Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-174

Az országgyűlés képviselőházának 1' ezeket a telepeket, mint amit Budán lát az ember, ha este áttekint Pestről Budára, ahol azt kell tapasztalnia, hogy csak egy-két lámpa világít a hegyoldalban, hanem igenis koncentrálni kell ezeket a telepeket. Egy ilyen egységben kell hogy benne legyen mindaz, amire egy kultúrembernek szüksége van. Tehát kell lenni csatornának, vízvezetéknek és megfelelő világít ásnak. Szóval mindazt nyújtani kell ebben az egységben, amire csak szükség van. Ezt^ a követelményt pedig nem lehet úgy megvalósítani, hogy az egyik épít itt, a másik meg pár kilométerrel távolabb. Ezt nem lehet megengedni, mert az ilyen építkezéseket közművekkel ellátni majdnem teljesen lehetetlenség, nem is beszélve a nagy költségről. Ismétlem, én híve vagyok ^ ezeknek a parcellázási módszereknek és építési törekvéseknek, de nem úgy, hogy ezekben csak az üzleti szellem jusson kifejezésre. Kötelezném egyúttal a parcellázókat és egyáltalában a városokat és községeket, hogy a városok és községek utcáit és tereit fásítsák be. Kötelezném őket arra, hogy több gondot fordítsanak a virágokra s ne tűrjék a csupasz és lapos házakat, amelyeken semmi dísz nincsen. Ezt két okból is kell követelni: egyrészt szépészeti szempontból, hisz ezzel a város egész képe megváltozik, másrészt egészségügyi szempontból. Egészségügyi szempontból is rendkívülien fontos, hogy minél több fa és minél több virág legyen a városokban és a falvakban mindenütt. Felvetődött egy beteg idea a fővárosban, — szerencsére most már elejtették — amely azt célozta volna, hogy a magasabban fekvő helyeknek drágábban adják a vízvezeték vizét, mint az alacsonyabb helyeken fekvő részeknek. Ennek az ideának az lett volna a következménye, hogy a budai hegyvidékről, ahonnan Budapest a jó ievegőt kapja, minthogy kevesebbet locsoltak volna, a pesti rész több port kapott volna. Helyes tehát, ha az ilyen ideákat már csírájukban megfojtjuk. T. Ház! Pár szót kívánok szólni ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban általában a munkáslakások építéséről. A kormány ismételten nyilatkozott a munkáslakáskérdésről és^ a miniszterelnök úr programjába is vette a kérdést. Ez a kérdés közel 3—4 év óta áll a tárgyalások központjában az érdekeltségek részéről, de még semmit nem sikerült belőle megvalósítanunk, még pedig azért nem. mert a bürokratikus eljárás mellett és a pénzügyminiszter úr ridegsége következtében ebben a szellemben semmit sem lehet csinálni. Elismerem, hogy az iparügyi miniszter úr és az ipar képviselői ezt az ügyet kellő jószándékkal és szeretettel karolták fel, a pénzügyminiszter úrnál azonban ezek a javaslatok mind meghaltak. Pedig van erre a célra megfelelő tőke és úgy a munkás, mint a munkáltatói érdekeltség a különböző biztosító intézetekkel karöltve, szívesen hozzájárulna ahhoz hogy nagyobb összegek — akár több millióra menő összegek — is bocsáttassanak a munkások rendelkezésére abból a célból, hogy saját házaikat fel tudják építeni. (Élénk helyeslés.) Ha én erről az oldalról követelem ezt, úgy érzem, hogy a túloldalról is örömmel kellene fogadni ezt az ideát. (Gr. Festetics Domonkos: Meg is csináljuk!) Dehogy csinálják meg, t. képviselőtársam. A t. képviselő úr nem ismeri a kérdés részleteit, mert ha ismerné, akkor csodálkoznék azon a tényen, hogy akkor, amikor # gazdaadósságok rendezésére ezektől az inté,39 zetektől 20 millió pengőt vesznek igénybe, ugyanakkor a munkáslakások építésére mindössze 200.000 pengőt helyztek kilátásba elméletben, ezt is azonban olyan feltételekhez kívánják kötni, amely feltételeknek iáiig tud valaki eleget tenni. Ezeket a tőkéket a munkások, a biztosítottak fizetik be az Oti.