Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

592 Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1937 március 2-án, kedden. külállamok biztosítási intézeteinek hozzá j árulás a csökkenti a magyar társadalombiztosítás öregségi ágazatában a járadékok kockázatát és valutárisan is kedvező helyzetet teremt számukra. Az egyezmény ugyanis — amint mondottam — a tagállamok bármelyikében való tartózkodást lehetővé teszi, a munkások tehát, ha megszerezték az öregségi járadéki igényt, természetesen az olcsóbb valutájú országokba fognak tendálni és a magyar munkásság kétségtelenül visszaigyekszik hazájába és szerzett igényeit itt érvényesítve,, itt költheti el azt a . pénzt, amelyet munkáséletével a maga számára biztosított. Pénzügyi veszély — hogy erről is szóljak — nincs az egyezményben, tudniilik a biztosítás kiterjesztéséről az egyezmény alapján nem lehet beszélni. Magyarországot sem a, háztartási 'alkalmazottaik,,, sem a mezőgazdasági alkalmazottak öregségi biztosítása tekintetében nem terheli kötelezettség. E tekintetben tehát még mindig Ausztria előtt vagyunk, mert hiszen Ausztriában csak a magántisztviselőkre nézve áll fenn az öregség biztosítás. (Peyer Károly: De van munkanélkülisegély!) Ez megint más kérdés. (Tobler János: Persze, hogy más kérdés!) A mezőgazdasági munkavállalókra nézve egyébként azért nem tartalmaz az egyezmény külön tiltó rendelkezéseket, mert ez általában a munkavállalók érdekével és különösen a magyar mezőgazdasági munkások érdekével ellenkeznék, (Farkas István: Magyar mezőgazdasági munkások! Szegények! Hárommillió koldus!) aminek egyszerű magyarázatát tudom adni, hiszen ha egy mezőgazdasági munkás Franciaországban mezőgazdasági üzemben dolgozott, ott biztosítási kötelezettségének és jára- , dékbefizetési ' kötelezettségének eleget téve igényt szerzett s közben hazajött és Magyarországon ipari munkaágban vállalt munkát, akkor bizonyos kor elérésével, illetőleg igényének megnyíltával úgy állapítják meg az igény megnyíltát, hogy a Franciaországban mezőgazdasági üzemben eltöltött idejét az igény elbírálásánál összeszámítják. (Farkas István: 65 év után majd új foglalkozást keres!) Nem arról van szó, hogy új foglalkozás, vagy nem új foglalkozás, hanem arról, hogy egy mezőgazdasági munkás hazajön és itt talál, vagy pedig akar találni valamilyen ipari elfoglaltságot. Az más kérdés, hogy akar-e találni, vagy nem, vagy hogy kényszer-e, vagy sem, de erre az esetre is gondoskodik az egyezménytervezet és nem vész el az az idő, amit az illető kint a külföldön mint mezőgazdasági munkás munkában eltöltött. Ez tehát seanimi egyebet nem tartalmaz, •mint tisztán az elmondottakat. A törvényjavaslatot a békeszerződés becikkelyezéséről szóló 1921: XXXIII. te. 333. §-a értelmében 1937 december 23-áig kell a magyar törvényhozás elé terjeszteni. A kormányzat ennek a kötelezettségnek eleget tett, az egyezménytervezetet a t. Ház elé terjesztette és én azt a magam részéről a t. Háznak elfogadásra ajánlom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Peyer Károly képviselő úr. Peyer Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatban foglalt nemzetközi egyezmény a háború után keletkezett súlyos gazdasági helyzet egyik tünete. Már a háború előtt is voltak kivándorlások Magyarországról. Méltóztatnak emlékezni rá, főként Amerika volt az a terület, ahol Magyarország feleslege — főként a földnélküli mezőgazdasági munkásság — elhelyezkedést talált és ahová még a kisgazda is kiment a szorongató adósságok elől, hogy valamilyen tőkét tudjon magának szerezni és későbben visszajött, hogy kifizesse adósságait. Amerikában dolgozott, azután megtakarított pénzével visszajött és idehaza szerzett egy kis földet és folytatta tovább a maga életét. : Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a háború után a helyzet mennyiben változott meg. A háború után nem a mezőgazdasági munkásság nagy tömegei vándoroltak ki, hanem ellenkezőleg, az ipari munkásság körében indult meg nagyarányú kivándorlás, csakhogy ez a kivándorlás most már nem Amerika felé irányult, amely a háborúutáni időben a bevándorlók elé nagy akadályokat gördített, hanem az úgynevezett győztes államok felé, amelyeknek szükségük volt nagyobbszámú ipari munkásra. A háború által feldúlt Franciaország ós Belgium bányáinak helyrehozatalára számos munkásra volt szüksége. Megindult egy újkori népvándorlás, amely lényegesen felülmúlta azt a népvándorlást, amelyet ezer évvel ezelőtti időkben ír le 'a történelem. Sokkal na; gyobb tömegek mentek ki hazájukból, hogy új hazát keressenek, új megélhetést találjanak. Franciaországba, Belgiumba, Olaszországba — de főképpen Franciaországba — mentek ki az emberek és sokan egyetlen idegen szót sem tudtak, csak anyanyelvüket ismerték s azzal a tudattal mentek ki, hogy nemcsak rövid időre mennek oda ki, hanem elhatározták, hogy ott végleg le is telepednek. Ez a lényeges eltérés a háborúelőtti kivándorlásoktól. Azok az emberek, akik Amerikába mentek azért, hogy pénzt keressenek és néhány év múlva visszatértek hazájukba, elérték azt, amit maguk elé kitűztek. Ezek az emberek azonban nem ezzel a szándékkal mentek ki, hanem nagy részük rövid ott tartózkodás után kivitte oda családját, gyermekeit is és véglegesen letelepedett velük. Különösen nagy számban mentek ki bányamunkások. Ez volt az első csoportja a kivándorlottaknak, a tatabányai, salgótarjáni és pécsi vidékekről, Borsodból is, és többezer, — sajnos, nem igen állanak számadatok rendelkezésre — de egyáltalán nem túlzás, ha azt mondom, hogy három-négy vagy ötezer lehet azoknak a bányamunkásoknak a száma, akik így kimentek. Ezek nagyrésze nem segédmunkás volt, hanem vájárok voltak^ akik mind elhelyezkedtek a francia bányavidékeken s főképpen az északi Pas de Calais kerületekben: Lens, Mericurt és Solumines vidékén helyezkedtek el és ott teremtettek maguknak új exisztenciát. Csábította őket az új munkaviszony, mert az a bányamunkás, aki idehaza egészen szűkös lakást tudott csak magának tartani, vagy a falujában, vagy pedig a bányatársulat által rendelkezésére bocsátott házban, annak ott egyszerre rendelkezésére bocsátottak egy épületet, amely négy helyiségből állt: a földszinten konyha, mellette egy szoba és a mellett kis kamra még, az úgynevezett mosókonyha, a piszkos munkák elvégzésére, az emeleten pedig két hálószoba, külön a szülőké és külön a gyermekeké. A mi munkásaink csodálkozva nézték ezt és bámultak is, miféle lakásokat bocsátanak nekik rendelkezésükre idegenben, amikor odahaza, a hazájukban egy szobában kellett nekik összeszorulniuk. (Farkas Isítván: Egy szobában két családnak is!) Hogy a magyar munkás mennyire igénytelen volt, azt bizonyítja az, hogy az első időben ezeknek a munkásoknak nagyrésze nem