Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-197

164 Az országgyűlés képviselőházának 1 matot szedett és ha a havi rátát nem kapta meg, akkor ezenkívül további havi 10 százalékot tudott behajtani ezektől a kistisztviselőktől olyképpen, hogy ezek nem mertek senkihez fordulni, mert féltek attól, hogy a feletteseik, a főnökeik ezt megtudják és ezért, amíg csak tudtak, mindig fizettek. (Béldi Béla: Gyalázat!) T. Ház! Ezek a kistisztviselők idáig sem fizetési előleget nem kaptak, sem pénzintézeti kölcsönhöz nem tudtak hozzájutni, ennekfolytán tényleg egyedül arra voltak utalva, hogy ilyen úton, uzsorakölesönök útján segítsenek magukon. Ezeknek a kinevezési viszonyaik a lehető legrosszabbak. A régi Tamássy-féle státusrendezés 50—60 százalékban állapította meg az irodasegédtisztek százalékarányát a segédtisztviselői státusban, ehelyett azonban 70— 80 között van a kezelőik és díjnokok aránya, tehát az arány nem annyi, mint amennyit a státus előír. Nem töltik he a segédtiszti állásokat, sőt még az is nagy dolog, ha valaki egyáltalán bele tud jutni ebbe a szerencsétlen státusba, mert például a földmívelésügyi minisztériumban napszámbéresek, a kereskedelemügyi minisztériumban pedig órabéresek dolgoznak. Ezáltal ugyanis a minisztérium az egyik oldalon a lakbért, a másik oldalon a családi pótlékot takarítja meg és mindegyiknél megtakarítja a nyugdíjjogosultságot. T. Ház! Ilyen körülmények között, amikor azt látjuk, hogy a segédhivatali kinevezések annyira szünetelnek és az előlépések annyira nehezek és amellett ezeket a tisztviselőket akárhányszor 10—12 évi szolgálatuk után is az igazolványos altisztek kinevezésével ismételten mellőzik, akkor azt kell mondani, hogy az ilyen előlépési viszonyok között természetesen sokszoros súllyal nehezedik erre az alsóbb kistisztviselői társadalomra a drágaság. Először vita folyt arról, hogy egyáltalán van-e drágaság, vagy pedig ez csak normális emelkedése az áraknak. Ma már megállapíthatjuk, hogy az összes élelmezési cikkek terén igenis beállott a drágaság. A marhahúsnál 50%, a sertéshúsnál 25% drágulás tapasztalható, ennek következtében pedig természetesen a húsfogyasztás százalékos aránya alászállott. A hentesáruk fogyasztása. 15%-kai, a marhahúsfogyasztás 10%-kai, a borjúhúsé 7%-kal. a toiásé 42%-kai- a teié 56%-kai kisebb, mint 1935-ben volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kenyér is drágult — mert a 32 filléres félbarna kenyér ára 34—36 fillérre emelkedett, a 22 filléres kenyértípus pedig teljesen kiment a forgalomból, mert a malmok egyáltalában nem hajlandók ahhoz 6^-es lisztet szolgáltatni —, akkor azt kell mondanom, hogy ezek a drágulások, valamint a főzelékekben beállott drágulások is, szinte lehetetlenné teszik az egészen kisfizetésű tisztviselők megélhetését. A tűzifa drágulását nem kell részletesebben megemlítenem, azzal nemrégen foglalkoztam itt a Ház előtt; köztudomású, hogy Budapesten 10%-kai, vidéken 20%-kai emelkedett a fa ára. Ami a cipőt illeti, a cipőtarpalás és a cipő ára 20— 25%-kai emelkedett, féléven vagy háromnegyed éven belül. Ha ez így áll és ha azt látjuk, hogy az államháztartás helyzete többé-kevésbbé javulást mutat és a gyáripar helyzete is határozottan a javulás útján van — hiszen az ipari alkalmazottak száma után ítélve, 120%-os teljesítménnyel dolgoznak az 1929. évhez viszonyítva — és ha ehhez