Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-183

Az országgyűlés képviselőházának 1B3. Tisztelettel kérem tehát, méltóztassék a 23. §-t eredeti szövegezésében változatlanul elfogadni. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Minthogy Esztergályos János képviselő úr nem volt jelen és indítványát meg nem indokolta, indítványa a házszabályok értelmében amúgy is tárgytalanná vált. A kérdést tehát úgy teszem fel, hogy méltóztatnak-e a 23. <H eredeti szövegében elfogadni, szemben Müller Antal és Petrovácz Gyula képviselő urak indítványával, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a 23. §-t eredeti szövegezésében fogadta el. Következik a 24. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (olvassa a 24. §-t). Szólásra jelentkezett Esztergályos János képviselő úr. Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése tehát töröltetik. Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Petrovácz Gyula: Petrovácz Gyula: T. Képviselőház! Ebben a szakaszban a vegyes rendelkezések között az van, hogy a városok, illetőleg községek hogyan kapnak bizonyos járulékokat ahhoz, hogy a városszabályozási tervet végrehajtsák. Itt a második bekezdésben van egy sérelmes rendelkezés, amely azt mondja, hogy (olvassa): »A városrendezési terv alá eső telek tulajdonosát telkének értéke vagy- értékemelkedése arányában a rendezés költségéhez hozzájárulásra lehet kötelezni.« Én ezt általában helyesnek tartom, de azzal a telektulajdonossal szemben, akitől például út céljára telkének egyharmadát levették, vagy. azzal szemben, akitől az előkertet kisajátítás és kártalanítás nélkül elvették, én sérelmesnek tartom, hogy ezenfelül még tartozzék az értékemelkedés arányában a rendezés költségeihez hozzájárulni. Azt hiszem, hogy azt, aki már ilyen súlyos áldozatot hozott a szabályozás érdekében, ezekkel az illetékekkel külön megterhelni nem volna szabad, vagy legalább be kellene számítani az így természetben leadott telek értékét azokba a járulékokba, amelyekkel most megterhelik. Ezért javaslom azt a módosítást a második bekezdéshez, hogy ebbe a hozzájárulásba a természetben leadott telek értéke a fél javára betudandó. Szerintem ez annyira igazságos és méltányos, hogy kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt a módosítást elfogadni. A másik megjegyzésem, pedig nem is anynyira a magam megjegyzése, mint Budapest székesfőváros polgármesterének a megjegyzése. Tudniillik ez arra vonatkozik, hogy a kisajátítási jogról szóló törvény úgy rendelkezett, hogy a pénzügyi törvényekben és szabályokban meghatározott vagyonátruházási és telekkönyvezési illeték a kisajátításoknál nem jár. Ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezte az 1920: XXXIV. te. 8. §-ának (4) bekezdése, amely így szól (olvassa): »Mindazok a mentességek, amelyeket külön törvények egyes jogi vagy természetes személyekre, vagy egyes vagyonátruházásokra megállapítottak, e törvény életbelépte napjától kezdve megszűnnek és — újabb törvényes rendelkezés nélkül — más, mint ebben a törvényben megadott mentességnek vagy kedvezményes illetékkulcsok alülése 19È7 február 12-én, pénteken. 3Í9 kalmazásának helye a vagyonátruházásoknál nincs.« T. Képviselőházi A kisajátítási törvény igen helyesen és méltányosan rendelkezett akkor, amikor 1. §-ában kimondotta, hogy meghatározott célokra kisajátított ingatlanok után ingatlan-vagyonátruházási illeték nem. jár. Ennek a szakasznak első bekezdésében az van, hogy kisajátításnak van helye közutak és közhiüak építésére, — ez tehát éppen az a pont, amely a mi mostani esetünkre vonatkozik — a 2. § pedig úgy szól, hogy községekben az 1. §-ban elősorolt eseteken felül közérdekből helye van még kisajátításnak új utcák és közterek nyitására stb. Ez a szakasz tehát a jelenlegi törvényjavaslatnak a kisajátításra vonatkozó rendelkezéseit szinte taxatíve hasonlóképpen sorolja fel. Már most ezekből a törvényhelyekből megállapítható, hogy a székesfőváros városszabályozása egészen az 1920 : XXXIV. te. életbelépéséig teljesen illetékmentes volt. Ezt a helyzetet megváltoztatta az idézett törvény, amelynek életbeléptetése után, tehát 1920 óta a kisajátítási törvény 2. §-a alapján megszerzett ingatlanra vonatkozó jogügyletek; is vagyonátruházási illeték alá tartoznak. T. Képviselőház! A varasnak ezek a közterületei és közutai gazdaságilag nem használható, nem értékesíthető területek. Ezeknek a területeknek csak eszmei értékük van, valóságos értékük azonban nincs, ezeket a területeket áruba bocsátani, vagy ezekre kölcsönt felvenni nem lehet, méltánytalan tehát, hogy az ilyen kisajátított területek után vagyonátruházási illetéket kelljen fizetni. Ez az intézkedés szerintem elhamarkodott intézkedés volt, amely nem számolt a közületekre ebből háramló nagy terhekkel és kétségtelen, hogy fontos városszabályozási érdekek fűződnek ahhoz, hogy a város közterületeit és szabályozási célokra szolgáló ingatlanait ne kelljen illetékekkel megterhelni. Minthogy a város kényszerhelyzetben van ezekben az esetekben és a szóban levő parcellák nem is olyan jelentékenyek, hogy ezekből az államnak valami nagy illetékjövedelme volna, és minthogy ennek a törvénynek nem íi Z cl célja, hogy az államnak a városi vagyonátruházási illetékekből eredő jövedelmét emelje, kétségtelen, hogy a törvényjavaslatnak kellene e tekintetben egy módosítást tartalmaznia és intézkednie kellene abból a célból, hogy ezek az örökös viták megszűnjenek; rendelkeznie kellene a tekintetben, hogy az így kisajátított és forgalomba nem kerülő, tehát másra nézve értéktelen telkekért vagyonátruházási illetéket nem kell fizetni. Ezért voltam bátor a polgármester úr kérésére benyújtani ezt a módosító indítványomat, amely a 24. ^-hoz egy új bekezdést kíván felvétetni, amely úgy szól, hogy (olvassa): »(8) Mindazokban az esetekben, midőn a város e törvény alapján városszabályozási célokra valamely területet megszerez^ úgyszintén, midőn a város szabályozási célokból valamely területet magánosoknak átenged, a vagyonátruházási illeték kiszabását mellőzni kell.« Tudom, hogy a pénzügyminiszter úrral való tárgyalásra volna szükség ahhoz, hogy ez a javaslat elfogadtassék, de talán erre meg is volna a mód, ha az e szakasz felett való határozathozatalt felfüggesztenék addig, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem ide tartozik!) amíg az említett tárgyalás meg nem történt. 46*