Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-174

30 Az országgyűlés képviselőházának 174. ülése 1937 január 27-én, szerdán. tan, de lényegében mégis bizonyos forradalomszerűség, — hiszen végeredményben minden kormányváltozás bizonyos fokig az. — erre megadja a módot és ezáltal lehetővé teszi minden nagyobb megrázkódtatás nélkül az életfolytonosság érvényesülését. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Nem a kormányok önkényessége, vagy szeszélye az, ami újabban nemcsak nálunk, de külföldön is mindenütt a törvényhozástól a felhatalmazásod halmazatát kívánja. Ennek oka abban rejlik, hogy az élet rendkívül gyors, egy átalakulás korszakában élünk, amikor a ma megcáfolja a holnapot és a holnap ellentmond a mának. Nem lehet várni, nincs idő, sokszor nem tudja az ember 'követni az események gyorsaságát. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ez megkívánja az azonnali, a hirtelen intézkedéseket és a törvényhozás feladatköre kimerül abban, hogy az elveket helyesen «zabja meg, az irányt jól jelölje meg és ne akarjon magának részt kérni a végrehajtó hatalom köréből, mert ez éppen úgy félreértése volna a maga szerepének, mint amilyen félreértés volna az, hogyha a végrehajtó hatalom, ki akarná kapcsolni a maga tevékenységéből a parlamentet. (Rupert Rezső: Elszomorító ez a fejtegetés!) Én tisztában vagyok azzal, hogy Rupert t. képviselőtársammal nem tudok ebben a tekintetben megegyezni, hiszem azonban, hogy mégis nekem van igazam. Ha nézem ezt a törvényjavaslatot, azt látom, hogy végeredményben a felhatalmazások mind olyan intézkedések, amelyeket nem lehet törvénybe foglalni, hogy annyi ismeretlennel állunk szemben, annyi ténykörülmény figyelembevételét kívánja mindez, hogy helyesen a maga idejében csak a kormányzat tudja megtenni az intézkedéseket az egész vonalon. (Petrovácz Gyula: Éppen a képviselő úr miniszter korában egy törvényjavaslatot terjesztett elő az építésügyről, tehát nem mondhatja, hogy nem lehet!) Majd rátérek erre is. Továbbra is megvan a parlament ellenőrzési joga, azt bármikor alkalmazhatja az egyes intézkedésekkel szemben és a parlamentnek számos módja van ennek gyakorlására. T. Ház! A másik kifogás volt igen t. képviselőtársam részéről, hogy az egész törvényjavaslat mélyen beleszánt a magánjogba. Én azért csodálkozom ezen, mert ismerem az ő politikai gondolkodását, ismerem azokat a célkitűzéseket, amelyeket maga előtt lát és amelyek sok tekintetben jobban akarnak beleszántani a magánjogba. Felhívom valamire igen t. (képviselőtársam figyelmét. Egy kiváló francia tudósnak van egy könyve: »A magánjog alakulása az utolsó században.« Kimutatja, hogy az utóbbi száz év, tehát nemcsak a háború, hanem az előző időszak, is végeredményben mindig valamely korlátozást hozott a magánjog terén. Korlátokat szabott azért, mert az élet fejlődése megkívánta a kisexisztenciák, a gyengébbek védelmét és megkívánta sok tekintetben maga a fejlődés egész menete a problémáknak a közérdek szempontjából erősebb figyelembevételét és szem előtt tartását. T. Ház! Éppen ezért nem látok olyan öszszeütközést, mint igen t. képviselőtársaim, mert én ugyan mindig a magángazdasági tevékenység, a magániniciatíva mellett harcolok, de csak addig, amíg az nincs ellentétben a közérdekkel. Viszont minden olyan beleszólást, amely a közérdeket a magántevékenység javára szabályozza, örömmel kell üdvözölnöm. Végeredményben kérdezem igen t. képviselőtársamat, képes volna-e egy várost rendezni anélkül, hogy valamely formában a magánjogba bele ne avatkoznék t T. Ház! Nem is akarok tovább ennél a kérdésnél időzni, de tényleg úgy van, mint az iparügyi miniszter úr mondta, hogy amikor még az ablakméreteket is meg akarja szabni, igen t. képviselőtársam, akkor tulajdonképpen miért ütközik meg olyan nagy elveken, amelyek végeredményben a magánérdeket semmi különösebb mértékben nem sértik, márcsak azért sem, mert a magánérdek meg van védve mindazokkal az ellenértékekkel, amelyek a megsértésért járnak. (Petrovácz Gyula: Az arányok! — Friedrich István: De uraim, azért vagyunk itt. hogy egy kis differencia is legyen! — Derültség és zaj.) Megtámadta igen t. képviselőtársam a törvényjavaslatot, hogy sértik az intézkedések az autonómiát. Ellenkezőleg, a törvénytervezet nek minden rendelkezése úgyszólván az autonómiák körében mozog, és ha a végső fokon természetesen ott is van a felettes hatóság, végül is az autonómiák fogják eldönteni a kérdések 99%-át. Ezzel kapcsolatban egy problémára akarok rátérni, igen t. képviselőtársam. Elfogadom, hogy keresett politikai hátteret, mert szakszerűen nem akarta bírálni a törvényjavaslatot. Ügyes dolog volt, mert meg vagyok győződve arról, hogy bensejében teljesen egyetért a törvényjavaslattal. Egy figyelmeztetést kell tennem, igen t. képviselőtársam egy megjegyzésére. »Magamévá teszem és tehetném ezt a javaslatot addig, míg ez a kormányzat van, de mi lesz, ha más kormány lesz« — mondotta a t. képviselőtársam. Talán nem ugyanezekkel a szavakkal, de ezt a kitételt használta t. képviselőtársam. Nem hiszem, hogy az ilyen rémképfestések helyesek volnának. Nekünk fel kell tételeznünk azt, hogy mindig olyan kormányunk lesz, amelyet csak egy gondolatkör vezet: a keresztény-nemzeti szellem. (Taps a jobboldalon és a balközépen.) Én nem hiszem, hogy ha holnap önök kerülnének ide. vagy Programmjuk alapján bátran együttműködnének velünk, abban a percben jólesnék az igen t. képviselőtársamnak, ha valaki szemrehányésképpen azt a megjegyzést tenné, hogy a javaslat nagyon helyes, nagyon okos és nagyon jó, intézkedéseiben csak azért bízik, mert ez a kormány van a helyén. Nekünk más célkitűzésünk és törekvésünk kell, hogy legyen: olyan politikai szellemet és olyan társadalmi megalapozást kialakítani, amely ne tegye lehetővé olyan kormány idejutását, mely szemben áll a keresztény-nemzeti szellemmel. (Taps a jobboldalon és a balközépen. — Homonnay Tivadar: Nagyon helyes! — Friedrich Istvnn: Pedig mennyit támadtam szegényt, amikor pénzügyminiszter volt! — Derültség.) — Elbírtam! T. Ház! Az életben minden emberi tevékenység örök változásnak van alávetve. Nem ment ettől a város fogalma sem. Nem akarok messze elkalandozni a történelem lapjain, de mégis nyugodtan merem állítani, hogy az a várostípus, amelyben most élünk s amely a XIX. század kiformálásának az eredménye, merőben ellentétes azzal a várostípussal, amely az előző századokat, különösen a középkort jellemezte. A középkori városnak az volt a nagy érdekessége, hogy nemcsak politikai, nemcsak joad, hanem gazdasági és szociális egység is volt. Amellett jellemvonása volt, bogy roppant erősen hozzátapadt az őt környező vidék érdé-