még azt vesszük hozzá, hogy az 97. üléso 1937 március 10-én, szerdán. ipari munkások életszínvonala is kissé emelkedett, éppen a munkabérek minimálása következtében — nem mondjuk, nem állítjuk, hogy a munkások most jól el vannak látva s a munkásoknak semmi jogos követelésük nincs, de tényleg bizonyos javulás észlelhető, tapasztalható náluk —, akkor viszonylag különösen szomorú ezeknek a szerencsétlen törpetisztviselőknek helyzete. Ezeket ugyanis, akik 100 pengő körüli havi fixfizetésből próbálnak megélni, csak így lehet nevezni. Ezeknek életszínvonala csakugyan az ipari munkások életszínvonalán mozog, azzal a különbséggel, hogy az ipari munkások mégis jobban ki vannak szolgáltatva a konjunktúrának olyképpen, hogy egy bizonyos ideig van konjunktúrájuk, bizonyos ideig pedig nincs. T. Ház! Ez :a szerencsétlen állapot jelentkezik ia tiisztviselőcsaládok'nál a születések csökkenésében, is. Ez már egyenesen [katasztrofális ^és itt kapcsolódik bele ez a probléma az általános problémák közé,, mert azt kell mondanom, ihoigy a kistisztviselő helyzetének javítása ,nem tisztán kistisztviselői probléma, hanem az egész ország problémája.. Ismétlem, az államháztartás helyzete némi javulást mutat. A népszövetségi megbízott jelentése alapján megáll apithatjuk, hogy aa 1932/33. évben 708 millió pengő volt a kincstár bevétele, míg az 1935/36. évh©n ez felemelkedett 803 millióira, ami kétségtelenül majdnem 100 millió többletet jelent. Ehhez lazonlhan még hozzájárul az, hogy állam külföldi adósságai csökkenőben vannak a külföldi valutával tozások következtében: 4*3 milliárdról körülbelül 2-4 milliárdra esőkként az államadósság. Kivitelünk is bizonyos javulási tendenciát mutat. Ezekre hivatkozva azt kell mondanom, hogy amikor ezen a téren 16+n.nfc javulásiokat, ezeket a javulásokat ha valakinek, akkor elsősortban a köztisztviselőknek javára kellene fordítani. Többször sürgettük itt a Idsztforigalmi adó eltörlését. Ez lényegileg idevágó kérdés, ímert hiszen a lisztforgalmi adó eltörlésével kilogramnionkint 5 fillérrel csökkenne a kenyér ára. Vagy ezt kell megtenni, vagy a másikat Vagy drágasági pótlékot kérünk, vagy pedig azt kérjük, hogy méltóztassék olcsóbbodást teremteni, de a kettő közül legalább az egyiket el kell fogadni! Itt van a tűzifamonopólium. Méltóztassék ezt eltörölni is ezzel a tűzifa árát alacsonyabbá tenni. A fővárosnak is meg kellene gondolnia, nem kellene lemondania a nagy vámokról és illetékekről és valami más módon pótolni az így beállott hiányt; hiszen ezáltal is lehetne bizonyos^ olcsóbbodást elérni. Nincs azonban nagy remény arra, hogy ezen a téren valami nagy változás következzék be. Amikor annakidején a tisztviselői fizetések redukcióját keresztülvitte a kormányzat, azzal érvelt a miniszterelnök úr, hogy tulajdonképpen nem a. fizetések számszerűsége a döntő és a fontos, hanem az, hogy milyen és mennyi élelmiszert lehet venni a fizetések számszerű öszszegéből- Mivel annakidején tényleg többet lehetett vásárolni, mert az élelmiszerek ára akkor alacsonyabb volt, a fizetések leszállítása egészen helyes indokolással történt. Azóta azonban a helyzet megváltozott, ez az indokolás; már illuzórissá vált, mert azóta éppen a számszerűség megmaradt ugyan, ámde a fizetés vásárlóértéke alaposan csökkent. Ha most a másik oldalról kívánjuk vizsgálni ezt a kérdést és azt nézzük, hogy a Köz-