gazdasági és társadalmi rend nem bírhat el. Kérdem, vájjon nem kell-e helyreállítani az iparűzési és a kereskedelmi szabadságot, amely a törvényben megvan ugyan, de az utóbbi évek alatt 'kifejlődött kartelmagán jog azt tulajdonképpen hatálytalanná teszi (Rupert Rezső: Vissza kell állítani az individualizmus rendjét!), mert az egyik oldalon a tőkeszegény kis versenytárs letörése minden nyakló nélkül szabad, elleniben ugyanakkor az a kereskedő, aki erre nem is szerződött, súlyos büntetések alá esik, ha a kartelárakat nem tartja be. (Fábián Béla: Miért van a kartelbizcittság már vagy tíz esztendő óta, ha tehetetlenek'? Nem akarnak, vagy nem tudnak tenni! — Zaj. — Rupert Rezső: Benne van a képviselő úr is! Tenni kell a kartelek ellen! — Horváth Zoltán: Ott a hatalom!) . Elnök: Csendet kérek! . Krúdy Ferenc: Vájjon nem kell-e rekonstrukció és kritika tárgyává tenni a háború után kifejlődött etatizmus egész kérdését, ahol az egyik oldalon a közület tipikusan magánvállalkozást is folytat, ellenben ugyanakkor megtűri, hogy a monopolkapitalizmus a gazdasági életet egyoldalúan a koncentrált nagytőke érdekében konstruálja meg, úgyhogy Magyarországon független iparos- és kereskedőexisztencia tulajdonképpen alig van. (Rajniss Ferenc: Nincs! Itt diktatúra van! — FáJbián Béla: Hát ki van itt kormányon 1 ? Hogyan lehet így szidni engedni a vezérszónok által^ a kormányzati rendszert? — Horváth Zoltán: Miért nem cselekszenek 1) « . Vájjon nem kell-e visszatérni az egész vonalon a régi magyar jogi gondolkozáshoz — amely jogi gondolkodást a-földnek és a fajnak összetartozásán nyugvó legsajátosabb magyar érdek uralt, — de amelyet elcserélni engedtünk azzal, hogy jogi gondolkozásunk súlypontja a föld helyett a pénzre s jogszolgáltatásunk súlypontja is az ingatlanról, az ingóra és a nemzet exisztenciális érdekeinek védelméről az efemer, múló érdekek vélelmére csúszott át?, T. Ház! Folytathatnám napestig, hiszen a valamelyest is közgazdasági szemmel néző politikus előtt a problémák egész sorozata önmagától és egymást követve jön elő; olyan nagyobbrészt komplikált, de lényeges problémák, amelyeknek megoldását a magyarság exisztenciális érdekének védelme mind jobban fogja követelni. Megvalósításukat azonban nem a recepciók rendszerével, hanem a hazai talajból fakadt szükségletek szerint a stádiumok elméletéhez alkalmazkodva kell tető alá hozni,, bármennyire is kínálkozik a teljes recepcióra akár az olasz, akár a német, akár az amerikai vagy az angol minta. Nekünk magunknak kell megkonstruálnunk az új magyar nacionalizmus egész intézményvilágát, s amivel még 1867. óta adósok vagyunk, még ki kell dolgoznunk a magyar faj gazdasági prosperitásának egész jogi és intézményi rendszerét, ha kell álllambölcseietét is. Egyet azonban ne felejtsünk el és ez az. amit Andrássy Gyula gróf az ő kiváló történeti munkájának végkönkluziójaképpen levont, hogy fennmaradásunkat annak köszönhetjük, miként az áldozatkész magyar hazaszeretet és a kénytelen Önvédelmi harc fejlődésünket a környezet38»
