Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

Az országgyűlés képviselőházának 19 révén a biztosítási díjakat befizeti s ezzel igényt szerez magának az öregség, rokkantság és halál esetére szóló biztosítással kapcsolatos jogokra és előnyökre, ezeket nem tudja a maga részére megőrizni abban az esetben, ha az igény megnyíltával, vagy az igény megnyílta után elhagyja azt az országot, amelyben dolgozott, vagy pedig ha még az igény megnyilta előtt munkahelyét változtatja és más országban foly­tatja ezeket a biztosítási befizetéseket. Ennek a hiányosságnak rendezésére éveken keresztül folytak nemzetközi tárgyalások a genfi Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Ér­tekezlet előtt és ennek a több éven keresztül tartott tárgyalásnak eredménye az az egyez­mény, amelyet most szerencsém van a t. Ké:p viselőház előtt ismertetni. Az egyezmény lényege, hogy az idegien­honos munkás, aki külföldön a befizetéseket teljesítette, ott dolgozott és igényt szerzett, megkapja díjait, hogyha ugyanabban az or­szágban tartózkodott, ha azonban elhagyta ezt az országot, nem tudta igényét érvényesíteni és főként, ami a legnagyobb haj volt, nem tér­hetett vissza hazájába, hogy egy műnk ásólel gyümölcseit késő öreg koráig nyugodtan él­vezhesse szülőföldjén. Az is nagy nehézsélg volt, hogy, amint az előbb említettem, ha az a munkás több országban dolgozott, ezáltal az igényjogosultság 'elismerése körül támadtak viták és — nem egy esetben megtörtént ez. — egyik ország sem vállalta az illető munkás igényeinek elismerését s végül is az a munkás, aki évtizedeken át becsületesen eleget tett kö­telezettségeinek, öregkorára ellátatlan maradt. A legnagyobb komplikációt azonban — és ez a magyair munkásságot külön érintette — a világgazdasági válság bekövetkezte idézte elő, amikor is részben ennek a gazdasági válság­nak következtében, részben pedig esetleg más nemzeti és állampolitikai szeanpontiokból bizony sok magyar munkást kiutasítottak külföldi ál­lamokból, ahol pedig esetleg évtizedeken á1 dolgoztaik és a kiutasítás következtében nem­csak munkájuktól, munkalehetőségüktől fosz­tották meg őket, nemcsak életfeltételeiket vették el, hanem elvették miég azokat a szer­zett jogaikat is, ïamelyeket a kötelező biztosí­tásnak eleget téve, ezek a magyar munkások maguknak megszereztek. A nemzetközi munkaügyi szervezet érte­kezletei során az 1934. és 1935. évben tartott 18. és 19. ülésszakon letárgyaltak^ egy egyezmény­tervezetet és a viszonosság létesítésének lehe­tőségét, aminek a célja az volt, hogy biztosít­sák a munkások, illetőleg a biztosítottak ré­szére a biztosítás fennállása alatt szerzett igé­nyeik érvényesítését, tekintet nélkül tartózko­dási helyükre és .állampolgárságukra A ma­gyar kormánydelegáció ezeknek a tárgyalá­soknak során — ezt itt a t. Ház színe előtt kell megállapítanunk — igen elismerósreméltó (mun­kát fejtett kii, mert a meglehetősen nagy ellen­kezéssel szemben sikerült biztosítania éppen annak a két feltételnek teljesítését, amely a magyar munkásság szempontjából tekintetbe jött, (Tobler János: Csak ritkán történik .. ez meg!) De, hála Istennek, meg kell állapíta­nunk, hogy ennél az egyezménynél a magyar kormánydelegáció munkája teljes eredménnyel járt, amennyiben az egyezmény hatályának az állampolgárs ágtól való függetlenségét sikerült elérni, úgyszintén sikerült megakadályozni a nyugati országokból munkahiány miatt kiuta­» sított magyar nemzetiségű munkások által be­fizetett járadékok elvesztését is. 2. ülése 1937 március 2-án, kedden. 