Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-203
270 Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1937 április 28-án, .szerdán. tői állandóan eltérő irányba terelte. Ez anynyit jelent, hogy a múltban intézményeink rendszerét környezetünktől eltérő formában magunk építettük ki. Ehhez a megíálllapításhpz kell tartanunk magunkat a jövőre nézve is. (Friedrich István: Nagyon szomorú beszéd ez! Ne olyan szomorúan!) Aki a pénzügyminiszter úr expozéját, melyet minden elismerésreméltó kiváló gondossággal és lelkiismeretességgel állított össze, figyelte, annak meg kellett állapítania, hogy ez a költségvetés az előttünk lévő problémák legtöbbjére kiterjed, némely vonatkozásban csak kezdeti megoldások, a legtöbb vonatkozásiban pedig a lényegig menő beavatkozásokat statuál. Az Önállósítás! 1 alap létrehozásával az egyéni vállalkozás megkönnyítése igen lényeges változás gazdasági életünk egész eddigi rendszerében. A magyar középosztály rekonstrukciójának kérdése döntő fontosságú a jövőre nézve. Ilyen lényeges a másfél milliónyi magyar kisbittokosexisztenciának jobb, kedvezőbb viszonyok közé hozatala, a magyar mezőgazdaság intenzívvé tétele érdekében való beruházások és befektetések és ami a fő, anyagi és közgazdasági erőnk döntően nagyobb részének ama 3 millió leszegényedett, életszínvonalában lesüllyedt magyarnak felsogítésére való fordítása, amely népességnek jobb gazdasági viszonyokba jutása nélkül Magyarországon gazdasági felemelkedést elképzelni nem lehet. A lényeg az, hogy a költségvetésben, a hozzátartozó beruházásokban, de általában a kormányzat eltelt félesztendei működésében genereálisan végighúzódik^ az a tendencia, hogy ez mind gyökeres szakítás a magyar fajjal soha nem törődő liberalizmussal és a stádiumok elmélete szerint való tervszerű, organikus, szakszerű, építő munka az új magyar nacionalizmus jegyében, amelynek helyes konstrukciójától függ — amint igénytelen felszólalásom egész folyamán kifejtettem — a magyarság jövő léte és emelkedése történelmünk további folyamán. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és tapsi a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Ereszt Sándor képviselő úr következik szólásra. Ernszt Sándor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtársam általános tetszést aratott, mert majdnem mindenkinek és mindenféle iránynak igazat adott, legutolsó megállarátását azonban, azt, amely szerint a jelen költségvetés gyökeres szakítást mutat a muilttal. nem tudom osztani. Mielőtt áttérnék beszédem fonalára, méltóztassék kegyesen megengedni, t hölgy egy megjegyzést tegyek a költségvetés tárgyalásának eleién. Harminchetedszer van alkalmam résztvenni költségvetési vitában, (Éljenzés a balközépen, a bal- és szélsőbaloldalon.) azonban aliíir volt eset arra. hogy költségvetési vitát pénzügyminiszter néílkül -kezdtek volna. (Ügy van! ŰPV van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Mostanában a m pénzügyminiszter el szokta mondani expozéját és azután velünk, a parlamenttel többet nem törődik. Ilyen körülmények között természetes, hogy azt kérdezi az ember önmagától: érdemes-e a költségvetéshez hozzászólni, hiszen ez télies bizonyítéka annak, hogy nem törődnek a parlamenttel, a parlament szónokaival azok. akik a .költségvetést szerkesztik. (Ember Sándor: Külföldön van a pénzügyminiszter úr!) Melyen tisztelt Haz! Az expozé gazdasági enyhülést említett. Ez a gazdasági enyhülés torma szerint benne van a jelenlegi költségvetésben. Nem lehet tagadni, hogy van bizonyos gazdasági enyhülés, különösen fiskális szempontból, az állam szempontjából, a köziianguatban, a nemzetben azonban ezt a gazdasági enyhülést alig lehet megtalálni. Meg lehet találni a sajtó egy részében, a politikai közhangulatban azonben nem lehet megtalálna ezt a gazdasági enyhülést. Nagyobb invesztíciókról van szó. Ezeket a nagyobb invesztíciókat a pénzügyminiszter ur is kellőkép hangsúlyozta, háromszor-négyszer is visszatért expozéjában ezekre. Egyáltalán iparkodott, mint szokása, bokrétát kötni, azt prezentálni és később ismételve és ismételve kiszedett a bokrétából egyes virágokat ós szépségeket és ezeket ismételten prezentálta. Nézetem szerint azonban szükséges, hogy úgy a kormány, mint a parlament distinkciókat tegyen ezeknél az invesztícióknál és ne elégedjék meg pusztán a számokkal, amelyekről szó van. Az invesztíciók kétfélék. Egyrészt olyanok, amelyek szükségesek és elodázhatatlanok az állam nagyipari üzemeiben. Ezek úgyszólván nem is fordulhatnak elő a költségvetésben úgy, mintha ezek külön többletet hoznának a nemzet számára. Másrészt vannak szociális invesztíciók. Ha szociális invesztíciókról van szó, akKor (megint ketté kellene osztani a kérdést — és ezt én a magyar sajtóban nem látom eléggé kidomborítva — hogy tudniilik mi megy ezekből az invesztíciókból munkabérekre, és mi megy vállalkozói haszonra; mert, hogy nagy vállalkozói hasznok vannak az ilyen invesztícióknál, az egészen kétségtelen. Nem lehet azzal dicsekedni, hogy az invesztícióik sokat jelentenek a munkabérek I szempontiából, még akkor sem, ha a sajtó egy részéről kedvezően fogadtatnak f ezek az inI vesztíciók, mert ezek az invesztíciók sokszor főként azt jelentik, hogy bizonyos rétegeknek van rendkívül nagy hasznuk belőlük. A kormány némi teherenyhítést is hoz. Legnagyobb a teherenyhítés a házadó körül. De ha a népnek, a nemzetnek a terheit nézzük, — és ez elég fényesen és drámaian nyert kifejezést a pénzügyi bizottság tárgyalásán - tudjuk, hogy a nép rengeteg rétegei borzasztó terhek alatt nyögnek, (ügy van! f Ügy van! a baloldalon.) A nép igen nagy rétegei teljesen tönkremennek a terhek alatt. Hihetetlenül magas terhek vannak és olyan sokfélék, hogy e miatt nyög és panaszkodik mindenki és e miatt nem lehet^politikai nyugalomról beszélni ebben az országban. Az állam óriási obiigókat vállal magára és nemcsak törvényes és természetes fejlődés következtében, hanem sokszor Önkéntesen is vállalta ezeket a rendkívüli obiigókat. A kormányok szeretnek a közönség előtt úgy szerepelni, mint nagy adakozók. Nagyon természetes, hogy ez a nagy adakozás megváltoztatja Magyarországon a pártviszonyokat. is és minden város arra törekszik, hogy miniszter legyen a képviselője. (Felkiáltások balfelöl: Kevés a miniszter. — Fábián Béla: Vetni kellene őket!) Ez Magyarországon a politikai nevelés következménye. (Fábián Béla: Protekcionizmus-nevelés!) Az ellenzéknek ezen a ponton találkozni kellene és kellene, hogy mindnyájan egyértelműleg vizsgálgassuk azt, hogy ez
