Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-197

Az országgyűlés képviselöMzánaJf 19 ügyminiszter: Azért tudja a képiviselő úr!) Én csak emlékeztetem túloldali képviselőtársaimat erre. (Kun Béla: Igaz! Azt mondta: a szeszkérdést rendezni fogja!) Ha idejött volna ez a törvényjavaslat, akkor ezt a kérdést el is intéztük volna és a pénzügyminiszter úrnak módjában lett volna felmondani ezt a szerelmi házasságot. (Mózes Sándor: A nemzeti munkatervben is benne van!) Ezt sem méltóztattak megcsinálni és így még egy esztendőre kitoltuk a kérdést, sőt ha jól megy, akkor talán még három-négy esztendőre is ki fog tolódni a szesztörvény kérdése. Én ugyanis már öt esztendeje állandóan sürgetem itt a Házban a szesztörvényjavaslat idehozatalát, ha azonban azok a titokzatos kezek, amelyeket Meizler Károly t képviselőtársam említett, tovább fognak működni, akkor, sajnos, nagyon rossz kilátásaink vannak arra, hogy a szesztörvényjavaslat idejöjjön. (Zaj.) Tekintettel arra, hogy a pénzügyminiszter úr kérdésemre igenlő választ nem adott s tekintettel arra, hogy az én meggyőződésem az, hogy a pénzügyminiszter úrnak módjában lett volna úgy a szeszkérdésben, mint pedig a borfogyasztási adó kérdésében kérésemet teljesíteni és ezt nem tette, a pénzügyminiszter úr válaszát egyik kérdésben sem fogadom el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Meizler Károly képviselő urat illeti a viszonválasz joga. Meizler Károly: T. Ház! A pénzügyminiszter úr igen kitűnő szónoknak és nagyszerű debatternek mutatkozott. Ha a pénzügyminiszter személyét külön lehetne választani a szónoktól, akkor a szónok felszólalását és válaszát elfogadnám, a pénzügyminiszter úr válaszát azonban nem tudom elfogadni. Sőt itt is továbbmegyek és azt mondom, hogy a pénzügyminiszter úr válaszának első felét igenis tudomásul vehetem, azt a részt tudniillik, amelyben arról beszélt, hogy a direkt-termő szőlőket szukeesszíve gyümölcstermelő területekké kell átalakítani. Ez kétségtelenül helyes. Éppígy helyes a borközraktárak kérdésében adott válasza is. Ne méltóztassék azonban egy pillanatra sem azt gondolni, hogy a direkt-termők kérdésével megoldást nyer a probléma. A direkttermők nem jelentenek annyit, amennyit felőlük főleg az ipari szesz emberei közül nagyon sokan képzelnek és gondolnak. Van egy statisztika, amelyet Marton Dénes borászati főfelügyelő állított össze; ez kimutatja, hogy Baranyában 1429 katasztrális hold területen ültettek nohaszőlőt, ezt azonban 9060 személy ültette, vagyis egy személy, egy család mindössze 300 négyszögölet ültetett. Ez azt jelenti, hogy csak saját fogyasztásukra és nem pedig eladás céljaira ültették ezeket a szőlőket. A borpiac szempontjából tehát a nohának nincs túl nagy jelentősége, bár kétségtelenül helyes az, hogy ezeket a területeket fokozatosan át kell állítani más növények termelésére. T. Ház! Az export kérdésében azt mondta a pénzügyminiszter úr, hogy a kormány próbált az export elősegítésére is lépéseket tenni. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem írhatom alá, mert kétségtelen, hogy az export terén vannak eredmények, de ezeket nem lehet a kormány javára írni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Ha majd nem lesznek eredmények, azt se tessék a mi számlánkra írni!) Készséggel! (Drozdy Győző: Az egészen más! Akkor a kormány a hibás, úgy-e?) Borexportunk azért növekedett, mert először az olasz-abesszín háKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XlL . ülése> 1937 március 10-én, szerdán. 145 ború volt, ezt mindenki, azt hiszem Drozdy igen t. képviselőtársam is tudja, (Derültség.) azonkívül spanyol forradalom van, két nagy bortermelő állam kiesett a külföldi államok borpiacáról, ezért tehát a magyar bor Franciaországban is jobban talál kivitelre. Kétségtelenül helyes intézkedés lett volna, ha a borexport terén valami történt volna, így a borközraktárak felállítása terén, sajnos, azonban ezek csak ígéretek, amelyeket már tényleg hallottunk, azonban ezen a téren más még nem történt. Igaz viszont, magam is koncedálom, hogy 15.000 hektoliter szesznek felfőzésére a kormány csalkugyan rendeletet bocsátott ki. Méltóztassék azonban tekintetbe venni, hogy egyrészt a mezőgazdasági szeszfőzdék, másrészt pedig a szeszkartel nem 15.000 hektoliternyi szeszt^ főznek fel, hanem 360-000 hektolitert, ha tehát mi, egymillió magyar embert érdeklő, a kisgazdákat érdeklő termelési ág részére reklamálunk bizonyos nagyobb szeszkontingenst, akkor ezt nem lehet azzal elintézni, hogy 360.000 hektoliterből 15.000-re már adtunk lehetőséget. Kérdezem, vájjon annak a kilenc ipari szeszfőzdének van-e erre nagyobb szüksége, vagy pedig a magyar [kisgazdának, szőlősgazdának. Az ipari szeszfőzdék a következő családok tulajdonában vannak: »Bóni« Gyártelep Mandel Sámuel tulajdonában van, a Győri Szeszgyár és Finomító a Léderer-családé, a Kisperkátai Szeszgyár és Finomító Küfleréké, a Krausz—Moskovits Egyesült Ipartelepekről nem (kell mondani, hogy kié, a következő ipari szeszfőzde Kremzír Károly tulajdonában van, a Leipziger Vilmos Szesz- és Cukorgyára a Fellner-családé, a következő ipari szeszfőzde Spitzer Károly és Fiai tulajdonában van. (Zaj.) Ezeknek (kell tehát 'ajándékozni a kontingenst, ezek azok, akikhez nem lehet hozzányúlni? (Dinnyés Lajos: Ezeknek adnak 300 vágón cukrot!) Azt mondta a miniszter úr, hogy borból szeszt állandóan felfőzni nem lehet, mert — azt hiszem, azt méltóztatott mondani — ez^ túldrága, nagy termelési költséggel jár. Kérdezem, a cukor nem sokkal drágább-e, mint t a sacharin és mégis ragaszkodunk a cukorgyártáshoz. Ha annak nem volna elég szociális oldala, hogy a cukorgyártás így folyjék, mint ahogy folyik, akkor cukor helyett saeharint alkalmazhatnánk. Ámde ezt nem engedik meg éppen a cukorgyártás érdekében. Nem az tehát a döntő ebben a kérdésben, hogy melyik termelési mód az olcsóbb, hanem az a kérdés, hogy szociális szempontból melyiket kívánja meg a magyarság tömegeinek érdeke^ A továbbiakban a miniszter úr rámutatott arra, hogy csakugyan szükség van ezen a téren bizonyos rendezésre. Tisztelettel utalok arra, hogy a múltkor a pénzügyminiszter úr az egész Ház tapsai közt jelentette be azt. hogy igenis, a gyengébb vállakról az erősebb válladra akarja átvinni a terheket. (Ügy van! — Müller Antal: Az egész ország fellélegzett!) Mi szívesen tapsoltunk akkor a pénzüsrvminiszter úrnak, pedig csak egy egészen kis tételről volt szó; azt hiszem, hogy az egvszoba-konyhás házaknak adómentessége kérdéséről volt szó. Elismerem, hogy a miniszter urat ott tényleg nemes segíteni akarás szándéka vezette, legyen szabad azonban azt is megjegyeznem, hogy ezeknek a házaknak adója nagyon sok esetben amúgy is behajthatatlan volt, jórészben olya20