591 A magyar delegációt a tárgyalások során ebben a munkában támogatta az olasz, a len­gyel, az osztrák és részben az angol delegáció is és ez a támogatás kétségtelenül nagy súly­lyal esett latba, amikor az egyezmény mai for­májában létrejött. Az állampolgárságtól való függetlenítés megakadályozta, hogy az utód­államokban lakó bizonytalan állampolgárságú magyar munkások megfosztassanak az öreg­ségi, rokkantsági és^ halál esetére szóló bizto­sításra vonatkozó járadékigényeiktől. Azt hi­szem, felesleges ennek jelentőségét itt a t. Ház előtt külön fejtegetnem,, hiszen ez nemzeti szempontból megbecsülhetetlen jelentőségű, illetőleg ennek hiánya az egyezményben meg­bocsáthatatlan lett volna, ha az a szöveg ma­rad meg, amely ezt nem tartalmazza. A bevándorlási országok a tárgyalások során ellenezték a magyar delegáció álláspont­ját, a magyar delegáció azonban a magyar munkásság sorsa mellett joggal hivatkozhatott a kiutasított német munkásságra is, amely ar­gumentum nem maradt hatástalan. Nem kívánom részletezni az egyezmény létrejöttének körülményeit, csupán arra mu­tatok rá, hogy ennek az egyezménynek ratifi­kálása, amely most a magyar törvényhozás ré­széről történik meg, a külföldi államokban is jó úton halad. Francia és belga részről, ugyan­így osztrák és lengyel részről is, kilátásba he­lyezték az egyezmény gyors ratifikálását. Az utódállamok közül csak Csehszlovákia jön számításba, mert ott vannak meg azok az elő­feltételek, amelyek ennek a szociális biztosí­tásnak, illetőleg a szociális biztosítás jelen ágazatának alapjai- Nincs meg ez Romániá­ban, Jugoszláviában és Bulgáriában, ahol az öregségi biztosítás még nincs kiépítve, sőt to­vább megyek: nincs ez meg az Egyesült Álla­mokban sem, ahol az öregségi biztosításról tu­lajdonképpen csak most tárgyalnak és Roose­velt tervezete szerint most fogják az öregség, rokkantság és halál esetére szóló biztosítást bevezetni. T. Képviselőház! Magyar szempontból szo­ciálpolitikai és nemzetiségi előnyökön kívül pénzügyi és valutáris előnyei is vannak az egyezménynek, tudniillik a nyugaton dolgozó magyar munkások száma többszörösét teszi ki a nálunk dolgozó nyugati munkások számá­nak. Erre vonatkozólag szeretnék csak néhány adatot a t. Képviselőház elé tárni, amivel az egyezmény jelentőségét — azt hiszem — a leg­szemléltetőbb módon tudom bizonyítani. Magyarországon az idegen honos munkások száma a következőképpen oszlik meg. Engedély­hez nem kötött kereső, tehát aki 1925 augusztus l-e előtt jött Magyarországra, 25.903 van, tehát körülbelül 26.000. Ezeknek nem kellett munka­vállalási engedélyt kapniok. Engedélyhez kö­tött, tehát azóta bejött munkás körülbelül 7500 van, összesen tehát 33.500, mondjuk 34.000^ ide­gen honos munkás dolgozik Magyarországon. Az eltartottakkal együtt ez a szám körülbelül 80—85—90 ezer lelket jelent. Ezzel szemben külföldön dolgozó magyar munkás van Fran­ciaországban 40.000, Belgiumban 4000, Német­országban 5000, Olaszországban 4000, Ausztriá­ban 20,000 és Lengyelországban mindössze 1000. Angliában is elenyésző kis szám, körülbelül szintén 1000. Mindez tehát hozzávetőlegesen 74—75 ezer, az eltartottakkal együtt több mint 200.000 lélek. Vagyis részünkre az egyezmény már ezekből a számokból kitűnőleg is aktívumot jelent és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom