Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-182

276 Az országgyűlés képviselőházának 11 31 millió pengőjébe kerül a fővárosnak és ab­ból körülbelül 45 millió pengő az az összeg, amelyet a törvényes kötelezettségen felül tel­jesít a főváros, mert felismerte a maga kultu­rális kötelezettségeit az egész országgal szem­ben. A fővárosnak ebből a költségvetéséből azt is látjuk, hogy körülbelül 8 millió pengőt for­dít Ínségesek támogatására, a szociálpolitika a fővárosnak majdnem 15 millió pengőjébe ke­rül, tehát egytized része az egész költségvetés­nek. A főváros kénytelen a maga közművelő­dési igényeit kielégíteni, ami 5 millió pengő ráfizetést jelent, tehát a főváros messze túlme­nően teljesíti a maga kötelességét ezen a téren. Rátérek a közegészségügyi igények kielé­gítésére. Mi azt nagyon jól tudjuk, hogy Bu­dapest környéke igyekszik a közegészségügyi igényeket kielégíteni, de ha pl. skarlát vagy akármilyen mais járvány van Pesterzsébeten, azt Budapest érzi meg, mert a betegeket be­hozzák a fővárosba és a betegséget is behur­colják a fővárosba. A fővárosnak ez az igénye, a közegészségügyi igények kielégítése 12 mil­lió pengőbe kerül és közel 10 millió pengőt fizet rá. Nem olyan csekély összegek ezek, csak úgy kapásból, hamarjában voltam bátor fel­említeni, körülbelül 60 millió pengőt költ ezek­nek az igényeknek kielégítésére. Ezt ő nem tudja behajtani sehol sem, mert ezek nem hasz­nothajtó vállalkozások, ő kénytelen ezt adókból fedezni. A főváros adópolitikájának integráns része ez a vámbevétel, amely a Mária Terézia-kord időkből fennmaradt árumegállítási jogból szár­mazik és ami vámmá változott át és ezeket a vámokat azóta is szedte. Ez mindig így volt és ezek nem emelkedtek nagyobb mértékben, mint ahogyan egyes vidéki város óikban a vámok emelkedtek, mint ahogyan emelték Székesfe­hérvár, Győr, vagy más városok. Ez 6*3 mil­lió pengőiben van beállítva a költségvetésiben. Ezt onnan egyszerűen eltüntetni nem lehet. Lehet megoldást találni; ha az állam átvállalja ezt a 6'3 millió pengőt, mi azonban erre nem számíthatunk, nem is számítottunik isoha, mert tudjuk, hogy az államháztartás ' eléggé me,g van terhelve. Ha az állam nem bírja ezeket az igényeket is kielégíteni, akkor azt mondani, hogy tessék ezt eltörölni, mert ez igazságtalan és a főváros más'honnian teremtse elő ezeket a pénzeket : lehetetlenség. Azt is méltóztatnak tudni nagyon jól, hogy az állami egyenes adók kétharmadát a főváros polgárai viselik és csalk egyharmadát viseli a vidék. Mi nem panaszkodunk ezért, mert tud­juk, hogy ezzel a magasabb kultúrával, ezek­kel a magasiabb (gazdasági igényekkel és lehe­tőségekkel nagyobb teherviselés is jár, azon­ban ezen túlmenőleg nem lehet megterhelni még a fővároisi polgárt. Nem lehet a községi pótadót felemelni, amikor itt Budapesten csak inségjárulékokra fizetünk 20%-ot. Ezen­felül a polgármester úr még külön azt kívánja, hogy a kolduskérdést is a társadalom oldja meg. Meszebbmenő igényekkel ezen a téren fellépni nem lehet és bármennyire fájlaljuk is azt, hogy itt ellentét van a főváros és a vidék között, ezt egyszerűen megoldani még kerék­asztal-konferenciákkal sem lehet. En is részt­vettem pár kerek asztalak on f erén ©ián s ott min­dig csak az volt a jelszó hogy ezeket a váono­kiat el kell tüntetni: Carthaginem esse delen­danot. Ezt nem lehet. Könnyű ezt így (mondani, azonban hia nem tudjuk ezt a 6"3 milliót más­honnan megszerezni, akkor nem lehet a vámot ülése 1937 február 11-én, csütörtökön. eltörölni. Ha ezek a vámok: kissé erőseb'ben érintik is a földmívestársadalmat, ennek nem a főváros az oka. A főváros körülbelül más­félévvel ezelőtt elkészítette az új vámszabály­zatot, elküldötte az illetékes köröknek letár­gyalás és véleményadás végett, azonban nem tudnak megegyezni benne, pedig az új vám­tarifa lényeges mérséklést tartalmaz, körülbe­lül 50%-os mérséklést a földmíves-termék ékkel szemben, aani azt hiszem, elsőrendű érdeke lett volna mindenkinek, hogy ez minél hamarabb megoldódjék és az új vámtarifa életbeléptet­hető legyen. Nem a fővároson múlott tehát, hogy ezt az új vámtarifát nem tudtuk hozni, azonban megvan a remény rá, hogy a közel jö­vőben minden kerekasztal-ikonferencda nélkül is megoldódjék ez a kérdés. Bocsánatot kérek, hogy talán kissé hosszú ideig foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, (Fel­kiáltások: Halljuk! Nagyon érdekes!) azonban kötelességemnek tartottam ezt azért, hogy most már ne csak a főváros, ihanem az egész ország tudja meg, hogy ezekben a kérdésekben mi az igazság, mit lehet elérni, miért lehet verekedni anélkül, hogy pusztán^ csak energiapazarlás­ban merüljön ki a mi ténykedésünk.^ Azt hiszem, az elmondottakból méltóztatnak látni, hogy a kormányzat helyesen járt el akkor, amikor ezt a városrendezési javaslatot hozta. Mindenki egyértelműleg megállapította, hogy erre régebben lett volna szükség. Mi magunk is azt mondjuk, hogyha hamarabb jött volna, talán helyesebb lett volna, azonban ha most jött, akkor is örömmel kell üdvözölni, mert most már le van fektetve a városrendezésnek alapja, amelyen elindulhat egy egészsége­sebb városkép kialakítása, s megvan adva a módja annak, hogy azok a vidéki kultúr- vagy gazdasági centrumok kifejlődjenek. Örülni fo­gunk, ha ez a törvény minél bamarabb el fogja érni azt az eredményt, melyet tőle várunk, ha ennek hatása minél hamarabb mutatkozni fog és ezért tisztelettel kérem, méltóztassanak ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Az általános vita során Bródy Ernő kép­viselő úr határozati javaslatot nyújtott be, amelyben indítványozza, hogy a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot, az abban foglalt szá­mos magánjogi, ^ alkotmányjogi, hatásköri és igazságszolgáltatási intézkedéseknek szakbizott­sági elbírálás véget adja ki a Ház előzetes tár­gyalás és jelentéstétel céljából az igazságügyi bizottságnak. Kérdem, méltóztatnak-e a határozati javas­latot elfogadni? (Nem!) A Ház Bródy Ernő képviselő úr határozati javaslatát elveti (Bu­chinger Manó: Rosszul kezdődik! — Derültség a jobboldalon.) Kérdem ezek után, méltóztatnak-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot a bizottság szövege­zésében általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni! (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot a bizottság szö­vegezésében általánosságban, a részletes tárgya­lás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat cí­mét felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa, a törvény­javaslat címét, melyet a Ház egyhangúlag el­fogad- Olvassa a törvényjavaslat 1. §-át).

Next

/
Oldalképek
Tartalom