Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-187

Az országgyűlés képviselőházának 187. tízezer ajánlást is beadott, mégis a választás alkalmával reá leadott szavazatok száma alig volt egy-kétezer. (Mózes Sándor: Gyerekekkel Íratták alá az ajánlásokat!) Sajnos, igen. Ki kell mondanom, hogy a törvény ajánlási rendszerei szinte reklámeszközzé degradálódott s azt a célt szolgálta, hogy egyesek az ajánlások ezreivel megszédítsék és így a maguk részére hangolják a ^választóközönséget (Rupert Rezső: így van!) És a legszomorúbb ezen jelenségben az volt, hogy bár a törvény lehetőséget nyújtott arrai, hogy a visszaélések megtoroltassanak, gyakorlatilag nem lehetett ezeket az intézkedéseket megvalósítani, részben az idő rövidsége folytán, részben pedig az eljárás nehézkessége — hogy úgy mondjam, lehetetlensége — folytán. Annyi idő alatt, amennyi rendelkezésre állt, egy választási biztosnak sem volt módjában megállapítani, hogy a választók közül ki írta alá két vagy három jelölt íveit, vagy hogy kinek az aláírása, igazi vagy hamis. Ez olyan processzust jelentett volna, amely nem néhány napig, hanem hónapokig, sőt esztendőkig is eltarthatott volna • Már ebből is látható, hogy a törvény hiányaiból felburjánzott visszaélések ad absurd>ujm vitték az ajánlási törvény rendelkezéseit. Lehetetlen volt tovább fenntartani ezt a rendelkezést és gondolkodni kellett azon,, hogy vagy végleg eltöröljük, vagy megreformáljuk az ajánlási rendelkezéseket. Mert ez a két módszer mutatkozott a visszaélések megszüntetésére a legalkalmasabbnak. Az egyik lett volna tehát az ajánlások megszüntetése. Ezt nem tartottam volna célszerűnek azért, mert az ajánlási rendszer többékevésbbé a mi alkotmányos életünkben gyökerezik. Csak megemlítem, hogy az 1848 :V. és az 1871:XXXIII. te. is ismeri bizonyos formában ezt a rendszert s az 1899:XV. 10, az 1913 :XIV. te. pedig 50 ajánlótól teszi függővé a jelöltséget, így tehát — ismétlem — alkotmányos életünkben gyökerezik az ajánlás gondolata. De egyébként is az ajánlás majdnem minden modern európai állam választójogában megvan. Ezek az államok bizonyára azért tették ezt, hogy részben komoly színezetet adjanak a választásnak, részben pedig azért, hogy elejét vegyék azoknak a tömeges szárnypróbálgatásoknak, amelyek a választásoknál előfordulnának és amelyek nemcsak az ország társadalmi rendjét érintenék, hanem súlyos anyagi terheket is jelentenének a választás adminisztrációját végző államhatalomnak. A mondottak alapján nem maradt tehát más lehetőség, mint a fennálló ajánlási rendszer gyökeres megreformálása. Ennek a megreformálásának módját a kormány úgy intézte, hogy részben leredukálta az ajánlók számát 100-ra, illetőleg 150-re, részben pedig kötelezővé tette 2000 pengő biztosíték letételét az ajánlattevők, illetve a jelölt részéről. Míg a javaslat szükségszerűségére vonatkozó észrevételeket általában minden t. képviselőtársam szívesen fogadta, a megreformálás módszereit illetőleg már eltérőek a vélemények. Ezek közül a vélemények közül előttem szólott Vázsonyi t. képviselőtársam felszólalásával akarok vitába bocsátkozni. Ö különösen három szempontot emelt ki s kárhoztatott a megreformálásnál. Az első az 1. §-nak az a rendelkezése, amely szerint száz ajánlattevő közül 50-nek 30 éven felülinek kell lennie. Nagyon ékes beszédet KÉPVISELŐHÁZI ÍTAPLÓ, tt ülése 1937 február 19-én, pénteken. 