Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-179

172 Az országgyűlés képviselőházának 179. ütése 1937 február 5-én, pénteken. kezelnie, illetőleg rájuk bíznia. Mert amikor itt végeredményben ismét az autonómiák jogainak megnyirbálásával állunk szemben, annak ellenére, hogy a városok és közületek autonómiájának híve vagyok, természetesen el kell ismernem, hogy időnként, bizonyos kivételes esetekben ilyen belenyúlás szükséges és üdvös lehet. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Mint t. képviselőtársam igen helyesen megjegyzi, az autonómiát nálunk már annyira megnyirbálták, az autonómia már annyira üres formula, hogy itt további megnyírbálnivaló már alig van, mindamellett egy ilyen rendezésnél a központi hatalom feladata szerintem csupán az volna, hogy egyrészt az általános irányelveket jelölje meg, másrészt a felügyeleti jogot gyakorolja. Ez a két dolog nem vág bele az autonómia jogaiba, nem jelenti az autonómia sérelmét. A továbbiakban majd részletesen el fogom mondani, hogy hol látom ismét annak jeleit, hogy az autonómia épületéről ismét elhordanak egy-egy téglát és mennyiben látom indokoltnak azt, hogy ezzel a javaslattal, bár egy csomó helyes intézkedést tartalmaz, szembeszálljak. Ez a javaslat szerkezeténél fogva ismét kerettörvény lesz. Erre kár sok szót vesztegetni, ezt a legutóbbi kodifikációban majdnem minden törvényről elmondhatjuk. Ez a törvényjavaslat ismét óriási nagy felhatalmazást ad a minisztériumnak, azonban mint igen helyesen mutattak rá előttem felszólalt képviselőtársaim úgy a kormánypárton, mint az ellenzéken, újítást jelent abban a tekintetben, hogy nem egy, hanem két miniszternek ad nagy hatalmat és végeredményben az olyan kérdések elintézését, amelyek vagy a szakszerűség kérdései, vagy pedig más jellegű, bírói kérdések, mind összpontosítja egy harmadik fórumnál, a közigazgatásnál. (Zaj a jobboldalon.) Bátor leszek később rámutatni, hogy ez milyen viszszás helyzetet teremthet. Először azzal kívánok foglalkozni, hogy ennél az egész városrendezési törvényjavaslatnál tulajdonképpen melyek azok az irányelvek, amelyekből helyes szellemet látok kicsendülni és melyek azok a remények és várakozások, amelyekkel a magyar városok, elsősorban Budapest székesfővárosnak az a része, Buda, amelyet nekem van szerencsém ebben a Házban képviselni, tekintenek egy ilyen törvény elé. Nagyon jól tudjuk, amint a javaslat indokolása rá is mutat, hogy mostanában a városszéli települések nehezítették meg végeredményben leginkább a tervszerű és okszerű városfejlesztést.^ Amint az indokolás megmondja s az előadó úr is elmondta, a városok közelében gombamódra nőnek lakótelepek, amelyek közművekkel nem lévén ellátva, a higiénia követelményeinek nem felelnek meg s először is a nyomorúságnak, a betegségnek, a járványoknak melegágyai, másodszor pedig az ott lakók kivonják magukat az alól a kötelezettség alól. hogy hozzájáruljanak annak a városnak közterheihez, amelynek egyébként közelségét élvezik a hivatalba, vagy munkahelyükre való bejárásuk szempontjából, végeredményben tehát a városrendezés céljait is szolgáló anyagi erőforrásokat rövidítik meg. Tulajdonképpen ferde állapot volt az, hogy a városok anarchisztikus, tervszerűtlen fejlődés folytán a közművekkel mindig ki kellett menni odáig, ameddig a város megnőtt. Ezáltal, területileg nem lévén korlátozva a terjeszkedés lehetősége, — főképpen az alföldi városokról beszélek itt — úgy felépítésben, mint rezsiben. rendkívül drága közművek létesültek, amelyek a városok háztartását erősen megterhelik, anélkül, hogy ezekkel a terhekkel arányban állnának az előnyök. E tekintetben legyen szabad rámutatnom arra, amire a jelen törvényjavaslat — ha törvényerőre emelkedik — módot is nyújt és ez az, ha már a központi hatalomnak olyan nagy befolyást biztosítunk a városfejlesztés munkájában, én megfordítva szeretném látni ezt a folyamatot, hogy tudniillik ne a közművek legyenek kénytelenek utánaszaladni az újonnan történő letelepülésnek, hanem ott történjék a település, ahol a közművek már meg vannak. Természetesen eredetileg ez a kérdés is az autonómiák körébe vágna és ha az autonómiáknál megvolna a kellő szakértelem és kész volna a kellő városrendezési terv, — amire különben a törvényjavaslat kötelezi is a városokat — hogy a város maga szabályozza a város fejlődését a parcellázandó vagy beépítésre szánt telkek kijelölése mellett azzal, hogy a közműveket olyan irányba vigye, amilyen irányban kívánja a város fejlődését. Ennek példáját ma, sajnos, nem igen láthatjuk városainknál, de láthattuk a ma, sajnos, nem Magyarországhoz tartozó Pozsony városánál, amely az utóbbi másfél évtized alatt szinte amerikai módon fejlődött s ahol a város vezetősége maga szabályozta a városfejlesztés irányát azzal, hogy előbb építette ki a közműveket, mint a letelepülés történt s így megakadályozta azt, hogy a település ötletszerűen, minden szabályozás nélkül történjék. T. Ház! A városfejlesztési törvényjavaslatnak az a tendenciája, hogy a magyar városok fejlődését centrálisán irányítsa, könnyen vezethet arra a veszedelemre, (Gr. Festetics Domonkos: Kérünk délutáni ülést! Hol az ellenzék?) hogy a magyar városok amerikai mintára teljesen uniformizálódnak. Már pedig amennyire szükséges, hogy bizonyos általános szempontok érvényesüljenek minden város kiépülésénél, annyira nem kívánatos, hogy egyforma típusú városaink legyenek, mert ez az . uniformizálás elveszi egyes országrészek, egyes vidékek jellegét és végeredményben nem az a célunk, hogy tisztára csak praktikus, de minden esztétikai és népi jellegzetességű momentumot minden couleur locale-t nélkülöző blokkokat, vagy ezekre emlékeztető agglomerációkat létesítsünk. Hogy mindjárt a javaslatnak arra a részére térjek rá, amelyben, hogy úgy mondjam, a legtöbb fantáziát látom Buda fejlődése szempontjából, legyen szabad — nem követve a törvényjavaslat sorrendjét — elsősorban az útépítés kérdéséhez hozzászólnom. Sok szó esik és sok terv is készült a budapest—bécsi országút Budára való bevezetésének átalakításáról. A jelenlegi helyzet ugyanis egyenesen méltatlan Budapest székesfővároshoz és ahhoz az idegenforgalmi propagandához, amelyet ma Budapest érdekében folytatunk, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Van egy valóban európai nívójú, a technika modern fejlődésének valóban megfelelő országutunk, amely a szomszéd állam fővárosából Budapestre vezet. Ez az út nagyszerű és kifogástalan egészen a székesfőváros határáig.Ott azonban betorkollik Óbudára s a legszűkebb, legpiszkosabb, a legelhanyagoltabb utcákon keresztül jut be Budapestre az az idegen, akit Bécsből idecsalogatunk, hogy nézze meg Budapestet, a Duna királynőjét. Az az idegen, aki autón érkezik, roppant furcsa oldalról 1 kapja az első képet a Duna királynőjéről. Mon-