Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-191

Az országgyűlés képviselőházának 19 J. Rupert Rezső: T. Képviselőház! Minthogy ; itt benyújtott módosításomat a t. Ház már a \ 3. §-nál honorálta, ennélfogva a szólástól elállók. Elnök: Szólásra következik Soltész János képviselő úr! Soltész János: T. Ház! Ennél a szakasznál módosító indítványt terjesztettem elő, minthogy azonban az előadó űr javaslata szerint indítványom elfogadása tárgytalan, a szólástól elállók. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senkisem kíván, felteszem a kérdést ... (Lányi Márton előadó szólásra jelentkezik.) Ehhez a szöveghez van az előadó úrnak módosításai (Lányi Márton előadó: Igen!) Az i&lőadó úr kíván még szólni. Lányi Márton előadó: Bátor vagyok még azi 5. § (5) bekezdése helyébe a következő új szöveget előterjeszteni, a,mely lényegileg csak szövegezési módosítás. (Olvassa): »A benyújtott ajánlást visszavonni nem lehet. A választási biztos az ajánlást az elfogadás után többé nem utasíthatja vissza.« (Elénk helyeslés a baloldalon.) Amint méltóztatik látni, ez a módosítás az eredeti szöveggel szemben érdemben változtatást nem jelent, erre csupán a 3, §-nál elfogadott módosítás következtében a szabatosabb szövegezés céljából van szükség. A 3. §-ban felvett módosítás ugyanis arra vonatkozik, hogy az egyes ajánlók nem vonhatják vissza aláírásokat, a most beterjesztett szöveg pedig a már benyújtott ajánlási komplexus visszavonását akarja megtiltani. Tisztelettel kérem ennek a módosításnak az elfogadását. Elnök: Az előadó urat kérem

3 hogy máskor egyszerre méltóztassék egy szakaszhoz szóló valamennyi módosítását benyújtani. (Helyeslés a középen.) t Kíván méff valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senkisem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Miután Rupert Rezső és Soltész János képviselő urak a szólástól elálltak s a szakaszhoz beterjesztett módosításukat nem indokolták meg, ezek tárgytalanokká váltak s ezeket szavazás alá nem fogom bocsátani. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az 5. <j-t eredeti szövegében elfogadni, szemben az előadó úr módosító indítványával, igen vagy nem? (Nem!) A Ház az 5. %-t az; előadó úr módosításaival fogadta el. Következik a 6. §. Szeder János jegyző (olvassa a 6. §-t.) Elnök: Rupert Rezső képviselő úr kíván szólni. Rupert Rezső: T. Képviselőház! Ha mindaz, amiről eddig szó volt, javítás is volna a régi törvénnyel szemben, az ebbe a szakaszba iktatott rendelkezés egyenesen visszafejlődés. Erkölcsileg nem védhető ez a szakasz, gyakorlatilag pedig veszedelmes. Ez a szakasz ugyanis azt rendeli el, hogy az aláírót leszavazottnak kell tekinteni. Nézzük meg ezt a kérdést az egyén szempontjából. Az egyén valamilyen kényszerhelyzetben is lehet. Önök sokszor szeretnek hivatkozni például a szakszervezetekre, egy gyárban dolgozó személyzetre, ahol a munkásvezetőknek, vagy a bányákban dolgozó személyzetre, ahol szintén a munkásvezetőiknek van befolyásuk az emberekre. Másrészről b4vatkozhaJtuník vállalatokra, bankokra s hivatkozhatunk a kormány (hatalmára a neki ' KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI. ülése 1937 február 26-án, pénteken, 573 alávetett egyének szempontjából. Semmi sem könnyebb, mint ezeket az embereket ott a bányában, a műhelyben, a gyárban, az irodában vagy a hivatalban rákényszeríteni arra, hogy egy ilyen ajánlási ívet aláírjanak. Nincs mindenkinek idegereje azt visszautasítani. Jóformán még nem is tudja, mibe megy bele, nem ismeri sem az egyik, sem a másik jelöltet, majd azután ismeri meg, amikor az programmbeszédjét elmondja, amikor információkat kér róla, amikor érdeklődik, hogy ki az. Százszor megbánhatja még akkor is, ha önként írta alá azt az ívet, hogy az illetőnek ajánlóívét írta alá. Nagyon sokszor kalandorok jelennek meg a nép között. Egyelőre tisztességesein viselkednek, (megszerzik az aláírásokat s az a szegény, választópolgár később arra ébred, hogy homlokegyenest ellenkezőt akarnak, mint az ő érdeke, vagy az ő meggyőződése; későn ébrednek rá a választópolgárok, hogy kicsoda az a jelölt. Volna ebben becsület, volna ebben erkölcs, hogy mégis lehetetlenné tegyük, hogy az illető utólag jobb meggyőződésre jutva, azt a meggyőződését érvényesíthesse az urnák előtt? Hiszen azért keÜ odamenni szavazni az államnak egy hatósága, vagy pedig garanciákkal ellátott fóruma, szavazatszedő küldöttsége elé, hogy befolyásolhatók ne legyenek a választók; azért van a választási apparátusnak bizonyos autonómiája, — az autonómia szinte túlteng a választások lefolytatásánál — hogy a választó, amikor szavaz, megszabaduljon minden kényszer alól, mert itt megvan a biztosítéka arra, hogy akaratát szabadon érvényesítheti, ha egyébként kunt talán kényszerítették vagy fenyegették is valamivel. De iákkor (miért nem tesszük lehetővé, hogy az a titokban meggyúrt, titokban kényszerített választó, amikor felszabadul és odaáll a garanciákkal körülépített fórum elé, amikor azt mondják neki, hogy »most itt mondd meg hát, mit akarsz«, tényleg szabadon nyilváníthassa akaratát? Mire való volna ennek megakadályozása? Igazságos, becsületes dolog volna-e, hogy a választótól megtagadjuk azt, hogy ott, ahol már felszabadult, megmondhassa azt, hogy mit akar? Gyakorlati szempontból is sok veszedelem van ebben. Mert hiába szorgalmazta itt egyik-másik képviselőtársam, hogy az ajánlásgyűjtés is bizonyos korlátok alá vettessék, a gyűjtésnek nincs korlátja, — meg is értem a miniszterelnök úr szempontjait, hogy miért nincs korlátja, bizonyos mértékben igaza is van a miniszterelnök úrnak, mert visszaélések származhatnának ebből is — de megtörténhetik az, hogy valaki ötvenszer gyűjti össze magának a 150 aláírást. Természetesen ebből az ötvenszeres gyűjtésből csak egyszer 150-et fog benyújtani, mert csak ennyit nyújthat be. A választási biztos azt az egyetlen listát fogja elintézni, elbírálni. Erről az egyetlen listáról ^utasít vissza, — mert mind a 150 jó — mondjuk, 50 aláírást. Erről az 50 választópolgárról értesíti az illetékes hatóságokat, hogy ezeknek aláírása szükségtelen, felszabadult, tehát ezek választói jogukat szabadon gyakorolhatják, ellenben annak a 49 másik listának aláírói, akiknek listáját be sem nyújtották, nem tudnak semmit sem. Azt sem tudják, hogy azt az ívet nyujtotta-e be a képviselőjelölt, amelyet ők aláírtak, vagy pedig egy másik ívet. Tökéletes tájékozatlanságban vannak és különösen, ha egyszerű értelmű emberekről van szó, azokkal el is hitethető, hogy: »nézd, aláírtad az ívet, te most 82