Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

596 Az országgyűlés képviselőházának 1 van, láthatja, hogy az állampolgársági kérdésnek a rendezetlensége milyen borzasztóan súlyos helyzet elé állít némelykor egész családokat. (Úgy van! a szélsőbáloldalon.) Nekem alkalmam volt a Nansen-hivatal elnökével beszélni és informálni őt azokról az állapotokról, amelyeket a trianoni békeszerződés teremtett, hogy az emberek ezrei elfelejtettek optálrri, illetve nem oktatták őket ki arra, hogy nekik optálniok kell. Azok az emberek azt mondották: mit optáljak, hiszen az apám is itt született, meg itt voltam én katona, itt házasodtam, magam sem tudom, hova való vagyok, nem optáltak tehát ebben a jóhiszemű meggyőződésben s nem rosszakaratból. Büntetve sohasem volt az illető, a hatósággal soha semmi baja nem volt, most azonban csak egyszer történjék meg, hogy valamit elkövet, — elkövet, mondjuk, valami egészen kis, lényegtelen kihágást — erre egyszerre megállapítják, hogy nem magyar állampolgár; ennek alapján bírálják el az ügyét és még nagyon szerencsés, ha ezzel egyidejűleg, mint alkalmatlan idegent, aki büntetve volt vagy büntetve lett valamiért, # ki nem utasítják az országból, meg nem fosztják exisztenciájától és ki nem küldik egy olyan országba, amelynek sem nyelvét, sem viszonyait, sem semmilyen berendezkedését nem ismeri, ahol, a hazájában, ahova küldeni akarják, sokkal idegenebb, mint idehaza, mert ez a hazája, itt nőtt fel, itt élte le egész életét, itt kellene tehát leélnie további idejét is. Én ezt azért tartom fontosnak külön hangsúlyozni és megemlíteni, mert a pécsi bányatársulat éppen most bocsát el 140 munkást s ennél a 140 munkásnál nagyon könnyen megtörténhetik az, hogy nagyon sokan vannak közöttük, akik ott éltek, ott voltak katonák, ott nőttek fel a gyermekeik, magyar asszonyt vettek feleségül és most utólag esetleg megállapítják, hogy az illetők nem magyar állampolgárok s minthogy munka nélkül vannak és a köz terhére esik, ezen az alapon kiutasítják őket az országból. (Farkas István: Toloncolják a határig!) En előre kérem a kormányt, ne adja ehhez segítségét, ne adja meg a lehetőséget ehhez az embertelenséghez, mert ez ellenkezik az emberi jóérzéssel, a tisztességgel és mindazzal, amit emberiességnek lehet nevezni. Méltóztassék megnézni, kint miiven másképpen kezelik a honosságot. A Franciaországba szakadt magyarok nagyrésze, ha elvesz egy francia nőt, a francia állampolgárságot úgyszólván játszva kapja meg. A magyar gyermekek francia iskolákba járnak. Én nem ma, hanem körülbelül 10 év óta — talán több is már — állandóan hangsúlyozom, hogy méltóztassék a külföldön élő magyarság érdekében többet tenni, mint amennyit eddig tettek és méltóztassék azokat az összegeket tényleg arra a célra felhasználni, amely célra azokat fel kell használni. Ne az történjék meg, ami megtörtént Vass József idején, hogy ő kiküldte a titkárját, aki államvasúti felügyelő volt és aki megjelenésénél fogva sem volt egészen alkalmas arra, hogy kimenjen Franciaországba a magyaroknak előadást tartani. Arra, hogy milyen esetek történnek a viszonyok ismerete nélkül, példaképpen rámutathatok arra, hogy az illető kimegy egy bányatelepre Lens vidékén és ott a munkások meghívják, beugratják őt, hogy jöjjön el este egy előadásra, azután odaállítják a pódiumra, odahívnak többezer munkást és tartanak neki egy előadást; leszidják