441 mondott előttem szólott t. képviselőtársam az líjúság védelméről, ami szerintem ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan teljesen felesleges volt. Említette, hogy a zseni már fiatal korában elárulja nagy tehetségét. Nem JÉLdom, hogyan kerültek ezek a kedves észrevételek a törvényjavaslat tárgyalásába, mert ez a törvényjavaslat nem fogja megaKadálvozni azt, hogy a zseni már kora ifjúságában ki ne pattanjon es hogy egyes emberek naggyá ne tud janak lenni már fiatal korukban. Ennek a, tör vény javaslatnak az ifjúsághoz semmi különösebb köze nincsen, mert ha (hangsúlyozzák is ezzel a javaslatai kapcsolatban, hogy helyet az ifjúságnak, egész joggal hangoztathatjuk viszont azt is, hogy helyet az öregebbeknek és tapasztaltabbaknak is. Az ifjúság problémáját nem szabad úgy felfogni, hogy megoldása az öregek rovására történjék, mert míg komoly alkotmányos élet lesz, addig nemcsak a fiatalság hevülésére, hanem az öregek tapasztalataira is szükség lesz. Nézzük csak meg az angol parlamenti életet. A kormányzatban helyet foglal ugyan ott is egy-két fiatalember, általában azonban a kormányzat idős, tapasztalt egyénekből áll. De ettől eltekintve, felfogásom szerint, ha a választójog értelmében megkívántatik a jelöltetéshez, a 30 éves korhatár, miért ne kívántassék ímeg az ajánlattevőknek legalább is felétől ugyanez <a korhatár! A jelöltség elfogadása komoly dolog, de a jelölésiben résztvenni szintén komoly dolog és legalább a jelölők felétől meg lehet kívánni azt, hogy ennél a komoly aktusnál a 30 éves korhatárnak megfeleljen. Ha van olyan választókerület, amelynek jelöltje neon talál 50 olyan ajánlót, aki a, 30 éves korhatárt meghaladja, annak a jelöltnek igazán felesleges próbálkoznia, az ne zavarja tovább a politikai élet amúgy is zavaros vizeit. Ez a rendelkezés tehát nemcsak elfogadható, hanem a legteljesebb mértékben helyeselhető is. Ehhez semmi köze nincs sem az if júságnak, sem pedig a zseninek, akikre Vázsonyi János t. képviselőtársam ezzel a szakasszal kapcsolatban olyan nagy súlyt helyezett. De Vázsonyi János képviselőtársam kifogásolta a 4- % b) pontját is és azt kívánta, hogy a 2000 pengő biztosítéktól csak akkor essék el a jelölt, ha a leadott szavazatoknak nem egynegyed részénél, hanem csak 10%-ánál kevesebb esett rá. Tudjuk azt valamennyien, t. Képviselőház, hogy a választás (adminisztrációja az államhatalomnak, sok pénzébe kerül s ezt az adózók hozzák Össze. Ha «mi lehetőséget adunk arra,, hogy mindenki csupa paszszióból, vagy hiúságból csupán azért, hogy ha már nem is a képviselőségnek, de legalább a jelöltségnek a nimbuszában sütkérezzék, minden anyagi felelősség nélkül nekiindulhasson a választásnak, ezáltal nemcsak a választás adminisztrációs költségeit emeljük, de a mellett veszélyeztetnénk a választás komolyságát is. Elvégre elejét kell venni annak, hogy valaki, egy asztaltársaság kedves vendége, csupa heccből képviselőjelöltként felléphessen, csak azért, mert az neki semmibe sem kerül. Én kárhoztatom azt, hogy a biztosíték viszszaszerzéséhez mint határt, a leadott szavazatok 25%-át kodifikáljuk a törvényjavaslatban, mort legalább ennyit megkívánhatunk attól, akit komoly jelöltnek kell tartanunk. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon- — Meizler Ká63