Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-174

Az országgyűlés képviselőházának 17U. ülése 1937 január 27-én

r szerdán. 31 keihez, egységbe forrt vele össze, hiszen maga az is sok tekintetben magán viselte az agrárjelleget. A XIX. század ezt a várostípust megszüntette. A XIX. század ezeket a kötelékeket, amelyek ilyen egységbe olvasztották össze a társadalmat, szétfeszítette és egy új elv, egy új gondolat vonult be ebbe a várostípusba: a tömegszerűség elve. Ez összhangban áll azzal a nagy és fényes fejlődéssel, amelyet a XIX. század felmutat, és amely különösen kialakult az indusztrializmus nyomán, amely a maga talaját elsősorban a városi kiképzésben találta. A városkialakulás egy tényben látta a maga ismérvét, a minél nagyobb népszám kialakulásában. Tessék utánanézni a régi okmányokban, a régi adatokban; maga a statisztika is ennek a kérdésnek a varázsa alatt állt, ennek a bűvkörében élt és eljutott odáig, hogy minden néptömörülést, amely 2000 leieknél többet számol, városnak számolt el. Én ezzel nem vitatkozom, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy az a 2000 lakosú város a legiparibb és legkereskedelmibb államban is ritkán viseli magán azokat a kritériumokat, amelyek városi jelleggel ruházzák fel, de az bizonyos, hogy ez alkalmas volt arra, hogy a törekvés egyirányban, a nagyvárosok vagy a világvárosok kiképzése felé haladjon. Milyen büszkék voltak a nemzetek, micsoda erőfeszítéseket tettek, hogy a nagyvárosok kialakulása megtörténjék és szinte kétségbeesetten látták, ha nem tudtak elég fejlődést mutatni ebben a tekintetben. Ennek a városi kialakulásnak voltak fényoldalai, de hamar jelentkeztek az árnyoldalai is, és éppen mert ez az elv vezette ezt a városi kialakulást, ez idézte fel azután a városnak azt a sajátosságát, hogy az a fejlődés majdnem minden rendszer nélkül történt. Minden csak arra irányult, hogy a népszámot fejleszszék, felduzzasszák, — maga az agrárnépesség a maga tömegeivel a város felé tódulva, tulajdonképpen egyik hatalmas tényezője volt a város ilyen kialakulásának, ugyanekkor senki sem gondolt a városrendezésre, senki sem gondolt azokra a szociális, gazdasági és kulturális összefüggéseikre, amelyek nem az atomizálásra, hanem nagyobb összefogásra vezethetnek. Ennek volt következménye az a törekvés, hogy minél kisebb területen minél nagyobb lélekszámot sűrítsenek össze. Valljuk meg, gazdaságilag sem volt helyes ez az út, mert egy elvet érvényesített, a telekspekuláción keresztül a spekulatív elvnek minél erősebb bevonulását a városi életbe. Ennek következménye az, amire az indokolás igen helyesen rámutat, hogy az építkezés és a város kialakulása tulajdonképpen a gazdasági, a szociális követelményekkel, a közegészségüggyel, sőt sok tekintetben a kultúrával is ellentétbe kerül. Ennek alapján születtek azok a bérházak, amelyek sokszor majdnem minden izlés nélkül jöttek létre, amelyek nem feleltek meg a közegészségügy legelemibb követelményeinek sem és ez volt az oka, hogy siettek pusztítani azokat az emlékeket akiket tulajdonképpen meg kellett volna őrizni a későbbi idők számára, amit nem egy külföldi állam kellő időben való közbelépéssel meg is tett. (Mozgás a baloldalon.) Ezért kellett odafejlődniök az időknek, hogy amikor a városi fejlődésnek ezek a rossz hatásai jelentkeztek, felvetődjék az egyik oldalon az agrár- és iparállam gondolata, azaz az a kérdés, hogy melyik a helyes út. amelyet követni kell. Láttuk, hogy a túlságos indu sztríalizálódás sok tekintetben megbosszulta magát, éppen azok az államok, amelyek ebben a tekintetben az élen álltak, ma visszatérnek a föld megbecsüléséhez és a reagiárizálás gondolatán keresztül akarják közömbösíteni azokat a hátrányokat, amelyek abból álltak elő, hogy évtizedeken keresztül elhanyagolva a vidéket, elmulasztották a helyes városfejlesztést megvalósítani. Az, hogy »vissza a röghöz«, jelszó lett, talán erősebb, mint valaha volt. Ezek a gondolatok megérlelték az egész vonalon a városrendezés gondolatát. A városrendezés maga tényleg hosszú niultra tekinthet vissza, de szervesen — azt lehet mondani — csak az utóbbi évtizedekben alakult ki. Ezért nem helyes nálunk sem szemrehányást tenni azért, mintha ez elkésetten történt volna meg. Állítom, hogy ez, igenis, kellő időben következett be, mert a mi városi életünkben sok olyan beteg vonás nincs meg, amely megvan azokban a nagy városokban, amelyekkel telítve vannak egyes külföldi államok. Ma még helyesen lehet a jövőre nézve intézkedni. Ezért ezt a városrendezési törvényjavaslatot nem tekintem tisztán technikumnak, tisztán jogi alkotásnak, hanem igenis, olyan elvi jelentőségű törvényjavaslatnak, amelynek hátterében az a szellem húzódik meg, amely a város társadalmi atomizálása és szétszóródása helyett az összetartozás, az együttérzés eszméjét képviseli. Arra van hivatva, hogy azt a szétválasztódást és differenciálódást, amely sokszor olyan éles szakadékokkal jelentkezik a különböző társadalmi osztályok között, lehetőleg kiegyengesse és a városrendezésen keresztül a nagyobb érdek- és munkaközösség kialakulását. Ha e?en az alapon bírálom ezt a törvényjavaslatot, nyugodt lélekkel áUíthatom, én, aki magam is elég sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel — a kérdés technikai részébe nem akarok belemenni, hiszen magam sem szeretem a kontárkodást, — hogy a javaslat előkészítése mindazoknak a tényeknek figyelembe vételével történt, amelyeket ma a város rendezés elésr f

eilet t tudománya — ïamint erre az indokolás is

1 rámutat — é^rhetőnek tart, mérlegeli a tényeket, kellőleg Péti meg taz adott helyzeteket és igenis alkalmas arra, hogv ezt a kérdést helyes, jó és okos irányba terepe. Sőt merném állítani, hogy vannak olyan intézkedések is, amelyek nem egy vonatkozásban már túlmennek a más államokban bevezetett városrendezéseken, amelyekről meg vagyok győződve, hogy nálunk is ennek a kérdésnek fejlődését fogják előmozdítani. Csak egyet hozok fel, a városi tagosítás kérdését, amely nehéz problémaként jelentkezik végeredménvben A városrendezésben, mert sokszor a területek úgv helyezkednek el egymás mellett, hogy tagosítás nélkül nem lehet megoldani a helyzetet. Elismerés illeti a miniszter urat azért, hogy igenis mertek ehhez a gondo^thoz hozzányúlni és ezt ebbe a törvényjavaslatba szervesen beillesztette. Kifogásolta a t. képviselőtársam a kisajátításnak egyes intézkedéseit, de nem hiszem, hogy helytállóan. Csak arra az egy tényre fogok rámutatni, hogv ő kifogásolta az előkerteknek ellenérték nélkül való kisajátítását. Engedelmet kérek, amikor már odajut egy város, hogy az előkerteket kell kisajátítani, ez azt jelenti, hogy a forgalom parancsolólag írja elő