a sárga földig mindennek, azt mondják, menjen haza, mondja meg a kor92. ülése 1937 március 2-án, kedden. I mánynak ezt, meg azt, meg amazt, — én nem I akarom mindezeket itt elismételni, mert nem volna egészen előnyös, ha én ezeket mind elismételném — az illető azután azt mondja: a végén örültem, hogy nem vertek meg és ép bőrrel tudtam elmenni onnan. Ha így méltóztatik ezt a kérdést felfogni, ez természetesen teljesen eredménytelen dolog, mint ahogyan eredménytelen az is, hogy kiküldenek oda tanítókat, akiknek az első dolguk, hogy ott a munkásokat akár ébredő-szellemben, akár Nep.-szellemben akarják megszervezni, ezáltal gyűlöletet és elkeseredést váltanak ki és akkor az illetőben nem a magyar állam képviselőjét látják, hanem pártpolitikai ellenfelüket; éppen azért tartják távol magukat ezektől az intézményektől és nem vesznek részt azokban a társadalmi akciókban sem, amelyeket ott a magyar kultúra fejlesztése és fenntartása érdekében tartanak. Szomorú dolog az, hogy a gyermekek már franciául beszélnek, a munkások már vegyesen, félig franciául, félig magyarul beszélnek és csak idő kérdése az, hogy ezek a magyarság szempontjából teljesen elvesszenek. Ha azután egyszer^ munkanélkülivé válnak, akkor nem hazafelé gravitálnak, hanem elmennek Belgiumba, Dél-Amerikába és az a nagyon kis rész, amelyik visszatér, az sem príma anyag, hanem egészen más. amelyről nem igen kívánatos és helyes beszélni. Voltak ilyen kérdések már előzőleg is. Itt volt a brennbergi munkások kérdése, akiknek egyrésze Ausztriában lakik, a bánya egészen a határ mentén van, hiszen a föld alatt át lehet menni Ausztriába. Ezek egyrésze Ausztriából járt be, de már azért, mert nyugdíjazásuk után osztrák területen telepedtek le, a magyar törvény rendelkezése szerint nekik járadékot nem lehetett folyósítani. Ugyanígy volt Somoskőújfalun, ahol Csehszlovákiába mentek át az ottani bányában dolgozó munkások; Salgótarján vidékén, ahol a szomszédos csehszlovák területre eső falvakban telepedtek le,, onnan jártak átdolgozni. Ezeket a kérdéseket idehaza valamiképpen áthidalták különböző szabálytalanságokkal — így kell mondanom — oly módon, hogy az illető munkások havonta egyszer átjöttek és itt, magyar területen vették fel a járandóságukat, azután megiuí visszamentek osztrák, vagy csehszlovák területre és^ ezzel biztosítani lehetett a kölcsönösséget a túloldalról is, nem törvényben, hanem alkalmi megegyezésekben, amelyeknek semmiféle szankciójuk nem volt, amelyeket addig tartottak fenn. ameddig szükségesnek tartották. Helyes tehát, hogy az állampolgárságtól függetlenítik ezt a kérdést és nem teszik függővé attól, hogy az illető ott lakjék abban az országban, ahol jogait szerezte, hanem eltávozhat a második, harmadik országba. Ha kimutatja, hogy valahol 26 hétnél töfobet dolgozott, megkapja, a segélyt és járandósága folyósíttatik, tekintet nélkül arra, hogy hazájába megy-e. vagy pedig ott marad eredeti munkahelyén. Vannak ennek a kérdésnek valutáris szempontjai is momentán, bár én nem ezt tartom fontosnak és nem ez a döntő. Azoknál az államoknál, amelyek a dolgok ilyen elintézését ellenezték, inkább valutáris szempontok voltak a döntők, de magam is elkövettem mindent a francia szakszervezteknél és azok vezetőinél, hogy kormányukra gyakoroljanak befolyást^ ( olyan irányban, hogy kormányuk képviselői járuljanak hozzá ehhez az egyezményhez, amely, ha