-ba és a Mabi.-ba a munkáltatókkal egyetemben és ezekből a tőkékből éppen azok nem kapnak kölcsönöket házak építésére, akik azokat befizetik. Ezekből a tőkékből szanálják az állami tisztviselőket, fizetik ki azok adósságait, kifizetik a gazdák adósságát, kifizetnek mindent az ipari munkaszerző intézet részére, 16 milliót fordítottak eddig ezek az intézetek a jobbmódú emerek villáinak felépítésére, csak magának a munkásságnak nem lehetett lakóházat építeni, sem úgy, hogy az intézet maga építene és a házak az ő tulajdonában lennének, sem úgy, hogy kölesönt adna reá, sem úgy, hogy valamely szövetkezet útján bármilyen javaslatot dolgoztatott volna ki erre vonatkozólag az érdekeltség. A minisztériumban minden megakadt. Ugyanez a helyzet a vízvezetékkel is. Itt méltóztatott javasolni, hogy a városok vízvezeket építsenek, és hogy arra, amelyik nem épít, rá kell parancsolni. Nem a városokra kell ráparancsolni, a belügyminiszterre kell ráparancsolni, a belügyminisztert kell kötelezni arra, hogy ő ne akadályozza meg a városokat abban, hogy vízvezetéket építsenek. Hivatkozom Rákospalota esetére, hol az Oti. megszavazta a kölcsönt, ahol a székesfőváros hajlandó volt a vízellátást biztosítani, ahol ki volt dolgozva az egész rendezés és minden javaslat megvolt, csak a belügyminiszter nem járult hozzá a javaslat letárgyal ásához. Nem törvény kell ide, hanem olyan szellem kell a kormányba, amely érzékkel bír e kérdések iránt, és amely nemcsak papíron, nemcsak programmtbeszédben, és nemcsak akkor, amikor kifelé kell beszélni, hirdeti a szociális megértést, hanem igenis arra törekszik, hogy ezt a gyakorlatban megvalósítsa. Beszéletünk a Balatonról is. Az előttem szólott képviselő úr is hivatkozott a Balatonra és szükségét látta annak, hogy ott valami történjék. A Balatont ugyancsak a közigazgatás öli meg. Hivatkozom egy esetre. Az egyik telektulajdonos ezelőtt egy évvel levelet írt a járás főszolgabírójának, amelyben felajánlotta, hogy hajlandó telke előtt az árkot megásni és ezzel lehetővé tenni, hogy az összes telkeken lévő víz lefolyjék, de tegye lehetővé a főszolgabíró, hogy a többi telektulajdonos, aki még a Balatonig van, szintén ássa meg azt az árkot, mert különben ő maga hiába ásatja azt meg és hiába fizeti ki ezeket a költségeket. Erre két, vagy három hétre reá, kap a főszolgabírótól egy levelet, amelyben közli, hogyannak eldöntése végett, hogy joga van-e neki ezt elrendelni, vagy hogy a fürdőbizottság, vagy pedig a közigazgatási hatóság illetékes ebben az ügyben intézkedni, átteszi az ügyet a vármegye alispánjához. Azóta másfél éve ez az ügy a vármegye alispánjánál van és azóta ezeket a telkeket évenként elönti a víz és az alispáni hivatalban még mindig azon gondolkodnak, hogy a íürdőbizottság, vagy pedig a közigazgatási hatóság illetékes-e, hogy engedélyt adjon arra, hogy a telektulajdonosok a maguk pénzéből megássák a vízlevezető árkokat, ha csak a tek. ülése 1937 január 27-én. szerdán*