Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. rosrendezés kapcsán; hogy t. 1. ne legyen a városrendezés úgynevezett újabb ínségmiunka, •mert ez csak a munkapiacot rontja ós ne lehessen ínségmunkák keretében megoldani a városrendezési programmot. A miniszter úrnak módjában van előírni az építőiparban is a minimális munkabéreket, mert megvan rá a felhatalmazása. Ez igen helyes és jó dolog. Nem tudom azonban, nem lesz-e^ mód arra, hogy az ínségmunka címén kijátszák a minimális

1 munkabéreket, megint csak nem a köz javára és ismét partikuláris, egyéni érdekeik nyernek kielégítést, ha a munkabérekben valamit megtakarítanak. A másik dolog a városi tisztviselőknek, éppúgy, mint az állami és magántisztviselőknek a lecsökkentett kereseti lehetősége. A magántisztviselőknél, mint tudjuk, a kereseti adó különadó formájában kétszer is megduplázódott. Nem lehet, hogy, úgy mondjam, a végletekig kipréselt polgárságtól újabb terhek viselését elvárni. A mai helyzet sem tűrhető és bírható ki sokáig. (Fábián Béla: Szakmánként kezdődik az adóztatás.) Itt van egy pontja a javaslatnak, a telepítéssel kapcsolatban, amely szerintem nagyon helyesen mutat rá arra, hogy a mezőgazdasági területeknek okszerűtlen és célszerűtlen beépülését hogyan akarja megelőzni. Ez nagyon helyes, de kérdem, hogy ha ezeket a szempontokat ennyire méltányolja a javaslat és nem kívánja azt, hogy olyan terület, amely más célra alkalmasabb, építkezésre szolgáljon, akkor mi lesz éppen a városok perifériáin a nyomorúság folytán a városból kiszorult és mezőgazdasági művelésre szánt területet elfoglalt polgárok százaival és ezreivel. Nem lehet itt helyes intézkedéseket hozni a nélkül, hogy a bajok gyökerét ne orvosoljuk. (Ügy van! Ügy van!) A városok rendezetlenségének, a rendezetlen fejlődésnek egyik főoka igenis, merem állítani, a polgárság nyomorúsága és pénztelensége. {Ügy van! Ügy van!) Mindezeket a szempontokat egymással egybevetve, látom, hotgy itt egy törvényjavaslatot készítettek, amely egyrészt műszaki szempontból szakszerű komoly munka, másrészt azonban egy csomó kérdést nem old meg s azonkívül megoldatlanul hagyja a baj gazdasági gyökereit, a szociális szempontokat csak megközelíti, de nem éri el, jogászi szempontból pedig veszedelmes precedenseket alkot a további jogfejlődés szempontjából. Nem közömbös ugyanis — mégegyszer ismétlem, — hogy a magántulajdon elvébe ilyen éles módon léptek bele, amint éppen ebből a javaslatból látom. _ Nem közömbös továbbá az sem, hogy a bírói jogorvoslat lebontása ilyen nagymértékben történik meg egy törvényünkben. Ez roppant veszedelmes precedens lesz az olyan későbbi irányzatok kezében, amelyeknek minden érdekük inegj van arra, hogy a közigazgatás, a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom egy kézben egyesüljön. Mi beszélünk alkotmányjogról, büszkén mutatunk rá arra, hogy különböző parancsuralmi rendszerek között Magyarországon alkotmányosság van, Magyarországon jogbiztonság van, szóval, mi ragaszkodunk ősi alkotmányuniknoz és így tovább. Mi hirdetjük a harcot a bolsevizmus ellen és valóban __ csináljufc is. Nem látom éppen ezért erkölcsi jogosultságát annak, hogy a magántulajdonra nézve a javaslatban is fellelhető korlátozásokat tegyünk. Az ősi alkotmányunkhoz való ragaszkodásunkkal se büszkélkedjünk akkor, ha a hatalmi jogosé 1937 február 5-én, pénteken. 177 köröknek az a roppant bölcs felosztása, amely a magyar történelmen végigvonul, összezavartatik. E javaslatban inkább a legmodernebb nemzeti szocialista német jogrendszer szelleme jut kifejezésre, amely a végrehajtó hatalom kézéiben egyesít mindent; köziigazgatás, bíróság mind összevegyíttetik és mind egyetlenegy kézben fut össze. ' Amikor r itt bírói funkciót közájgazgatásii hatóságok végeznek, aaniïkor a bírói jOigorvoslat lehetőségét kikapcsolják, ez igenis az a pont, amely elfogadhatatlanná teszi számomra ezt javaslatot. Elfogadhatatlanná tenné még akkor is, lm egyébként minden egyes szakaszát el tudnám fogadni. Ezért és nem egyébért, bár látom, hogy az egészséges fejlődés menetét szeretné ez a javaslat egyik részében megindítani, de mert látom

% hogy másik részéiben viszont egy újabb téglát .akar lehordani a magyar alkotmányossiág és a magyar jogrendszer épületéből, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a javaslatot elfogadhassam. (Helyeslés és taps a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Propper Sándor képviselő úr. Propper Sándor: T. Képviselőház! (Zaj a baloldalon.) Sajnálom, hogy nincs módomban hódolni a parlamenti szokásoknak, mert nincsen kivel vitába szállanom, hiszen az előttem szólott képviselő úr (Dinnyés Lajos: Hol a Nep.? Hol vannak a dacos téglahordók? — Gr. Festetics Domonkos: Mi is beszéltünk!) Nincsen kivel vitába szállanom viszont Apponyi György képviselőtársaimnak fejtegetéseit nagyjából magáimévá teszem. (Zaj.) T. Képviselőház! Annyiban reflektálok Apponyi György kép viselő társatmi beszédére, illetőleg annak egy részére, hogy nekem is megragadta a figyelmemet a 16. §, az a bizonyos toronypairagrafusi. Midőn a javaslatot tanulmányoztam, megálltam ennél a szakasznál és gondolkoztam afelett, hogy ez tulajdonképpen mi akar lenni? Arra a következtetésre jutottam, hogy ez valamilyen konkrét esetre vonatkozó, testhez szabott rendelkezés akar lenni. A szakasz beszéli toronyról és beszél hirdető toronyról. Meglehetősen jól ismerem szűk hazánk minden részét és nem igen láttam az országban nagy számban hirdető tornyokat. Toronyról van szó a szakaszlban, amely, 'ha hirdetési célokat szolgál akkor annak lebontásával együtt a hirdetési koncesszió is elesik. (Dinnyés Lajos: Ne beszéljünk koncessziókról!) Tehát lehet valahol az országban egy torony amelyet hirde

: tési célokra használnak és amelyet hirdetési Célból valaki bérel, vagy maigáénak tud és valószínűleg ettől 'akarj'ák most elvenni a koncessziót. Nem tudom hol van ez a torony es^ mi a konkrét eset, de ez a megoldás egészen jogtalan és nagyon lekötelezne az iparügyi miniszter úr- ha elmondandó, beszédében megmagyarázná hogy a 16. §-ban ez a 'hirdető toronyhistória tulajdonképpen mit jelent, felnek a testére szabták ezt a szövegezést? (Dinnyés Lajos: Mit vesznek el? A tornyot vagy a koncessziót?) Egyébként ezzel a javaslattal úgy vagyunk, mint valamennyi törvényjavaslattal, amely az utóbbi évtizedekben a törvényhozás elé került: szépen mutat, szép indokolással van körítve, az ember azt hinné, hogy valami hasznos dolgot rejt magában, végeredményben azonban nem szolgál más célt, mint a kormány politikai birtokállományának kisze-